Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16164
Linkajánló
 Kritika: Ki is hát ez a Szivárvány lovag?

KritikaCsóka Ferenc: Szivárvány lovag kalandjai; Szivárvány lovag újabb kalandjai; Szivárvány lovag legújabb kalandjai
Könyvről könyvre - Kulcsár Ferenc írása



„Tél apó végigszáguldott erdőn-mezőn, hegyen-völgyön, s csillámlófehér kárpittal vonta be a világot. Nem elégedett meg művével azonnal. Hol süvítő hóviharral igazított rajta egyet-egyet, hol sűrűn szállingózó hócsillagocskákkal próbálta szebbé, hangulatosabbá varázsolni az összképet. Nagy sokára aztán, a jól végzett munka tudatában, elnyújtózott szikrázó jégtrónján. Önfeledten gyönyörködött a csodás látványban.

Nem így szegény őzike! Éhségtől, fagytól elgyengült sovány testét alig-alig bírta mozdítani. Hiába kutatott napok óta élelem után, a méteres hótakaró mindent elrejtett előle. Százszor is elhatározta: ledől a hideg, végtelen paplanra, és alszik, alszik… De erős életösztöne újra és újra birokra kelt a csüggedéssel. Tudta, egyszer majd ismét madárdaltól visszhangzik az erdő, napsugárban tündöklő patakok zubognak a hegyekben és tarka ruhát ölt a mező. Addig kellene valahogy kihúznia…
Lent a völgyben gyengécske fény derengett. Az ember fénye. Azé a lényé, aki köztudottan kiszámíthatatlan. Ha úgy tartja kedve, halált küld az erdő népére, ha úgy, enni ad neki. Most vajon mit gondolhat?

