Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16148
Linkajánló
 Irodalomórák: Vajda Barnabás Monoszlóy Dezső Elefánt c. verséről

Irodalomórák Monoszlóy Dezső
      Elefánt

     Orkán cibálta a pálmát
     és a dzsungeli cserjét


     Hatalmas testén
     vastag bőrén
     zuhogtak az óriás leomló bunkók
     megáradt folyók dohogtak ellene
     az árból már csak ormánya trombitált az égre
     de azért élt az elefánt


     Aztán jöttek a szúnyognyi
     tüskésfogú kolibri mindennapok
     szügyére szálltak


     A sok csiklandozástól lapátnyi füle hiába ficánkolt
     elnyűtten iszapba térdelt
     mélybe mártott agyara halakra bámult


     A szúnyognyi tüskésfogú kolibri mindennapok
     teteméről elszálltak végül
     és kerestek egy orkánra horkanó újabb elefántot


     Monoszlóy Dezső mély költői ihletettségét bizonyítja, hogy versei között több olyat is találni, amelyek az életről mindent el kívánnak mondani. Egy versben mindent elmondani nem könnyű, hiszen: Mi a minden, és mi a semmi? Vagy lépve egyet a művészetben öröknek-nagynak nevezett kérdések szellemi grádicsán: Mi a valami az életben? Mi a fontos? S ami az, azt hol találjuk? A mindenről azért sem könnyű verset írni, mert ha nem akarunk banalitásokban tocsogni, vagy olyasmiről dadogni, amit nélkülünk is tud a világ, akkor szükségünk van egy jó költői képre. Egy képre, amely elég szemléletes láthatóvá tenni, mit írója is csak sejt, de amely elég megkapó és elég transcendens is, hogy a köré font szavakat képzelt többletjelentéssel tudjuk megtölteni.
     Lám, milyen szelíden fogja meg a költő kezét a kényes Ihlet, amikor az az emberi életről mint szent mindenről akar örök-maradandót mondani! Paradicsombeli pálmák és dús dzsungel, hulló rönkök és sebes sodrástól körülvéve élt, de azért élt, az elefánt. Teste láthatatlan a bozót miatt, s mert etosza szellemi, megjelenésének nyelvi formája is metonimikus. Csak két versszaknyi késleltetés után, négy különböző rész-egész kapcsolaton alapuló nyelvi sejtésen keresztülverve magunkat (hatalmas test, vastag bőr, ormány, trombitál) jutunk ahhoz, ki minden dzsungelbeli veszély ellenére: azért él. Ki a nagy test? Ki a szürke bőr? Ki ez a lába elé hulló bunkókkal s mitikus folyóval küszködő, és mégis küszködő óriás-lény? A puzzle addig reménytelen, amíg előbb a széleit, a mellékjelentéseket ki nem rakjuk. Az óriás leomló bunkók, a dohogó megáradt folyó, s az ár, melyből ,,már csak ormánya trombitált az égre” egy farce játékot kényszerítenek ránk, a költő pedig kacag a megoldás egyszerűségén, hogy képtelenek vagyunk behelyettesíteni a szavakat: végzet, harc, küszködés; problémák, vágyak, mindennapos harcok; el- és megszakadt lendületek; ellenségek és gátolók, torpanások és fenékbebillentések, nyomorúság, saját sarkunkkal eltiport gyáva akarat, s a többi ránk omló életbunkó, és a szemünk előtt zubogó mély ár, az örök csónakos Léthé-víz, óvón elválasztó most, s majdan hátunk mögött csobogó. 
     Mennyire látható, hol helyezkedik el ez az 1970-es évek elején kelt versike a nagyobb folyamban, melyet életműnek nevezünk? Monoszlóy, aki az 1960-as évek vége felé, úgy vélem, költői válságba került, az Elefántot a megújulás időszakában, legegzisztencialistább novelláival párhuzamosan írta. Ekkoriban szűnt meg végleg költői gyakorlatában az egyoldalú magyaros verselés, ekkor elégelte meg a szervezett interpunkciót, és ugyanekkor – tőle talán függetlenül – kialakult és végső formát kapott a rá jellemző tárgyi líra. Az epikával nagy felületen érintkező eseménymondó líra ez, amelyben a megénekelt tárgyak mögött rejlik a költő, ám a klasszikus tárgyi lírától eltérően, és Monoszlóyra nagyon jellemzően, az elrejtés mozzanata nem klasszikus költői alakzatokban érvényesül. Az Elefánt keletkezésének idején alakultak ki Monoszlóy – nem nyelvtani értelemben vett – alanytalan versei, amelyekben nem egy személy a vers „szereplője”, hanem gépkocsi, házikó, fecskepár, vagy a gondolat, a jövő és így tovább, de semmiképpen sem az ember. A költő alkotói személyisége jellemzően úgy szívódik fel a környezetben, úgy bújik tárgyak, fogalmak és szó szerint is értelmezhető képek mögé, miként az Elfántban.
