Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16164
Linkajánló
 Köszöntők: Hogy György beszéde a Talamon szobornál 2010-ben

KöszöntőkTalamon Alfonz emléktáblája mellett…

Hodossy Gyula felkérése után ugyancsak nehéz volt számomra az emlékezés kritériumait — ha vannak ilyenek egyáltalán — megfogalmazni.

Már maga a gondolat, hogy én mondjak beszédet Talamon Alfonz szobra mellett,  meghaladja az általam morfikus rezonanciaként megnevezett és elfogadott jelenség tartományát.  Diószegi találkozásunkat jobb híján nevezem a morfikus rezonancia következményének, amit a morfikus és morfogenetikus mezők elméletéből vezettem le, s ami számunkra egyszerű emberek számára a megfoghatatlant, a megmagyarázhatatlant, az elképzelhetetlent és a hasonló emberfeletti jelenségeket konzerválja valahol a megismerés határán.

Ott toporogva tehát saját igyekezetem, felfogóképességem és a számomra felfoghatatlan események határmezején, egyre világosabban láttam és éreztem a Talamonnal és az Iródiával festett térkép fehér foltjait — a felderítetlen kapcsolatokat és az elmulasztott lehetőségeket. (Az Iródia és annak tagjai olyannyira összemosódnak lelkemben, mint a Tisza lassan visszahúzódó ártéri vizei, amikor az Iródia tagokkal a térdig érő vízben mezítláb lábaltunk ki a folyóparthoz, hogy akaratlanul is megélhessük Csernobil egy rendhagyó napjának következményeit.).
Tehát lehetséges találkozásunk Talamon Alfonz szobránál és ennek a beszédnek a megírása olyannyira megragadta a lelkemet, hogy esténként lefekvés után  az ezzel kapcsolatos  gondolatok önkényesen megszállták az agyamat, és hosszú monológokban fogalmaztam meg mindazt, ami Alfonzzal kapcsolatban eszembe jutott. Mindenkinek, aki itt áll, bizonyosan van elképzelése arról, hogy az ilyen beszédek általában egy-egy korábbi monológ folytatásaként, eredményeként születnek meg.

Szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy az utóbbi években nem sokat foglalkoztam az Iródiával és tagjaival. Szembesülnöm kellett azzal is, hogy itt megszólalva el kell mondanom, hogy közös Iródiabeli tagságunk ellenére sem sokat tudtam Talamon Alfonz magánéletéről: nem tudtam miben hitt igazán, nem ismertem gondjait, ha voltak, családját és itteni barátait…
Ismertem viszont az írásait, s azon keresztül, mint a torinói lepel alapján a Paraklétosz  testét, úgy szövegei alapján lelkének azon rezdüléseit tapasztaltam meg, amelyek többet mondtak nekem, mint a foci iránti rajongása vagy a kis közösségekben tett kijelentései.

Írásaiban az igazi lénye tükröződik. A tehetsége, embersége — és magánya. Egy régi afrikai törzs férfitagjai minden napjukat azzal kezdték, hogy reggel a tenyerükbe köptek és a nap felé tartották, hogy a nap szívja magába, szárítsa fel a nyálukat amelyről úgy tartották hogy a lelkük. Talamon és írótársai is a  tenyerükbe köpött nyálukat, lelküket tartják a nap felé, a közösség felé, várva hogy az felszívja magába. Alfonz ébredező és állandóan jelenlévő kíváncsiságának prizmáján keresztül egyfajta profetikus sejtéssel ábrázolta azt az emberileg felfoghatatlan káoszt, amelyben ott sejlik a gondolatrendszerek alapja, a konstrukciók váza — a morfikus mezők lüktetése, emberileg kiszámíthatatlan hullámzása..

Egy már meghalt költő tette fel a most éppen aktuális kérdést:Vajon tud-e a költő sírni, tényleg, igazán sírni?
S mi, akik itt álunk, felelünk rá: természetesen. Tudunk sírni, ám a mi sírásunk lelkünk követhetetlen mélységéből fakad s ennek a belső sírásnak a megértési szintjét éppen ismeretségünk és kölcsönös megértésünk jelenti. Ebben a megvilágításban pedig nem csak Talamon Alfonz és figurái jelennek meg itt a szobor mellet, hanem valamennyiünk megírt alakjai is. Itt állnak és a vállunkon keresztül pislogva figyelik fájdalmunkat, részvétünket és belső sírásunkat…és ennek a pislogásnak a bizonytalanságában fel kell ismernünk elkerülhetetlen halálunk bizonyosságát is…

Mindezen fájdalmat, részvétet és haláltudatot levetve pedig ott marad az író magánya. Ez a magány az, ami mágnesként vonzva jelezte, hogy életemben legalább egyszer el kell ide jönnöm, tiszteletemet kell tennem,  s ezzel a magánnyal, ezzel az írói magánnyal barátilag kezet kell fognom. Ez a jelképes kézfogás az, ami ebben a kétségtelenül hamis világban kapaszkodót jelent számunkra; olyan értékek megőrzését jelenti, amelyek egyrészt teljesebbé teszik a megemlékezés valóságtartalmát, másrészt kifejezik abbéli igyekezetünket, hogy majdani saját torinói leplünk (életművünk)  képét hitelesebbé és őszintévé tegyük. Legalább annyira hitelessé és őszintévé, mint Talamon Alfonz  képe…







 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Köszöntők
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Köszöntők:

A 75 éves Mács József köszöntése (2006)

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

KöszöntőkRendezvények

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.10 másodperc