ZENEISKOLA
hegedű
elővettem a
hegedűmet
istálló bűze
áradt lelakkozott testéből
nagyapámé volt
nem engedték őt a
házban játszani
állam alá teszem
nem tudom
megszólaltatni
a húrokat
leszedtem róla
és az istállóba
mentem
mint egykor
nagyapám
az állatok értetlenül
és csámcsogva nézték
a szétszedett
hangszert
felakasztottam
őket
E-re egy tyúkot
A-ra a malacot
D-re a szamarat
G-re a marhát
húrok megfeszülve
mély árkot vágtak
a húsba
szemük kidülledt
lábukon ürülék
folyt végig
csend lett
egyszer csak
fújni kezdett a hideg téli szél
a húrok
megszólaltak
hegedűmet
összevágtam és tüzet gyújtottam
boldog voltam
megtanultam
hegedülni
hegedű 2
a hegedűnek lelke
van
egy kis fadarab
a hegedűnek teste
is van
ha nő játszik
rajta
így lesz teljes
az egész
lélek a fülnek test
a szemnek
nem elég
több kell
ki a karom magam
tömni hangokkal
ereimet
kiszaggatom
húrokkal pótolom
csontjaim helyére
vonót teszek
ujjaimat levágom
és kulcsokat csavarok a helyükre
a lelkemet is
kicserélem
aztán a nő ölébe
mászom, hogy
érezzem
vibrátóban végződő ujjait
gitár
a frissen csapolt
sör is meleg
elém tették
nagyot nyeltem
nem törődve a
benne kapálódzó léggyel
nem voltam már
szűz ezen a téren
nem az első nem
is az utolsó
aztán elkezdtem
először csak
lassan, hogy bemelegedjenek az ujjaim
aztán
felgyorsultam
és nyáltól,vértől
és sörtől ragadó padló
olvadni kezdett
aztán megjött a
nő is
apró kopogással
vörös ruhában
hajában műrózsa
és sperma foltok
ötven éve adom
neki az ütemet
azért, hogy
lefeküdjön velem
soha
mindenkivel rajtam
kívül
ma különösen szép
volt
míg ujjaim alatt
születtek és meghaltak a hangok
ő az ördög farkán
pörgött
amikor vége lett
bementem az
öltözőjébe
melltartóját
vette át
azt hitte cigit
kérek
agyonvertem a
gitárral
melleit
elkötöttem a húrral
megerőszakoltam
szottyadt testét
pikkelyként borították a gitár szálkái
többet nem
zenélek
haza megyek és
narancsot termesztek
furulya
szeretem a
furulya hangját
tiszta és
misztikus
kár, hogy nem
lehet a hangokat tapintani és érezni
a citromot is
szeretem
úgy eszem, mint
mások a narancsot
élvezem, hogy
marja a szám
koncertre
készülök
első sorban ülök
a művésznő virsli
ujjai
eltakarják és
szabadon hagyják a zenenyílást
előveszem a
citromot és nyalni kezdem
a nyáltermelés
megindul
először csak
óvatos cseppekben folyik ki a hangszerből
fortissimo és
fröcsög
beborítja arcomat
hallom, érzem
mindketten
élvezzük
izzadságként
folyik arcomon a zene
vége
letette a
hangszert
és úgy néztünk
egymásra mint a színészek a pornófilm végén
dob
bőrömön érezni
akarom a ritmust
dob akarok lenni
lüktetni akarok
át tudok változni
elkezdem
az első vágás a
legfájdalmasabb
aztán minden megy
magától
hallom a bőrhöz
tapadt rostok szakadását
ütemre halnak meg
kivetkőzök
méretre szabom
készen van
megfeszített
bőrön ütöm a ritmust
tompa egy kicsit
be kell hangolni
nagybőgő
nem szeretem a
nagybőgőt
ha hangszerek
élnének ő lenne a bunkó melák
akit semmit nem
ért
náluk jobban csak
a népi nagybőgősöket utálom
unottan hasalnak
hangszerükön
és várják a
csárdás végét
szeretem a
nagybőgőt, mert ez az egyetlen hangszer
amiben egy ember
is elfér
koporsó
fel kell
feszíteni a hátlapját
belehelyezni élve
a bőgőst
a mélybe
ereszteni
és az eszeveszett
kopogásra pedig
verbunkot húzni
így végre úgy
adná a ritmust a zenéhez
mintha ez lenne
az utolsó játéka
tangó
valami
metronómként üti a ritmust
nem eső
csak egy csontváz
jár magányos a tangót az ablakpárkányon
az üres ütemekre
dallamot akasztok
és lassan a
száraz csontok is rügyezni kezdnek
kipattannak
inak, izmok és
erek fonják be a szilárd vázat
erős kopogás
egyre halkul
erekre halvány
bőrréteg nő
a combcsontból, a
szárkapocscsontból és a sípcsontból
lábak lettek
hosszúak és szépek
koponyán göndör
haj nőtt
szemüregekben
barna szemek
az állkapocs
száraz vicsorgására
mosoly szövődött
kinyitottam az
ablakot
belépett
szorosan eléje
álltam
és megkértem
tanítson meg
tangózni
azt válaszolta
ahhoz újra
csontvázzá kell válnom
és neked is
