SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA

Végítélet

Földi mélybe megtért, halandó lélek,
Gyámoltalanságtól megszabadított égi pártfogolt,
Jöjjetek mind – kik egykor éltek,
Ítéljétek el a gonoszt!

Mérgezett népség! Vesd el szemfedőd!
Ajkad hamisságtól többé ne duzzadjék!
Szíved az álnokság ne eméssze föl,
Benne dudva helyett virág nyíljék!

Ébredj föl te is, latortól megkopott szunnyadó önvád!
Szűzi tisztaság, szent becsület!
Ne ártson többé gőg és kapzsiság
Holtnak, s elevennek!

Mert eljő egykor, ki a rosszat megrójja,
Fohásztok már mit sem ér.
Földet, s eget kettényitja,
Fenyít minden gaztettért, emberért, Istenért…

Jaj, a csalárd hitszegőnek!
A júdás most meglakol!
Démoni küldetés vár a kérkedőre,
S istenverte kárhozat sújt ifjút és aggot.

Veszedelmes csüggetegség.
Erőt emésztő, gyászos hangulat.
Nem tartja fogva azt, ki derék.
Kit rokonszenv gaztettre sarkall: áldozat.

Kinek keblét izzó láng szüntelen melengeti,
Halálát leli ember-, s Istenfiáért,
Szívét aggály nem gyötri,
Ki haldokolt honért és szabadságért.