Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16153
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Menyhárt Erzsébet versei (mentor: Csehy Zoltán)

Fiatal írók rovata 2008/2009
A füstvirágnak

Libabőrös a hátam,
Mégse fázom.
Más ez az áram,
Galád Ámor.
Meghúzom a vállam,
Elfáradtam.
Fekete kabátban
Bikák nyomán
Ballagok tovább.
Törődni kéne
Azzal ami fáj.
Érdekes a világ,
Nem tudja
Miben hol a határ.
Megölni kéne azt aki bánt.
Csak mond már:
Kit hát?
Később már ne bánd.
A gyeplőt erősen tartsd,
S ne hátrálj.
Más nem lát,
Csak a füstvirág,
A szürke külvilág.
Fordulj,
S várd aki vár.




Adok – kapok
Macit, szeretetet, csókot,…
Haragot, nyalókát, bókot,…
Sok kedves szókot.
Mindezt így, együtt,
Attól, aki került.
Célja nincs,
Oka még kevésb.
Ott már élet sincs,
Nemhogy remény.
De van a vad,
Feszítő, embert,
Lelket kikészítő,
Feneketlen, fekete
(minden, csak nem vitézi)
KATLAN.
Marja, aki kapja.
MAGTALAN.
Italt, ételt jókot,
Macskát, kutyát kóbort.
HÓBORT.
Aki árnyékként a falon pózolt,
Most nem veti meg a fényt,
S kedvel fogyasztja az üdét,
A BORT,
Istenek nedüjét,
Ellenségek revüjét,
A némák halk derűjét.
EGYBECSOMAGOLVA:
Ott, a fa alatt-
Piros masnival díszeleg.
Az emberi szerencsétlenség gyanúja.


Cslovecse
Vádolsz, hogy hideg vagyok,
Vádolsz, mert fázol.
Magad vagy ezen a világon.
Mégsem érzem jogosnak,
Mert én nem játszom.
Hatot dobtál,
S kivetted a bábum,
A felelősség így már nem csak rám hárul.
Sőt. Én nem lettem kevesebb.
Sokáig veled voltam kerek,
De most már többet merek.
Ez vagyok én,
Nem kell hogy tessek
Miközben a kapura virágokat festek.



Dallamok keringenek fejemben,
Erek szorulnak idebenn,
Párhuzamos sinek helyett
Szivem ujdonságot keres, kutat,
Egy soha ki nem apadó kutat, eret,
Édes tengert, néma madarat,
Puszta magamat,
A soha ki nem csírázó magvakat,
A szelíd vadat.


Ebédjegy

Manapság jegy kell mindenhez.
Jegy kell az élethez,
Jegy kell az ételhez,.
Jegy a boldogsághoz, a szomorúságra,
És jegy az elmúlásra.
Sok-sok jegy a nagy előadásra.
Jegy a síugráshoz,
Jegy a sírásásra,
Jegy a szabad földönfutásra.
Jegy kell a színházba,
És jegy az elválásra…
Vagy egy jegygyűrű az emlékek elsiratására.



Egy elhaló sikolyra…

Miért pont itt és miért pont így?

Nem szólok inkább semmit,
Terjed ez az egész
Mint a pestis.
Hánynom kell a módszerektől –
Csak rohannék a világ elől,
Amíg a lábam visz,
Aztán kúsznék míg szívem bír,
Csak itt ne maradjak, hamarabb idegenek közt haljak…
Fülem nem kiváncsi az ismétlődő hangokra,
Testem beleremeg néma ordításomba.

Szívem jajdul mások fájdalmára.


Egy unalmas előadásra
Potyog a fejem a padra,
S közben emlékszem a szépre, a vadra…
Figyelem ahogy kering, forog,
Látom milyen az átharapott torok.
Lehet hogy már álmodom,
S nem igaz más, csak egy lábnyom.
De míg ekkora bennem a nyugalom,
Maradok a fekve a padon-
S nem érdekel kinek van joga:
Aki felébreszt, annak nem marad foga!



Elédbe állva
Színes leszek és nyitott.
Mire vársz még?
Itt vagyok.
Rajzolj velem,
Vagy olvass a szememből.
Tudom, hogy érdekel a titkom,
Látom, ahogy keresed a kincsem –
És ebben semmi rossz nincsen. Érzem.
Csakis jó, és egy csomó indulat.
Emléked mindig megmarad.


Emlékkép
Még mindig érzem magamon illatod,
Még őrzöm szememben a pillanatot,
Még látom ahogy kezed a zsebemben matatott.

Még remeg a testem,
S benne valahány apró jel.
Szívem az égbe emelem, …
És egy pillanatra a jelent feledem.