Körülkémlelt. Hó, mindenütt hó. Szelíd, bánatos fejecskéje egyre gyakrabban fordult a távoli fény felé. Mit veszíthet még egyáltalán? Vagy segítenek rajta, vagy…
Összeszedte maradék erejét és elindult.
A völgyben megbúvó házacska meleg szobájában Hajnalpír gubbasztott a virágmintás szőnyegen. Körötte játékok hevertek szerteszét. Volt ott kard, favitéz, faragott állatka, megannyi születésnapi ajándék. A fiúnak mégsem volt jókedve… Unta a sok lélektelen tárgyat. Valami másra vágyott.
Felállt, az ablakhoz lépett. Pisze orra hegyével megolvasztotta a jégvirágokat. Hirtelen visszahőkölt. Az üveg másik oldalához szintén egy orrocska nyomódott!
– Őzike… – suttogta remegő hangon. – Hogy reszket szegény…
Nem habozott. Sietve szélesre tárta az ablakot. Szerencsére a hó majdnem a párkányig ért, így könnyedén besegíthette az állatkát.
Az őzike reszketve álldogált a furcsa helyiségben. Nem érdekelte a jövő. Csak élvezte, élvezte a meleget… Miután becsukta az ablakot, Hajnalpír óvatosan térdre ereszkedett, s kedvesen rámosolygott vendégére. Tekintetével lágyan végigcirógatta az őzikét. Az meg őt nézte… Értették egymást.”
A fenti meséről gyorsan el kell mondani, hogy tíz évvel ezelőtt, 2000-ben látott napvilágot Csóka Ferenc Szivárvány lovag-köteteinek első darabjában, annak is a le-geslegelején, amikor még hős lovagunkat Hajnalpírnak hívták, és boldogan élt szüleivel az Ezüst folyó völgyében, majd a Békazöld tó partján, ahol talán az ezerévesnél is idősebb, bölcs Tintakék manó volt a nevelője.
E rövid mesét – esztétikai értékén túl – azért kellett idéznem, mert Csóka Ferenc, talán ösztönösen, talán tudatosan, már trilógiája, ha úgy tetszik, fejlődésregénye eme első darabjában megadja a kulcsot, méghozzá két szinten meseregényének értelmezéséhez. Első szinten így: „Lent a völgyben gyengécske fény derengett. Az ember fénye. Azé a lényé, aki köztudottan kiszámíthatatlan. Ha úgy tartja kedve, halált küld az erdő népére, ha úgy, enni ad neki.” Igen, a Szivárvány-kötetek alapfilozófiája ez a több ezer éves tanítás: a jóság a tetteinkben ölt formát; cselekedetek nélkül halott, üres képmutatás. Második szinten pedig ezt a „kulcsot” találjuk: Hajnalpír „Unta a sok lélektelen tárgyat. Valami másra vágyott… Sietve szélesre tárta az ablakot.” Láthatjuk, Hajnalpír, a későbbi Szivárvány lovag szélesre kívánta tárni az ablakot, melynek – Tőzsér Árpádot parafrazálva – a világ a rámája, hogy lépésről lépésre megismerje az életet, birtokba vegye, meghódítsa a világot, és a szolidaritás, a tolerancia, a nagylelkűség jegyében megélje az ezerszínű igazságot, szembeszegülve ostoba hatalmakkal, gazsággal, kapzsisággal.
De azért kérdezzük meg, ki is valójában ez a Szivárvány lovag? Alaposan zavarba jövünk, ha kísérletet teszünk legalább megközelítőleg a jellemzésére. Mit tudunk róla? Azt, hogy Színország szigetén él, ahova az író is és az olvasó is csak gyermeki lélekkel és nyitott szívvel juthat el. Jellemek, lények színkavalkádja fogadja az arra járót, ahol csupán egyetlen elv létezik, a jó tudása. Persze, itt sincsenek tökéletes lények, hiszen a tökéletesre legfeljebb csak törekedhetünk; keserves út vezet felé, ezer jellempróbán, buktatókon és küzdelmeken át. Ennek a szigetnek uralkodója nincs, mert nem tűri a kötelmeket, itt a tengernyi arcú igazság és az számlálatlan színű jóság uralkodik; mindegyik egy-egy színfolt Színország színeinek világnagy palettáján. Színország a szabadság szigete, ahol minden lehetséges, még az is, hogy valaki király-lyá választassa magát egy általa nemessé kinevezett ostoba fickóval. Őt azonban hősünk, akár a kalandjai és barangolásai során útjába kerülő többi basáskodót, gonoszkodót és ostobát, megregulázza. Igaz, ő soha nem erővel, soha nem erőszakkal győz, hanem okossággal, furfanggal, bolondos ötletekkel. Az önjelölt királynak például ezt mondja: „Ide figyelj, te buggyant. Nem tudom, honnan szalajtottak téged, de néhány dolgot egyszer s mindenkorra véss az eszedbe! Színországot azért nevezik Színországnak, mert színes. A határtalan lehetőségek szigete, ahol minden megtörténhet, minden létezhet. Még te is! Csupán egyetlen lehetőséget nem bír elviselni ez a föld: az elszíntelenítést. Itt nincsenek és nem is lesznek az erkölcsi törvényeken kívüli parancsok. A jó az, ha mindenki tisztességesen teszi a dolgát, a rossz az, ha valaki akadályozni akar ebben bárkit is.
Ha itt szeretnél élni, raktározd el gyorsan a kis fejecskédben a szavaimat. Ha nem így teszel, Színország bolondja leszel.”
Ez, ilyen hát Színország szigete, Hóvirágfehér- és Ezüstfolyó-völgyeivel, Rózsaszínálmok- és Narancsszín-erdeivel, Békazöld és Olajzöld tavaival, Borsózöld rétjeivel, Tintakék és Citromsárga manóival, Vérvörös óriásaival, Égkék anyóival, Koromfekete varázslóival, Kakaóbarna törpéivel, Színeváltó Hüméreivel, Sárgarépa orrú banyáival, Vörös Filkóival.
