A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG és az EKSZPANZIÓ TÁRSULÁS meghivója
Dátum: 2011. november 21. hétfő, 09:12
Rovat: Híreink


A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG  és  az EKSZPANZIÓ   TÁRSULÁSA  
Szeretettel meghívja Önt és családját, valamint barátait és kedves ismerőseit 
PILINSZKY JÁNOS 90. SZÜLETÉSNAPJÁN 
2011. november 25-én, pénteken 16.30 órára 
(A MÍ Székházába – Budapest, Bajza utca 18.)
Németh Péter Mikola
M Y S T E R I U M   CARNALE
Hommage 'a Pilinszky 
Németh Zoltán Pál 
fotográfiáival c. verseskönyve újabb opusokkal kiegészített lapjainak kiállítására


Köszöntőt mond:  Erős Kinga kritikus, a Magyar Írószövetség titkára
Kiállítást megnyitja:
Szombathy Bálint
Költő-képzőművész, művészeti író
                           PILINSZKY JÁNOSRA EMLÉKEZNEK ÍRÁSAIKBAN:
 Nyírfalvi Károly – Erdélyi György – Kelényi Béla – Csorba Simon
I m p r o m t u
 Koncert Pilinszky János – Németh Péter Mikola Verseire  
GRENCSÓ István (szaxofon) HEIDRICH Roland (gitár) NÉMETH Balázs Kristóf (ütőhangszerek)
 A verseket előadják: Németh Zsófia Nóra PTE egyetemi hallgató és a Szerző  
PILINSZKY JÁNOS – KISMÁNYOKY KÁROLY– LADIK KATALIN:  AHOL  KIALSZIK  A   VILÁG
Szubjektív dokumentumfilm Pilinszky János Kalandozások a tükörben c. meséje alapján (’15)
Szereplők: Ladik Katalin, Eck Imre, Szalay Tamás, Kovács Vali,  Al–Absi Gáber  ––  Rendezte: Kismányoky Károly
                                                                                                                                                                                                                                                                                       
Mysterium carnale
„Testté vált hittitok”
(Napkút, Bp. 2006)
Németh Péter Mikola Mysterium carnale című kötete látszólag alkalmi jellegű kiadvány: hommage Pilinszky János születésének 85., és halálának 25. évfordulója alkalmából. Az ünnepi alkalom azonban nem pusztán hagyományos értelemben vett tiszteletadás, hanem az ünnep által kirótt számvetés és összegzés is. Már maga a cím, , drámai szituációra utal: a versek a maguk folyamatában egy személyes passió stációként olvashatók, gyakran címükkel is a húsvéti ünnepkört idézve. E „lineáris” olvasat mellet azonban lehetséges egy másik, közös, „vertikális” olvasata is a verseknek, hiszen valamennyiük tétje, hogy miként élhető meg és mutatható fel az a kegyelmi pillanat, amelyben profán és szakrális ismét összetalálkozik, s egymást értelmezi. A két, egymástól különvált szféra közötti kapcsolat felvételéről, illetve ennek kísérletéről szólnak a versek – ha tetszik, a párbeszéd lehetőségéről, létezésünk megannyi rétege: a testi és lelki, az evilági és túlvilági, az Én és a Másik, a csend és a szó, vagy épp a fénykép és a vers, valamint (kortárs líránkban egyedülálló módon) a keresztény tradíció és a neoavantgárd között. Mindeközben a kötet egésze a szerző Pilinszky-olvasatáról is számot ad: újszerű módon gondolja tovább e költészet hatását és aktualizálja mai, egzisztenciális helyzetünkre. 
                                                                                                Hafner Zoltán a Lítea Könyvszalonban  
                                                                                                2007. Költészet Napján elhangzott recenziója)




S Z E M E L V É N Y E K

Németh Péter Mikola a szó szoros értelemben összekapcsolja az életet a költészettel: vers-, illetve műinterpretációi rendszerint nem megszokott felolvasások, hanem tényleges cselekvésláncolatok. Nemzetközi terminussal élve: művészi performanszok, melyeknek rítusát a forgatókönyvvé generált élő poézis alakítja ki, leginkább a szerző által bevont más alkotók közreműködésével. Németh performanszai műfajilag a mágikus költészeti liturgia, illetve a liturgikus drámákból kialakult misztériumjátékok területére sorolhatóak, melynek létezik előre kitervelt menete, szerkezeti váza. Szemben azokkal a kortárs törekvésekkel, melyekben a cselekménynek csak az indíttatása rögzített, kifejlete azonban annál véletlenszerűbb.                     Szombathy Bálint: Sejtesített grafizmusok Új Forrás 42. évf. 2010.1.sz.
N.P.M. Mysterium carnale Hommage ’a Pilnszky című kötete nemcsak Pilinszky János előtt tisztelgés, hanem az avantgárd hetvenes évek előtt is, de a tagolatlan és arctalan idő mélyéről időnként feketén-fehéren kikukkan egy-egy emlékezetes halálfej: "fehérvasárnap / CSONTODIGLAN / CSONTOMIGLAN". Az odaátról vall, ahol a nyelv elakad, és testesül éppen: képpé” – írom a válogatott munkák közé is felvett könyvéről. Az idézet túlságosan tömör, kifejtést igényel, ám annyi biztos, hogy megmutatja e kapcsolódás kétarcúságát, ambivalenciáit is.  
Nem keresztény tehát, hanem elsősorban biblikus, állítom, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez az állítás nem konfrontálódik akár magával a szerzővel is.   
     (Prágai Tamás: Németh Péter Mikola: VissaSejtesít – Kortárs 2009. 53.évf.4.szám 114–117.p.)  

