Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Március
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 32991
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Dedra

Arany Opus Díj 2013A lét öröme

    Ezen a hervadt őszi délutánon a nap még lázasan ontotta tikkasztó melegét, mintha eszeveszetten próbált volna az emberek bizalmába férkőzni. 
    Anna elmélázva állt az ablak előtt. Figyelte az utcán a járókelőket. Mindenki siet valahová, lassan sétáló embert még véletlenül se látni. - Mindig ez a sietség- gondolta magában - Egész életünkben rohanunk, mintha kergetnénk valamit. Valamit, ami soha nem jön el. Aztán elfordult az ablaktól, és pillantása az arany kupára esett. Jóleső melegség öntötte el a szívét. Pedig pár évvel ezelőtt még nem gondolta, hogy ilyen fordulatot vesz az életük.
    Tizenöt éve, amikor a fiuk megszületett, azt gondolta, hogy vége a világnak. Az orvosok először meg se akarták mutatni neki az újszülöttet, már abból gondolta, hogy valami nincs rendben. Pusmogtak, vitatkoztak az orvosok egymással, ő meg csak feküdt ott tehetetlenül. Nagy sokára odalépett hozzá az egyik orvos, és megmondta neki, hogy fia sajnos nem teljesen egészségesen született, hiányoznak a felső végtagjai, így soha nem fog tudni teljes életet élni. Anna felsikoltott. Rögtön látni akarta a gyermekét. Mikor odahozták neki a karok nélküli csöppséget, eleredtek a könnyei. Egyik vállából ujjakra hasonlító lebenyek nőttek ki, míg másik vállából hosszúkás kar darab, de jóval könyök felett végérvényesen befejeződött. Magához szorította a kicsit, és érezte, hogy ennek ellenére nagyon szereti. Olyan verzió, hogy ezért lemondjon róla, meg se született a fejében. Pedig tudta, hogy nem lesz könnyű felnevelni. Voltak olyan gondolatai, hogy miért éppen ő, de tudta, hogy erre úgysem kap választ, így igyekezett beletörődni a megváltoztathatatlanba. Férje már nem viselte ilyen könnyen ezt a megrázkódtatást. Nem bírt beletörődni, hogy fogyatékos gyermeke született, csak ilyet tudott nemzeni. Eleinte próbálta elfogadni, de ahányszor ránézett a fiára, mindig a saját kudarca jutott az eszébe. Férfiúi hiúsága a padlón volt, és ezt nem is tudta kiheverni. Pár hónapos korában szedte a sátorfáját, és továbbállt. Elhagyta őket, bár anyagilag továbbra is számíthattak rá, lelki segítséget nem tudott nyújtani a feleségének meg a fiának. Így hát Anna egyedül nevelte fel Viktort nagy szeretettel. Nem betegként bánt vele, hanem teljes értékű emberként. Megtanította, hogy karok nélkül is lehet élni. Viktor a lábait használta minden tevékenységhez. A lábaival fogta meg a játékait, később a tollat és a ceruzát is. A lábait használta evésnél, ivásnál is. Anna nem lett zárkózott, továbbra is járt emberek közé Viktorral együtt. Eleinte furcsán méregették a kisfiút, de annyira szerethető volt, hogy mindenkit elkápráztatott hatalmas életkedvével. Szerencsére Anna szülei is támogatták őket, olyannak szerették az unokájukat, amilyen. Anna óvodába is beíratta őt. Igaz, eleinte kicsit félve vitte a sok egészséges gyerek közé, nehogy megbántsák. A többi gyerek eleinte csak figyelte, hogy ő a lábaival játszik. Mivel Viktor közvetlen, cserfes kisfiú volt, hamar elfogadták a másságát. Jól érezte magát a többi gyerek társaságában. Anna még a közeli vízpartra is kijárt vele nyáron. Viktor eleinte csak homokozott, aztán a sekély vízbe is bemerészkedett. Hamarosan úszni is megtanult. Anna csak csóválta a fejét, de örült, hogy ilyen életvidám a fia. Esze ágában se volt elvenni a kedvét a próbálkozásaitól. Inkább biztatta, ha valami újat szeretett volna kipróbálni. Pedig az úszás sikerében eleinte ő is kételkedett, de lám, Viktor előtt nem volt lehetetlen. Annyira megszerette a vizet, az úszást, hogy egyre csak kérlelte az anyját, hogy úszhasson. Ősszel, mikor már a vízpartra nem mehettek, Anna a fedett uszodába járt vele. Az egyik edző amikor meglátta Viktor elszántságát, felajánlotta, hogy szívesen foglalkozna vele rendszeresen. Viktorral könnyű dolga volt, sose kellett nógatni, nem nyafogott, mint a vele egykorú gyerekek. Imádta a vizet, legszívesebben ki se jött volna a medencéből. Kitartása mindenkit meglepett, még Annát is, aki az úszást csak egy új hóbortnak tartotta. Aztán látta, hogy ez nem egy múló szeszély, hanem valami más. Viktor egészen megváltozott. Kiegyensúlyozott lett, végre talált valamit, amiben nagy örömét lelte. Fokozatosan fejlődött, és lassanként jöttek az első sikerek is. Olyan hobbit talált, amely pozitív energiával töltötte fel. Anna pedig szép lassan csak a fiának szentelte az életét. Igaz, volt munkája, de