De kérdezzük meg még egyszer: ki is hát ez a Szivárvány lovag? Az író alteregója? Az ifjú Don Quijote? Egy 21. századi Thyl Eulenspiegel, Lúdas Matyi vagy Kakuk Marci? Hiszen ő is ugyanolyan lurkó volt, virgonc és rakoncátlan, mint a többi társa, s pelyhedző állú legényként tettvágy feszítette a keblét, dicsőségre, hírnévre vágyott. Mégis, az író sejteni engedi, hogy valami különös, valami más is lakozott benne. Elárulja nekünk, hogy az ősi népek egyfajta beavatás által megmutatták a felnőttkor küszöbén álló ifjaknak a világ igazi valóságát, a mindenséget teremtő Lény szépséges országát, melynek látása megszabadít a halálfélelemtől. Nos, Hajnalpírt, a későbbi Szivárvány lovagot is ilyen szellemben nevelték a bölcs öregek, a vénséges vén manók. Egy barlangban lakott, s legtöbbször a tökéletes jóságról merengett, amit a felső világba lépéssel akart megtapasztalni, hogy tarisznyájába tehesse a megvilágosodás lélekemelő élményét, melyet majd egy életen keresztül segítségül hívhat. De ez nem jelenti azt, hogy valamiféle elvont misztikus vált volna belőle, éppen ellenkezőleg: nem holmi túlvilági aranyérem megszerzése lebegett a szeme előtt, hanem a lelkiismeret embere lett, s az igazak útját járta.
Harmadszor is kérdezzük meg, kicsoda hát ez a Szivárvány lovag? Egyszerű halandó ő: hiú és esendő, gyámoltalan és bátor, öntelt és segítőkész, gonosz és jó. Ez leginkább akkor derül ki, amikor a hétfejű sárkány ellen indul küzdeni, s megpillantva a félelmetes szörnyet, ez első ijedelem múltán kacagásban tör ki; mert bár a sárkány puszta megjelenésére dobhártyaszaggató dörrenéssel többezernyi darabra hullott szét a barlang egyik sziklafala, s lovagunkat úgy dobta félre a robbanás keltette nyomás, mint orkán a száraz falevelet, mégis, annyira röhejes volt szegény pára, hogy hősünk valami tréfás mesében érezte magát. Idézek a pompás leírásból: „A sárkány böhöm, oszlop vastagságú lábpáron nyugvó pikkelyes teste vörös színben pompázott, két oldalán karnak látszó, háromujjú nyúlványok hadonásztak türelmetlenül, hátul fajtájához illő, ormótlan farok sepregette buzgón a törmeléket. A hústömeg tetején pedig szép rendben sorjáztak a nyakak, melyeken a képet megkoronázva, ott díszelegtek a kabaréba illő fejek.” Szivárvány lovag ott, a döbbenetben ismeri fel, hogy ez a hétfejű szörny épp olyan, mint az Ember. Íme a hét fej: „A kopasz kivételével szőke volt valamennyi és jellemüket tükröző frizurát hordtak. A morcosnak rövid tüskeszakállak meredeztek elő a kobakjából, az ábrándosnak hosszú, sima üstöke volt, az álmos borzasan pislogott, az agresszív a tarajra esküdött, a gyámoltalant rövidre nyírták, a vigyori heverészett, a filozófus hatalmas, szerteszét álló hajformát választott.” Vajon ki lehetett a fodrászuk? Maga a Teremtő? Hét fej, hét jellem, egy testen belül. Nem hasonlatos az emberhez? Szivárvány lovag szerint igen: Bennem is megvan ám a gonosz, vallja be a sárkány filozófus fejének. Csakhogy a mindenféle énjeim összefogásával állandóan leszavazom. Vagy megbüntetem. Ezért cselekszem többször jót, mint rosszat. Ti hatan győzzétek meg a hetedik, gonosz fejet!
De kérdezzük meg negyedszer is, kicsoda ez a Szivárvány lovag? Ő az, aki barangolásai és kalandozásai során próbatételeket gyűjt bélyeg helyett, hogy közeledhessen a jó felé; küzd a kerrel, a pökhendi törppel és mágussal, hogy védje az életet; harcol Koromfeketével, a cinikus varázslóval, hogy a világ ne mossa össze az értékeset az értéktelennel; szembeszáll az örök élet elixírjét árusító kufárral, hogy kevesebb legyen a világban az árulás, a hazugság, a csalás; megleckézteti a világszép leányt, hogy életünkben ne a felfuvalkodott, cifra ostobaság vigye a prímet; szembeszáll a világvégét hirdető jóssal, hogy a hamis prófétáktól való félelem helyett inkább mentsünk ki – mondjuk – egy vízbe pottyant mókust, és még hosszan sorolhatnám.
Hát ilyen ember ez a Szivárvány lovag. Imádja a zsíros kenyeret, a jó borocskát, és kedvenc időtöltése a hímzés. És kitűnő a humorérzéke. Ha válságba kerül, nem hisztizik, inkább kijelenti, hogy az élet értelme a túrós palacsinta. Ironikus és önironikus, irtózik a tanmeséktől, részegen nem ül lóra, és tudja, hogy az élet nem mese. S még azt is elviseli, hogy immár nem működik a hétmérföldes csizma, s olykor az állatok is bóvlit kínálnak varázssíp helyett a legkisebb legénynek – azaz a klasszikus mesék paródiája is ő.
Persze, mindez az író, Csóka Ferenc érdeme.
Még egyszer, utoljára: kicsoda hát ez a Szivárvány lovag? Ő az, aki, miután a Törpojás-léggömbön felszáll a felhőkig s gyönyörködik Színország szépségeiben, föld-re érkezve elutasítja Olajzöld törpe ajánlatát, tudniillik hogy fogadja el tőle a Törptojás-léggömböt, s ezután azzal járja az országot: „Meg kell hagyni, igencsak szépséges a világ onnan fentről – mondja barátjának, Olajzöld törpének. – De nem látni a rész-leteit… (Akárcsak Radnóti Miklós versében, vetem közbe: ki géppel száll fölébe, annak csak  „térkép a táj”; nem látja a dolgozót, ki dolgáért remeg, s a sírok közt az anyókát, ki halkan sírogat.) Hogy hallom meg odafentről, ha valaki segítségért kiált? – folytatja Szivárvány lovag. – Miként találkozhatnék fent az égben a szenvedőkkel? Ha távolról szemléljük a világot, nem látjuk a gyötrelmeket, melyek a lelkiismeretünket életben tartják. És hát a tréfás vagy kínnal teli helyzetek tisztítják a jellemet.”
Így hát Szivárvány lovag továbbra is Mozdulj már nevű lovával járja a világot.
Továbbra is? Ha írónk, a nemrég 50. születésnapját ünneplő Csóka Ferenc úgy akarja, akkor igen. A legeslegújabb Szivárvány lovag-kötetben.
(Lilium Aurum, Dunaszerdahely)



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Kritika
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Kritika:

Kulcsár Ferenc: Bálám szamara

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Kritika

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc