Zsoldos Péter díj - 2010
Dátum: 2011. január 20. csütörtök, 10:22
Rovat: Pályázatfigyelő


Az Avana Egyesület várja a 2011. évi Zsoldos Péter-díj nevezéseit a kiadóktól és a szerzőktől.

A díjra nevezhető minden magyar nyelven írt, 2010. január 1. és 2010. december 31. között – legalább 500 nyomtatott példányban – megjelent sci-fi témájú REGÉNY, KISREGÉNY, és NOVELLA (egy szerzőtől maximum 3 novella nevezését fogadják).

A műveket nevező személynek meg kell adnia: a mű címét, kisregény és novella esetében azt is, hogy melyik kötetben jelent meg a mű.
Minden kategóriában kérik megadni a művek megjelenésének pontos dátumát, ami a boltokba kerülés időpontja, és álneves publikáláskor a szerző valódi nevét is.

A magánkiadásoktól példányszám igazolást is kérnek, mely legkésőbb a nevezési határidő lejártáig érkezzen meg.

Nevezésnek a hét (7) köteles példány beérkezése számít, a nevezés ténye a kötetek beérkezése után kerül ki az avana.hu weboldalra.

A nevezett novellákat az Avana Egyesület fénymásolt formában is elfogadja, amennyiben azt a megjelent kiadványból másolták ki, és bizonyítottan a fent megadott időben jelent meg.

A nevezéseket a következő címen várja a díj koordinátora, Kovács Andrea: rhewa74@hotmail.com

Az e-mail levelekben a tárgy helyén fel kell tüntetni: Zsoldos Péter díj 2011.

A feladó minden esetben adja meg teljes polgári nevét!

A zsűri elnöke:
Dr. S. Sárdi Margit egyetemi docens
A zsűri tagjai:
Szentesi Ágnes, nyelvész; Mandics György, író; Pusztay István, a Szefantor szervezője; Csák Tamás, az Avana Egyesület tagja, és Vásárhelyi Lajos Galaktika-díjas kritikus.
Örökös tiszteletbeli tag:
Zsoldos Dávid





A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1095