...Ahhoz az avantgárdhoz tartozik tehát Németh Péter Mikola költészete, amelyik az irodalom minden irányában élő kapcsolatokat képes tartani és építeni. Maga az a tény, hogy két olyan főszereplője van ennek a kötetnek, – több főszereplője is van persze – mint Pilinszky János és Kassák Lajos, már önmagában sokat sejtető. Én azt gondolom, hogy Mikola mind a kettőt avantgárdnak tartja. Pilinszky hiperrealizmusát is. Joga van hozzá! Eddig azonban, azt tapasztaltam, hogy a kettő nem illik össze. Ez a kétféle irányzat összeegyeztethetetlen. De éppen ez a jó benne! Egészen pontosan az, hogy Németh Péter Mikola versvilágában összetalálkozik Pilinszky és Kassák költészete. Mondhatnám azt is, hogy az ő lírájában megbékél egymással a kibékíthetetlen.  
Lator László: Aki „újra meg újra feltalálja költészetében a  kereket” Németh Péter Mikola VisszaSejtesít c. kötetéről NAPÚT XII.évf.3.sz. 85–90.p.
A Mysterium carnale c. vers misztériumon túli világát és erejét határozottan a szinte egyszavas versekből álló sorok jelentik: „Imát patakzó szájak. / Vérbokréták, fénycsokrok: / krisztusiak és krisztustalanok / vad tömjénillatárban. / Freskóégre nyíló rózsák, füstkaméleonok. / Fagy mintázta frízek, fugák, ívsorok / hasadt harmóniában. / Apokrif-dallamokat visszhangzó testtemplomok, / CsontVárkoponyák. TüdőKatedrálisok: / Al-le-lu-ja, al-le-lu-ja.” 
Pilinszky kopárságában is enigmatikus versnyelvét túllépik az idézett sorok – noha szép búcsúversben vallja meg a költő a Mesterrel való egylényegűségét: „Ők ott ketten – / per omnia / saecula / saeculorum / – in aeternum / Ámen!” (helyzetjelentés) –, s arról vallanak, hogy valaminő egyéni arc kezd formálódni. Nem nagy gyakoriságú versbeszéddel, de tudatosítva a kortárs magyar lírán belüli karakter helyfoglalását, érvényességét. 
                                                                           Szakolczay Lajos: Tennyér, szeg, olaj  – Vigília recenzió

„…próbáljuk meg rábízni magunkat a költőre, s akkor biztos, hogy valamiféle ámulat megszületik bennünk. S akkor ráismerhetünk azokra a verses elemekre, amelyek Pilinszky költészetére vissza-vissza utalnak, például egy nála is föllelhető szókapcsolattal, egy szokatlan hangsúllyal, vagy egy fogalommal, amely csak úgy önmagában is tündökölni kezd. De nem csak egy, hanem sok-sok ilyen, szinte megszámlálhatatlan verselem létezik, amelyikkel Péter Mikola költészete, valóban a Pilinszky János költészetét folytatja tovább, ha egyáltalán tovább folytatható még ez a költészet.”  

                   (Jelenits István: Szó szón nem marad...– Vác, 2007. november 27-én,. az Apor Vilmos Főiskola  
                      Könyvtárában elhangzott recenzió részlete. Megjelent a Versmondók Lapjában.)

Pilinszky János neve itt felragyog, ebben a hommage ’a- ban, tisztelet a Mesternek, s bennem a kötetcím is Pilinszky verset idéz. Valóban, Pilinszky azt hiszem megjelenésének első pillanatától kezdve nagy hatással volt ránk, s ahogy 25 évvel ezelőtt ott voltunk Farkasréten a ravatalozó előtt, az udvaron, akkor lehetett látni, hogy mennyi fiatal áll a koporsója körül, mennyi fiatalnak volt fontos, hogy elkísérje őt utolsó útjára. Nem sokkal előtte Jean-Paul Sartre temetését láttam Párizsban, és azon nem volt egy szál fiatal sem. Csupa agg író és akadémikus állt a forradalmi filozófia prófétájának sírja körül. De Pilinszky körül valóban sokan voltak a fiatalok. Pilinszky jelképpé válik most már a költészetben, versei alapján, méltán.  /…./ Kivételes dolog az, hogy valaki, hogy egy ma élő magyar költő így tudjon áldozni, így tudja felvállalni az elődje hagyományát, és azt diadalmasan tovább folytatni. Ahogy minekünk az most megadatott, ahogy ezt a kötetet végigolvastuk. 
              (Hubay Miklós: „…ahol, Istennek csak a feneke látszik…” > Írók Boltjában  2007.jan.18-án,     
              elhangzott méltatás részlete – Megjelent: Palócföld LIV. Évf. 2008/1–es sz. 71–73.p.)

„A saját áttekinthető belső viszonyainkat otthagyni és a ’Te homályába’ lépni  kockázatos”: mondja Mikola Dialóg: Vigília–idézet című elmélkedésében. Nincs ugyanis garancia a fogadásra. Voltaképpen „szent együgyűnek” kell lenni hozzá, feltétlen bizalommal mások, a külvilág iránt. Olyanná, mint ennek az embertípusnak a legnagyobbika, Assisi Szent Ferenc, aki császároktól kezdve az emberevő farkasokig mindenkihez egyforma bizalommal tudott közeledni. És nem is csalatkozott soha. Az ő példájából persze az is jól látható, miképpen volt ez lehetséges: mindenkit meg tudott szólítani a Világ Középpontjában, azaz a Teremtő szívében, mivelhogy a saját Énjét kiküszöbölte. /…./
                                                   Miklóssy Endre: Az út fel és le – Palócföld LVI.évf.2010/6.sz. 86–88.p.

Isten halálával a spirituális harmónia helyébe a spirituális rettegés lépett.  /…/ A költő szerint a misztikus intuíció kegyelmi állapot, ami lehetővé teszi az Istennel való dialógust, mint „az egyetlen reményteljes intim kapcsolatot”, ezért egyik prózájának aláírásában (Vigília–idézet) jelzi is, hogy a karcsú kötet – egyébként évtizedeken át készült – szövegeinek ő nem igazán költője, sokkal inkább médiuma, amely/aki a misztikus intuíció ritka pillanataiban lejegyezte meditatív-intuitív-asszociatív holdudvarú gondolatait.  
A kötet első oldalán pauszlap aljára írva ez a kétsoros áll: „Tánc a valóság élén. / Megfeszített karok ölelése.” a teljes lapon pedig a megfeszített korpusz halvány, Veronika kendőjét idéző lenyomata. A kép és szöveg fúziója egyértelmű döntésre készteti az olvasót: belép-e vagy sem az innen nyíló katedrálisba vagy imádságos kolostorba. Jól dönt és jól teszi, aki belép: a diadalmas kereszt jelében megjelenő egyszerű képversek, a húsvéti ünnepkör, a mise részei, Jézus szenvedésének stációi, akár a Németh Zoltán Pál fényképein megjelenő 1726–1733 között épült váci barokk Kálvária és a nyolcvanas évekbeli budapesti képzőművészeti kiállítások műtárgyainak absztrahált víziói, strukturális vázat adnak a kötetnek, erős íveket, szilárd oszlopokat, biztonságos árkádokat, amelyek alatt mindenki más útvonalon sétálhat, miközben hűs és megnyugtató szellő lengedez a kerengőn, és kis szerencsével annak a kegyelmi állapotnak a fuvallata is megérintheti a gondolatai között időző olvasót, ami megteremtette a Mysterium Carnale mű-alkotásait.
                    Fekte J. József: „Fát ültetni az elmúlás ellen” – Új Forrás 40.évf. 2008.4.sz.62–64.p.

Egy váratlan pillanatban Pilinszky János például kijelenti, hogy egyre kevesebbet olvas. S ha olvas, mindig ugyanazt olvassa. Azokban, akikben még megbízott, s akiknek a műveit még mondjuk profán, de liturgikus, profán eredetű, ám a liturgiába beemelhető szövegeknek tartott, azokhoz tért vissza újra meg újra, s azoknak a szavait formálta, „faragta” tovább saját céljaira. Így azt lehet mondani, s akkor ebben talán nem tévedek olyan nagyot, hogy, amivé Pilinszky számára Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, a Karamazov testvérek írója lett, azzá vált Németh Péter Mikola számára életművével Pilinszky János.  És a most bemutatott Mysterium Carnale című kötetével, ezt a felismerést kívánja leginkább tudatosítani olvasóiban a költő. Egészen pontosan Pilinszky életművének szakrális olvasatát óhajtja megerősíteni egy olyan korban, amely „logikusan„ folytatja, azt a rettenetbe hajló, embertelen botrányoktól terhelt időszakot, amelyben ő élt. De ez a mai kor, talán még kilátástalanabb, ha szabad és lehet ilyet mondanom, mint ami reménytelenségében neki, Pilinszky Jánosnak a múltszázadban megadatott. 
             
               (Szörényi László: „a fa nem elégszik meg azzal, hogy fa legyen” – Elhangzott a Magyar    
                   Írószövetségben 2007. febr.23-án a kötet bemutatóján. – Megjelent: Napút, 2007/6.sz.)







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1245