     Monoszlóy Dezső általában nem ír hosszú verseket, és szinte mindig figyel rá, hogy verse olvasmányos és érthető, az olvasás pedig élmény legyen. Ebben a versben különösen alacsony a befogadást nehezítő elemek száma, meg aztán, akár a tévéhíradóban, könnyen felfogható beállítással kezd: ,,Orkán cibálta a pálmát / és a dzsungeli cserjét” – hát nem így látjuk fotelből, amit trópusi viharnak képzelünk? Bámulatos nyelvi fegyelemmel az Elefánt mindössze egyetlen repetíciós alakzatot tartalmaz (,,szúnyognyi tüskésfogú kolibri mindennapok”), és az egész mondanivalót a mindenről öt kis tételbe fogja, roppant szűken mérve a szót. Nem több, nem kevesebb, mint hetvenhárom szót tesz egymás mellé, ezzel teremtve meg az élet küzdelmes körforgásának oly magas feszültségű versét, amely így, ebben a formában képes szakítani a banalitással, a ,,szúnyognyi tüskésfogú kolibri mindennapok” égető foltjaival. Versünk költői képei annyira minimálisra vannak szabva, hogy fennáll a veszély: csak szó szerint értjük őket. Noha ezt fájdalom nélkül megtehetjük, gondoljunk rá s fogadjuk el, hogy a költészet a metaforikus olvasatok izgalmát kínálja. Valamit eddig is tudhattuk volna, de csak most tudtuk meg. Általánossá válik a konkrét. Bárcsak költők volnánk mi is, hogy objektivizálni tudjuk magánélményeinket!
     A „dumdum golyóval ledöntött vastagbőrű” itt és más elefánt-művekben - tehát nemcsak ebben az egy versben, hanem legalább egy tucatnyi egyéb helyen Monoszlóynál, például az Elefánttemető című novellában, a Dzsungelálom és a Pesszimista litánia című költeményekben – állandó visszatérő kép, jól feloldható ikon, amelyhez elvont jelentés(eke)t lehet kötni. Időnként a „hindu mesék fehér nőstény elefántja” a költői én alter egója, máshol mamut vagy víziló áll helyette: „Jön a mamutcsorda rátipor a kertre”; „Sárkány motozott a reteszen / ablakom előtt rohant egy mamutcsorda”; „Halott anyámat ráncba szedtem / ó legyen átkozott minden vízilovak őse”; „jobb ottan a víziló mennyben?” Jelentésük ugyanaz, mint a nagytestű és emberi léptékkel számítva különösen hosszú ideig élő elefánté. Az elefánt az idő végességének, a kínlódva végigküszködött élet és az utána bizonnyal eljövő halál metaforikus megfogalmazása, ugyanakkor a bizonnyal bekövetkező vigasztaló újjászületésé is, hisz miután az elefánt az árba fulladt: „az árból már csak ormánya trombitált az égre”, akkor a „szúnyognyi tüskésfogú kolibri mindennapok” a „teteméről elszálltak végül és kerestek egy orkánra horkanó újabb elefántot”.
     Amennyire alkalmas az Elefánt, hogy mondjunk vele valamit a mindenről, annyira alkalmatlan rá, hogy kicsikét is megmutassuk benne a költőt. Ilyen a modern poéta? Ilyen hát? Szépen ápolt könnyű ujjal penget lélekhúrokat, de dühösen hadonász, ha háta mögé akarunk férkőzni, ha látni óhajtjuk őt a személyisége felől? Semmit nem mond magáról? Az Elefánt különben is, s ezért is a megismerhetetlenség filozófiai példája. Monoszlóy A gödölye dicséretében mondja el az elefántról, hogy „alighanem a dzsainistáknak van igazuk, akik a világmindenséget ormótlan elefántnak tartják, amelynek vakként ki-ki hiába tapogatja részeit, nem tudni, hogy elefántot tapogat”. Nos, költészetszerető barátaim, a nagy és érdes világ bőrét tapogatva mi a minden, hol a kezdet, s hol a vég?

     Vajda Barnabás



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Irodalomórák
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Irodalomórák:

Ardamica Zorán Talamon Alfonz Gályák Imbrium tengerén c. regényéről

Hír értékelése
Értékelés: 3.5
Szavazat: 2


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc