Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16164
Linkajánló
 Köszöntők: Hajtman Béla beszéde Talamon Alfonz szobránál (2009. május 15)

Köszöntők
Fonzi,
azt mondtam, hogy rendben, elvállalom, s most döbbenek rá, mikoron épp születésed napján rászánom magam a szónoki beszéd megírására, a  fehérlő lap  láttán  elbizonytalanodom, megtorpanok, meg kellene találnom a fonalat, keresem az ilyenkor illendő hangfekvéshez a színeket, s tényleg nem tudom, hogyan is indítsam beszédem, mert a „tisztelt hölgyeim és uraim“ nem illik ehhez a helyzethez a Te jelenlétedben.


Így ez a mai beszédem kissé eltér a megszokottól. A múltban volt egy-két osztályni véndiákot búcsúztató szövegem, sőt már boldogságban úszó ifjú jegyesek  összeboronálásához is kerestem a hangnemet, nemrég egy megboldogult idős asszonytestvért búcsúztattam, de hogy most fennhangon, az itt megjelentek előtt, ráadásul a Szlovákiai Magyar Írók Társasága nevében tartsam meg beszédem, ez számomra meglehetősen szokatlan és fura helyzet. Igaz, nem elsőként, s biztosan, nem is utolsóként teszem mindezt. A rólad elnevezett irodalmi díj kiosztása előtt, szobrod mellett olvasom fel tegnap megírt beszédem, mely akár születésnapi köszöntő is lehetne, de ahogy ismerlek, nincsenek ínyedre az ilyen uniformisba öltöztetett díszbeszédek.
    Tudod, most annak örülnék a legjobban, ha onnan a padról hozzám lépnél, jól hátba vernél, s kajánul az arcomba vigyorognád: hogy most már hagyjuk az emelkedettnek tűnő pozőrködést, fújjuk le az egész ünnepi hangulatnak megfeleltető protokollt, s egy szűkebb baráti társasággal vonuljunk át inkább a Békába egy hűsítő Radegastra. És a mai napon megjelent, rég nem látott barátaid asztaltársaságában adomáznál, ahol  a regénybeli térben is időben jutnának valós életerőre  a  vérbő eseményekkel teli beszélyek szereplői.
    Tehát most már én is kimondom: lefújva a protokoll, nincsen tisztelt hölgyeim és uraim, sem kedves meghívott vendégek, most Te vagy, s nekem jutott ez a szerep, hogy megszólítsalak. Hát újra eljöttem szobrodhoz, ezúttal a nyilvánosságot is bekapcsolva mondom: Fonzi, gondoltad volna, hogy rólad díjat is elneveznek? Nem mintha kétségbe vonnám írói teljesítményed, de ez is olyan fura, nem? De sietek megjegyezni: jól van ez így, mert legalább ilyenkor összejövünk szülővárosodba, hogy jeles prózaíróinkat is veled együtt köszöntsük és méltassuk. A neved – míg nem fogyunk ki íróinkból – örökre fennmarad: „Elvégre az ember a halhatatlanságból faragja koporsódeszkáit.“
    A héten újra belelapoztam könyveidbe, titkon abban reménykedtem, hogy megtalálom azt, amelyikbe hosszas győzködésem után cserébe egy angolpipáért dedikáltál nekem. Ugyanúgy eltűnt Cseh Tamás: Frontátvonulása is. Hiányzik belőlem a rendszerező ember  kiszámíthatósága. Fényévekre vagyok a Te gondosan félretett, külön füzetekbe írt angol focieredmények dokumentálásától, vonatpostás korszakodból a saját magad szerkesztette újságjaidban megírt  jegyzeteinek szellemességétől, s még talán az a virágfej is megvan, amit szalagavatód óta őrzöl különböző gyűjteményeid között. Nem sok hiányzott, hogy kedvenceid nyerjék meg az idei hoki vébét, különben miattad néztem végig a döntőt, hogy majd beszámolhassak Neked arról, hogy Heatlyék játékát jellemezzem s elemezzem. Különben már nem nagyon követem a sporteseményeket, a kupaszerdákról a Lévára Ipolyság környékéről bejáró pincér-szakács szakosoktól gyűjtöm be az alapinformációkat. Igaz, nem olyan részletességgel számolnak be, mint ezt annak idején Te tetted egyik lapunk sportrovatának szerkesztőjeként, vagy ahogy ezt mostanság a fociról íródott irodalmi betéteket sem nélkülöző  Focitipp mellékletében Gazdag ezt gazdagon teszi. Hébe-hóba beállok én is a diákok közé egy félidőre, de ez már nem az, amikor az FC Bulldózer tagjaiként csütörtök esténként edzés gyanánt lefutottunk kollégiumi szobáinkból a kivilágított tornaterembe, hogy megmérkőzhessünk a Murári, Gremlins vagy a rangadónak számító szintén többnyire magyar szakosokból álló FC Banzáj csapata ellen. Pepík Zefstein, Herr Vincenzó, Stofek Tamás, Thor Zoltán, Schön Attila s tovább folytathatnám a sort, de most inkább szünetet tartok, nehogy belerévedjek a Samuel Borkopf által megidézett regényvilágba, mert nehéz lenne visszazökkennem a jelenbe. Inkább csak a pálya szélén maradva annyit, hogy kritikusaid közül monográfusod, Németh Zoli áll a legközelebb az igazsághoz, miszerint a Borkopf-történetekhez az egyetemi éveid dolgoztad fel egyfajta torzóban maradt egyetemi regényt megalkotva.
    Nem véletetlenül telefonáltam körbe egykori egyetemi társaidat, hogy a mai napon legyünk legalább együtt. Ma a Te szülővárosod vendégei vagyunk, s akár tetszik Neked, akár nem, megköszönöm a város vezetőségének, családodnak s mindazoknak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak a lelki, hanem testi táplálékunkról is gondoskodjanak. Fonzi, biztosítalak arról, hogy nem hozunk rád szégyent, hozzád méltón olyan asztaltársaságot alkotunk, melyben igyekszünk  megközelíteni és megidézni sziporkázó, bölcs humorral teli gondolataidat.
Az élet egyelőre másképp írja a forgatókönyvet: mi, barátaid, ismerőseid, szeretteid hívjuk elő a bennünk élő Talamon Alfonzot, Fonzit, Samuel Borkopfot. „... ha torkoskodunk, a méz kaparja torkunk, ne a bűntudat.“
    Fonzi, ahogy hallhatod, nem vettem túl ünnepélyesre mondandóm. Igyekeztem a szobrászod által megörökített  lezserség hangjára hangolnom a színeket. Ennyire futotta most tőlem. A rólad és veled való beszélgetést nemsokára folytatjuk a felszabadultabb, de testi hiányod miatt mégis visszafogott miljőben.
    Fonzi, köszönet tehetségedért, torzóban maradt irodalmi munkásságodért és az írók társaságának, a város vezetőségének, valamint a támogatóknak a szándékért, hogy  szülővárosodban évente legalább egyszer együtt tölthetünk egy estét.    
S a végére:  majdan le is ülök melléd a további szóváltások erejéig.  Most megint látlak lelki szemeim előtt, ahogy hozzám lépsz, s flegmán figyelmeztetésképpen megjegyzed: hogyha a Békában nem lenne eléggé hideg vagy ha elfogyna a Radegast, átmehetnénk a Krokodilba a nemrég csapra ütött Gambrinusra.
       




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Köszöntők
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Köszöntők:

A 75 éves Mács József köszöntése (2006)

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 2


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Köszöntők

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc