Pegazus-díj diákíróknak
Dátum: 2007. június 26. kedd, 02:22
Rovat: Rólunk írták


A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a szépirodalmi ambíciókkal rendelkező középiskolás korú fiatalok számára vers és próza kategóriában idén is meghirdette a Pegazus Alkotópályázatot. Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadásra június 22-én, pénteken került sor a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának pozsonyi székházában.


     A díjátadás a házigazdának, Jarábik Gabriella igazgatónak, valamint Hodossy Gyulának, a SZMĺT elnökének köszöntőjével kezdődött, ezt követően pedig Tóth László József Attila-díjas költő, a zsűri elnöke értékelte a pályázatra beérkezett alkotásokat: „Értékelő bizottságunk az idén is feltétlenül több örömét lelte az epikus, mint a verses kísérletekben, a különdíjakra javaslatot tevő Kossuth-díjasaink közül valószínűleg könnyebb dolga lehetett a prózát értékelő Grendel Lajosnak, mint a verseket minősítő Tőzsér Árpádnak. Hiszen mi hárman – a ’rendes’ zsűri tagjai: Hizsnyai Zoltán, Vida Gergely és jómagam – sem nagyon akadtunk a vers kategóriában kiugró próbálkozásra, s csupán a biztatás, a tanulásra ösztönzés gesztusával élhettünk, mígnem a próza kategóriában indulók közül viszonylag könnyen emeltük ki mindhárman, s egymástól teljesen függetlenül ugyanazt a három-négy jeligét.“
     A bírálóbizottság döntése értelmében idén sem adtak ki a vers kategóriában első és második díjat. Harmadik díjat azonban két pályázó is kapott, mégpedig A dernői Zatroch Zsuzsa és a dunaszerdahelyi Nagy Zsolt. Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, az alkotópályázat vers kategóriájának védnöke idén nem adott ki különdíjat, helyette azonban alapított egy újat, s azt így magyarázta: „A mondabeli Múzsák kedvenc lovának, a Pegazosznak egy bögöly egyszer olyat csípett a fenekébe, hogy az ágaskodni kezdett, és szégyenszemre ledobta Bellerophont, a lovasát. A mindenkori vers bögölye a képzavar, amely a legdélcegebb vers-paripát is képes nevetséges bakugrásokra késztetni csípéseivel. (Kreálhat persze a költő tudatosan is képzavart, gondoljunk Sárbogárdi Jolán frenetikus képzavaraira, de az már más fejezet!)
     Én, amint mondtam, ezúttal nem tudok senkinek Pegazosz-különdíjat adományozni, de ezennel megalapítom a Bögöly-díjat, amellyel minden évben a Pegazus-versanyag legkapitálisabb képzavarát fogom kitüntetni.
     Az idei Bögöly-díjat a következő fenomenális klapancia érdemli ki tőlem:


     Duna, Vág köze, én szülőföldem.
     Régesrég itt puha bölcsőbe születtem.
     És itt kivánom lehunyni
     Örökre hűséges szemfedelem.


     Az alkotópályázat másik védnöke Grendel Lajos Kossuth-díjas író a kisudvarnoki Bíró Szabolcsnak ítélte oda a védnöki díjat. Grendel ugyan nem tudott részt venni a díjátadáson, de elküldte írásos értékelését, melyben így méltatja a kitüntetett írását: „ A beküldött kéziratok között egy ígéretes, egy még ígéretesebb és egy meglepően érett prózát találtam. Ezek a Nézz körül, a Horvátország és a többi…valamint a Hóhér, mely valamennyi novella közül a legterjedelmesebb. Ez persze nem lényeges. Nem ezért ítéltem oda a Hóhér c. írás szerzőjének a különdíjat, hanem mert mint nyelvi, mint kompozíciós tekintetben profi erényeket csillogtat. A Hóhér lélektani novella, egy különös ember a hőse. Szerelmes lesz abba a lányba, akit mint hóhérnak, ki kell végeznie. Szerelem a halál árnyékában. A téma tehát elég bonyolult, s az író dicséretet érdemel azért is, hogy végig ura tud maradni ennek a lélektani szövevényes történetnek.”
     A próza kategóriában szintén Bíró Szabolcs vehette át az első díjat, a másodi helyezett a dióspatonyi Nagy Krisztián lett, a harmadik díjat pedig a nagymegyeri Nagy Alexandra és a mórockarcsai Puha Andrea szerezte meg.
     A díjátadás után a Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága kedves kötelességének eleget téve köszöntötte az idei jubilánsait. Az idén hetvenöt esztendős Párkányban élő Vércse Miklós műfordítót Szőke József, a búcsi születésű, ma Buzitán élő Gál Sándor költőt, írót pedig Tőzsér Árpád köszöntötte. Mácza Mihály történész köszöntését, aki márciusban töltötte be a hatvanötödik életévét, Batta György vállalta magára nagy szeretettel. A pozsonyi születésű Aich Péterről, aki novemberben lesz hatvanöt éves, Duba Gyula írt
és mondott tartalmas köszöntőt. „2007.március 19-én töltötte volna be 70-ik életévét Gergely József költő és tanár, ám 2007.január 12-én oly szerényen és magányosan távozott el közülünk, mint ahogy élt.” -írta megemlékezésében Gergely volt tanítványa, Silvia Mann, aki ugyan nem volt jelen, de a levél felolvasását a SZMÍT titkára, Hizsnyai Zoltán magára vállalta. A jelenlévők egyperces néma főhajtással adóztak emlékének.


Nagy Erika







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=112