Nagy Hajnal Csilláé az Arany Opus Díj
Dátum: 2014. december 05. péntek, 07:34
Rovat: Híreink


Rimaszombatban került megrendezésre a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának IX. Őszi Írófesztiválja november 20-21-e között, amelyen Nagy (Hajnal) Csillának kiosztották az Arany Opus díjat.
 
A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai asztalitanisz tornán mérték össze erejüket az SZMÍT tagjaival, név szerint Hodossy Gyulával, Németh Zoltánnal, Hajtman Bélával és Vida Gergellyel. Az este folyamán a gimnázium dísztermében ünnepélyes keretek között átadták az idei Arany Opus díjat, amelyet a háromtagú bírálóbizottság ez alkalommal a fiatal költőnek, a Pegazus Alkotópályázaton többször díjazott Nagy (Hajnal) Csillának ítélte oda a Kötőszavak című verséért.


Tőzsér Árpád szerint a díjnyertes mű kerek kompozíció, „az identitását kereső lírai szubjektum úgy veszi sorra környezetének tárgyait, makro- és mikrotörténéseit (s írja le őket szenvtelen tárgyilagossággal), hogy a leírásokból, a megképződő viszonyrendszerből vetül bizonyos fény a beszélőre is".
Csanda Gábor így ír értékelésében: „Ami igazán tetszik nekem benne, az a verselő, versszerző technikája, ez a látszólagos egyszerűség és könnyedség, lazaság. Olyan, mintha spontán felsorolás volna, élőbeszédszerű előadás: semmi keresettséget, semmi tudálékosságot nem látok benne, és ez tetszik. Az is tetszik, hogy miközben beszédszerű, nagyon gazdaságos is. Gazdaságos abban a tekintetben, hogy nem túlírt, s abban is, hogy képei pontosak. Ezek a képek a mindennapi élet kellékeiből állnak össze, és az úgynevezett költői képektől nagyon messze állnak. Egyáltalán: a szerzőnek nagy tehetsége van ahhoz, hogyan lehet verset írni nem költői eszközökkel".
A pályázat a több éven keresztül sikeresen meghirdetett „Év Irodalmi Alkotása Pályázat" folytatásaként, annak követőjeként hirdetődött meg. A pályázat címének megváltoztatása a Társaság által alapított irodalmi folyóirat, az Opus és a díj egymásra utaltságát erősíteni. Az Arany Opus díjat a Szlovákiai Magyar Írók Társasága ítéli oda minden évben a szlovákiai magyar irodalom jeles alkotóinak.
A pályázatra benyújtható minden olyan magyar nyelven írt széppróza vagy vers, amely nyomtatásban még nem jelent meg, s amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. Idén 28 pályamű közül választott a zsűri, név szerint Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, Grendel Lajos Kossuth-díjas író és Csanda Gábor irodalomkritikus.
Az eddigi díjazottak: Bárczi Zsófia (2006), Tóth Ferenc (2007), Veres István (2008), Száz Pál (2009), Fellinger Károly (2010 és 2011), Szászi Zoltán (2012), Tóth László és Szalay Zoltán (2013)
A írófesztivál másnapján a város és a környéke iskoláiban többek között Hodossy Gyulával, Juhász Katalinnal, Hajtman Bélával, Hajdú Istvánnal, Szászi Zoltánnal, Vida Gergellyel, Hizsnyai Zoltánnal és Nagy Erikával találkozhattak a diákok és tanárok rendhagyó irodalomóra keretén belül.






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1646