Irigy - miriď
Irigység. Már maga szó hangzása is visszataszító. Irigy. Gusztustalan, nem beszélve arról, ha még egy mássalhangzóval is megtoldom. Gondolok itt a mirigyre. Erre még Csongor hátán is feláll a szőr, de az enyémen is. Irigy – mirigy. Ettől szép a magyar nyelv. Nekem a legkedvesebb, míg szlovák ajkú kolléganőmnek a sajátja a legcsodálatosabb. Ez így van rendjén. Édesanyja szlovák, gyermeke is. Igen helyes kisfia van, öt éves. Hosszú szőke fürtjeivel időközönként felbukkan a munkahelyünkön. Komoly kis legény, illedelmesen köszön mindig. Kedvelem. Óvodás. Nehéz feladat volt kiválasztani a csöppség számára a megfelelő óvodát. Harmadszorra mégis sikerült, s jó döntésnek bizonyult. Sőt a lehető legjobbnak, főleg nekem, ugyanis egy vegyes nyelvű intézmény mellett tette le kolléganőm a voksát. S láss csodát, a szlovák osztályok túltelítettsége miatt magyarba került. Az élet fura fintora, de kolléganőn nem fintorgott ám, de még a gyermek sem. Hamar megtanulta nevét magyarul kiejteni, azután következtek a mondókák, dalok, versikék. Mára már talán magyarul is meg tudna folyékonyan szólalni, ha nem érkezik el a vakáció, majd utána a szeptemberi kezdés. Addigra persze akadt üres hely a szlovák osztályban is. Majdnem kerekké vált a történet. Még sincs okom csüggedni, hiszen a gyermek visszavágyik a magyar osztályba, csak sajnos ősztől már az iskola kerül a porondra. Érthető a váltás, helyénvaló.
Irigy vagyok. Irigy vagyok kolléganőmre, kinek már van gyereke. Egy gyönyörű kisfia. Kijár neki, példás munkatárs, szerető feleség és anya. Ez a gyermek szerencsés. Édesanyja szép és kedves, megannyi Mirigy közül egy igazi mamát ölelhet át esténként. Igazi ajándék a sorstól, mesés gyermekkor, biztos alapok a jövőbe nézve. Imádom őket. Rám még csak vár ez a feladat.
Roppant érdekes számomra, mitől ragaszkodik az törpe emberke annyira nyelvünkhöz, kultúránkhoz. Egy olyan örömforrás adatott meg neki az életben, melyet számtalan magyar szülő csak úgy eldob csemetéjétől. Mennyi felelőtlen szülő veri át porontyát, s adja azt állami nyelvű óvodába, iskolába. Hát szülő az ilyen! Az én szememben nem, de talán túl szélsőséges vagyok. Felmerül a kérdés, vajon mit érez ilyen esetekben a gyerek… Pedagógusai akarva, akaratlanul elvesznek tőle egy kapaszkodót, s légüres marad a tere. Szép kis jövő, éljenek a magyarok! Alapkérdés, hogy férfi vagyok – e, vagy nő. Alapkérdés, hogy a férfiakhoz érzek – e vonzalmat, esetleg a nőkhöz. Alapkérdés a nemzeti hovatartozás is. Rossz bőrben érzi magát a női testbe zárt a férfi lélek. S hogy érzi magát a magyar testbe tuszkolt szlovák lélek? Mi mégis keményen neveljük a nemzeti transzvesztitákat. Éljen a magyarok istene!
Iriď – miriď. Csongor hátán biztosan felállna a szőr Miriď – től. Kolléganőm fia sosem fogja tudni, ki is az a Mirigy. Kislányom, Tünde tisztelni fogja a Čongorokat, de az iskolában Mirigyről fog tanulni. Egyszer még talán ki tudjuk engesztelni Istenünket, ámen.
Karácsonyi Kornél: Irigy – miriď
Fura keveredése a műfajoknak Karácsonyi Kornél újabb szövege. Bevallom, az előző, hozzám küldött Ismét lepedőn című után meglehetős csalódást okozott. Fel kellene adnom ezt a mentorságot, volt az első gondolatom. Újra elolvasva viszont ezt a mostanit, arra gondoltam, talán mint lapszerkesztőhöz, talán lapszéli jegyzetnek szánva küldte hozzám szerzője. Úgy kifejez egy, valamilyen véleményt, nézetet, talán véleményformáló is lehet, ha valaki akarja, viszont akkor is baj van a mondatokkal. Nem tudott olyan magyar mondatokat írni, melyek engem mint felnőtt írástudó, olvasott magyar embert meggyőznének, sajnos épp ellenkezőleg. A valamit nagyon elmondani akarás visszavág. Gyermeteggé, éretlenné teszi a szöveget, ettől az hiteltelen, megmosolyogtató, lapszerkesztőként azt mondom, közölhetetlen. Legalábbis értéket is közvetítő lapokban. A szerző utalása, hogy még nincs gyermeke, mint kolléganőjének, de ha lesz, milyen lesz, eleve arra enged következtetni, hogy nem öregember ő, sőt olyan rózsaszín álmokat sző, mintha fiatal, nagyon fiatal leányzó volna. Irodalomban, igényes publicisztikában, véleményformáló szövegekben meg pláne fontos a hitelesség, máskülönben az igen nemes cél, mellyel szólni szándékozunk, éppen visszafele sülhet el. És visszatérve a szerző Ismét lepedőn írásához, melyben számomra sokkal hitelesebben vallott, ahol a hitét vallotta meg többek között s a kételyét, szóval akkor azután nem gondoltam volna, hogy ugyanez a szerző egyszer nekem leírja a mi Istenünk birtokos szerkezetet, mintha hitetlen volna, mintha nem tudná, hogy Isten mindenkié. Ámen vagy nem ámen, bizony ám!
Cs. Liszka Györgyi