Még sötét az ablak,
Csak a lelkemmel kutatlak,
Magamhoz szorítanálak,
Helyet nem adva kételkedő szavaknak.

Még mindig hallom magamban a hangod.
Még csukott szememmel nézem az arcot.
Még kérem:adjon az ég sok ilyen pillanatot…



Érezlek
Fekszem a betonon és nézlek.
Szívemben megidézlek,
Képzeletben hozzád érek.
Erős vagy és szép.
Égbekiáltó messzeség.
Maga a múltbakiáltó fenség.
Nincs az a rémség,
Mi beárnyékolná szemed fényét.
Ha lehetne, megérintenélek,
De így csak hosszan, sokáig nézlek.
Édes vagy te, és nem csak egy kis féreg,
Kit elkábítana a féltékeny méreg.
Így szeretlek.



Fáklya
Édes gyötrelem a kín,
S én keresem, kutatom,
Szeretem ha belémhasít –
Mikor átjár:
Ha bennem a szerelem gyújt fáklyát…
Világát szétosztom,
S gyarapítom egyben,
Így keresem helyem a világegyetemben.
Szívem cikázik, majd kiugrik,
Lázam emelkedik,
Lassan égbeszökik,
És már csak egy célt látok,
Vak lettem másra.,
Hisz szeretni születtem erre a világra!


Félve remélek
Nem tudom miért fáj,
Hisz nem vétek…
Szívem akar látni, érezni Téged.
Veled hinni hogy szép az élet,
Karöltve, egymást féltve menni tovább.
Megszerettelek,
S most először sírok érted.
Tagadnám a könnyet,
De kérted:
Legyek őszinte.
Itt vagyok hát,
S várlak,
Te vagy aki véget vetsz a magánynak.
Vártam a megfelelő alkalmat,
Vártam, hogy várjad,
Picit nem mertem élni a mának -
Aggódtam hogy fejjel futok a falnak,
Ha suttogott szavaim füledig jutnak.
De már értem hogy a holnap bizonytalan,
S ha netán én is eltűnök nyomtalan,
Akarom hogy tudd,
Nem vagy egymagad,
Szeretlek és akarlak!


Futnak a fák
Futnak az erdők,
 futnak a mezők,
Futok én is az ítélet elől.
Fájnak a tettek, s fájnak a szavak,
A fájdalmak sokszor magukkal rántanak.
Érzelmek tömkelege száguld,
Majd egyszerre minden elfásul.
Csodálkozás tölti be az étert,
Mikor hirtelen megszakad a vétel.
Várható volt, mégis új-
Mint mikor felnő egy kisfiú.
Messziről jött ismeretek világosodnak meg egyre,
Míg rájön, hogy abban rejlik veszedelme.
Mégis kiáll érte, és védi,
Míg el nem borul teljesen az elme.
Kitudja meddig bírja, hogy életét más irányítja.
Itt a megbánás már kevés, nem segít a jóvátevés.
Apró jelek ezrei mutatták az utat,
S ő mégis megcsalatkozott.
Futnak hát a fák,
S futnak a mezők,
Fájdalma másnak nem érthető.


Gyanú
Mint a fáradt őszi légy hull a porba,
Úgy tapossák a gonoszak szavai lelkemet pokolba.
El nem követett bűnért éget a fájdalom,
S hogy nem tehetek ellene semmit,
Csak azt fájlalom.



Hiányod átjár

Magam vagyok, egymagam.
Csak ülök némán, hangtalan.
Szívemben forróság, odakünn őrült fagy van.
Talán szólnék, de senki nem hallja szavam.
Csörren a telefon, s az én szívem újra dobban.
(már egy ideje, különösen az elmúlt napokban gyakran félrever…)
De nem te vagy, nem te hívsz.
Arcomról a mosoly egy pillanatra lelohad.
Nem tudom mi történik most veled.
Lehet hogy jobb is így, s nem kell hogy érezd,
Ami épp bennem zajlik, amit én érzek.
Egyetlen fegyverem a közösen töltött órák
Számomra felejthetetlen emléke,.
Bennem elevenen él, s egy kép mindig vissza-visszatér.
Nem felejtem, amit súgtál,
Mikor gyermek módjára lassan hozzám bújtál –
Ahogy a hajammal játszottál…
Szép volt. – s hogy lesz e, nem tudhatom.
De benned bízom.
Megmutattad nekem, mit jelent nem félni,
Közösen előre, sosem hátra nézni – bátran remélni.
Örülök neked, s fájna ha nem volnál.
Felragyogtattad előttem egy új élet csillagát.
Mégis, vagy épp ezért, úgy érzem, nem bírom tovább. Hiányzol.