csak a pénz miatt vállalta, hogy legyen miből megélniük. Délután meg vitte Viktort edzésre, gyorsan bevásárolt, aztán ott várta a fiát az uszodában. Figyelte és csodálta őt. Aztán amikor a paralimpián aranyérmet szerzett, az nagy büszkeséggel töltötte el. Az ő fia, lám, ezt is elérte, pedig az orvos születésekor azt mondta, nem lesz majd képes teljes életet élni. Tévedett. Igaz, akadtak testi korlátai, amikor segítségre szorult, de sokkal teljesebb életet élt, mint a legtöbb ember. Azt teheti, amit szeret, sugárzik a jókedv és a szeretet belőle. Bizony, sok egészséges ember állandóan panaszkodik, mindenben csak a rosszat látja, közben észre se veszi, milyen nagy kincset mondhat magáénak. Azt, hogy egészséges. Olyan dolgokon kesereg, ami ehhez képest nem is igazán fontos. Anna egy pillanatra meghökkent attól a gondolattól, amelyik most az eszébe jutott.
  - Viktor már megtalálta az útját, de hol tartok én? Van egy munkám, amit nem szeretek, ellátom a háztartást, edzésre hordom a fiamat, este bekapcsolom a tévét és ennyi. Tényleg ennyiből áll az ÉLET? Hiszen nincs is semmi, ami igazán örömet okozna a fiamon kívül, de az ő életére se telepedhetek rá. Az én életcélom nem lehet az, hogy ő boldog legyen. Nekem saját magamnak kellene boldoggá tennem magam, mert most nem vagyok az – gondolta, és szabad folyást engedett könnyeinek. – Mégis mit tehetnék? Mi az, ami kiteljesíthetné az életemet, ami örömet okozna? - morfondírozott magában. Aztán eszébe jutott valami. Gyors léptekkel felment a padlásra és kinyitott egy régi szekrényt. Elmosolyodott és egyenként kiszedte a tartalmát. Fiatalkori festményei voltak azok, azokat nézegette. Egészen kislány korától imádott rajzolni. Később komolyabb képeket is festett.- Istenem, de rég is volt - sóhajtotta. Anyukáján kívül senki nem látta még a képeit. Mivel szerinte ez csak időpocsékolás volt, lassanként abba is hagyta. Jó kislányként megpróbált megfelelni anyjának, akit nagyon szeretett. Ja, hogy ő is boldogtalan volt egész életében? Az akkoriban fel se tűnt Annának. Most eszébe ötlött maga az érzés, amit akkoriban festés közben érzett. Ez a béke szigete volt, csend, nyugalom és határtalan életöröm. 
- Mi lenne, ha újra megpróbálnám?- kérdezte magától félig hangosan. A gondolatot tett követte. Leporolta a kellékeket, úgy döntött, először csak papírra fog festeni, hisz ki tudja, emlékszik-e még rá, hogyan kell? A lakásban szétrakott mindent, amire szüksége lesz. Lázasan kezdett hozzá. Eleinte bátortalanul fogta az ecsetet, de néhány ecsetvonás után már elemében érezte magát. Az ecset otthonosan simult a kezébe, és lágy táncot lejtett a papíron. Addig még bőven van ideje, amíg Viktor hazajön. Elcsendesedett és hagyta, hogy érzései vezessék. Lényét érzelmek és színek kavalkádja ostromolta. Az ecset csak eszköz volt arra, hogy megjelenítsen valami megfoghatatlant. Kitárta szívét az élet felé. Kifestette magából a rosszkedvét, a magányát, a boldogtalanságát. Nemsokára feszültsége nyomtalanul eltűnt. Néha egy-egy pillanatra megérezte azt az örömöt, amit régen. - Hiába, még gyakorolni kell ezt is- mosolyodott el. Mikor Viktor hazaért, egy szokatlanul jókedvű, nyugodt anyát talált otthon.
- Mi az, történt valami? Valamiről lemaradtam?- kérdezte meglepetten.
- Nem, én voltam eddig lemaradva, de mostantól pótolom, megígérem.- válaszolta Anna titokzatosan. Viktor értetlen arckifejezését látva megmutatta neki a képet, amit az imént festett.
- Ezt te rajzoltad? Hiszen ez gyönyörű.- állapította meg a fiú.- Miért nem mondtad eddig, hogy tudsz festeni?
- Tudod Viktor, nem is az a lényeg, hogy tudok, hanem, hogy olyan örömet okoz, mint neked az úszás. Eddig úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Valami, amit életörömnek hívnak. Most rátaláltam, és többet nem akarom elveszíteni. Rájöttem, hogy nem elég, ha csak a te boldogulásoddal törődök, hanem igenis fontos, hogy mit érzek belül. Mikor festek, boldog vagyok. 
- Örülök neki, hogy végre megtaláltad a saját utadat is- mondta Viktor - néha már úgy éreztem, hogy megfojtasz a szereteteddel. Anna megértően bólogatott.
   Más ember lett ettől a felfedezéstől. Végre megtalálta a nyugalmát, úgy érezte, közelebb került önmagához, mint eddig bármikor. Visszhangra talált benne a lét öröme. Révbe ért.
    




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2013
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2013:

Jelige: Együtt, egymásért

Hír értékelése
Értékelés: 2.4
Szavazat: 5


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2013

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.25 másodperc