ARANYVACKOR 2011
Dátum: 2010. szeptember 29. szerda, 10:17
Rovat: Pályázatfigyelő


A Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülésének gyerekirodalmi és illusztrációs pályázata

A 2007-ben a Pagony Kiadó által alapított, kétévente megrendezésre kerülő Aranyvackor-díj és pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása-megtalálása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető.



Az Aranyvackor rendezését 2010-ben vette át a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése.

Az eddig lezajlott két verseny több színvonalas kiadvány létrejöttét tette lehetővé Nádori Lídia – Kun Fruzsina Sárkány a lépcsőházban című könyvétől Finy Petra és Gyöngyösi Adrienn Lámpalány meséin át Máté Angi és Szulyovszky Sarolta Volt egyszer egy-éig. Olyan alkotók és olyan művek mutatkozhattak be, akik a nagy hagyományokkal bíró magyar gyermekkönyvkiadást a mai kor szellemiségével, látványvilágával frissíthetik fel.

Pályaműként még nem publikált szöveget, meserészletet vagy egész mesét, és a szöveghez szervesen illeszkedő, legalább három darabból álló, tetszőleges technikával készített képsorozatot várunk. A szöveg és a képek szerzője lehet ugyanaz a személy, de jelentkezhetnek író-illusztrátor párosok is. Az előző évek tapasztalatai alapján létrehoztunk egy aranyvackor facebook oldalt, amellyel azt szeretnénk segíteni, hogy az alkotópárok egymásra találjanak. Azok a pályázók, akik nem találnak maguknak szerző vagy illusztrátor párt, már meglévő, a kiírás témájához kapcsolódó szöveghez, illetve illusztrációhoz is készíthetnek pályamunkát. Csak szöveget, illetve csak illusztrációt tartalmazó pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.
A 2011. évi pályázat témája: AZ ÁTVÁLTOZÁS

Fődíj:150.000 Ft

A pályázat beérkezési határideje: 2010. december 17.

A februári díjátadó ünnepségnek és az Aranyvackor-kiállításnak a 2011. február 24. és 26. között megrendezett Kortárs Gyerekirodalmi Napok keretében a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont.

Az Aranyvackor díjat független zsűri ítéli oda.

A zsűri tagjai:

Kovács Eszter, szerkesztő, Pozsonyi Pagony
Paulovkin Boglárka, grafikus, illusztrátor
Pompor Zoltán, gyermekirodalom szakértő
Szegedi Katalin, grafikus, illusztrátor
Tóth Krisztina, költő, író, műfordító

A zsűri elnöke és a pályázat védnöke M. Tóth Géza, Balázs Béla-díjas animációs rendező, producer, animátor, vizuális kommunikációs tervezőművész

A díjhoz kapcsolódóan 2011. február 24. és 26. között háromnapos rendezvénysorozatra kerül sor Kortárs Gyerekirodalmi Napok néven.
A rendezvény helyszíne a Petőfi Irodalmi Múzeum.

A Kortárs Gyerekirodalmi Napok első két napján szakmai konferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések fő témái a kortárs magyar gyerekirodalom, illusztráció és könyvkiadás legfontosabb kérdéseit érintik.

A nevezési díj tartalmazza a konferencián való részvétel lehetőségét is.







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1021