Játék
Meztelenül állnék eléd,
Nem várva semmit semmiért.
Hagynám, hogy játsz velem,
Tűrném, ha veszítek,
Számomra úgysem a nyereség a lényeg.
Csak jólesik, mert melletted gyermek lehetek.
Nem mondom, hogy kihasználsz,
S te nem is teszed…
Talán erről szól a szerelem.
(s ha nem, akkor sem tévedtem)


Jelentés
Holnapra esőt mondtak –
Nincs más hátra,
Eladjuk, ami maradt.
Valaki ránk se néz,
Rögtön továbbáll,
Talán még ő érzi sértve magát.
De mi az, ami maradt?
Komor sötét falak,
Csillagtalan űr.
Mi sem egyszerűbb.


Két kósza lélek
Beszélsz, s én beszélek.
Két kósza lélek-
Talán egymásra talált-
Felöltötte magára a barátság nehéz láncát.
Mondod mi fáj, s én mondom mit érzek.
Két kósza lélek.
Bízol bennem míg csak élek,
S én teljesíthetetlent nem ígérek.
Veled nem félek,
Életemet a tenyeredbe helyeztem.
Mint két kósza lélek,
Hagyjuk, hogy sodorjon az élet.
Tudom, érzed amit érzek.
Színesre festeném fáradt lelked egét,
Hisz feketén-fehéren nem igazi a lét.
Engedj közelebb, kérlek.
Ne lásd, mikor vérzek.
Nem kell kötszer.
Negédes a méreg.
Erősebb mint én, s erősebb mint te -
Kettőnk erejét fogja össze,
Hogy együtt menjünk tovább,


Láttalak
Itt jártál, s bennem valami megmozdult.
Itt voltál, és a gyomrom most is összerándul,
Ahányszor eszembe jutsz-
Látlak ahogy elfutsz..
Féltelek, szeretnélek.
Melletted éreztem csak úgy,
Hogy létem a végtelenbe fut,
S nem állíthat meg többé senki és semmi,
Bámilyen nehéz is lesz az út,
Mégha nehéz is lesz embernek maradni.
Bennem most a kitartás az úr,
Ragaszkodom hozzá,
Pedig lábam alól a talaj már rég kicsúszott.


Lelki szemetes
Üres a gyomrom,
A méhem kiszakad,
Undorító minden falat,
Hidegek a falak és rondák.
Egyedül vagyok – mondták…
Csak mondták a marhák.
Elfáradtam, elég volt, ennyi.
Idő kell megpihenni.
Egy csendes kis alapjárat,
De azt se bánom, ha teljes zárlat.
Téged még megvárlak,
Téged már kizárlak…
Próbálkozz másnap,
De másnál, ne nálam.
Ne hidd, hogy rád csorgatom a nyálam.
Nem vagyok állat,
Hogy bedőljek egy rég kidőlt fa
Ágán fészkelő palimadárnak.
Elég volt, most pihenek.
Lehet, hogy ennyit se érdemlek,
De kell.
Fáj már a hang.
Szükségem van a csendre,
Hogy ne kelljen figyelnem a figyelmemre-
Hogy nyugton hagyjanak.
Lehet beállok tetszhalottnak.
Az aztán tetszheleghet boldog, boldogtalannak.
Nem kell tudnia hogy másnak is gondjai vannak.


Mintha
Képet festek neked,
Mintha itt lennél velem.
Csak neked szól a képzelet,
Mintha ott lennék veled.
Napsugarak dallama melengeti arcomat,
Szinte hallani az angyali hangokat-
Miközben a tetőn almák rohadnak.
Nincs most helye fájdalomnak-
A fák is inkább meghajolnak,
A téli szélnek így bókolnak.
Szemeim lassan csukódnának,
Új álma kezdődik a valóságnak.
Sokan vagyok, mégse elegen:
Néha barátok hagyják szívemet hidegen,
Máskor meg nélkülük lennék idegen…
Van egy kis zavar idebenn.
Csak Neked van biztos helyed,
Szavak helyett lelked vezet,
És hív.
Te vagy nekem a híd, parttól partig:
(belsőmtől a külvilágig).
Mikor minden érzés szakad,
Mellettem akkor sem leszel magad.
Ezt a képet festem Neked,
Mintha ott lennék veled,
És neked szól ha mosolygok,
Mintha itt lennél velem.


Nem kell más
Autók zaját hallom, és egy letűnt világét.
Gyerekek zsivaját, s köztük a magamét.
Várok, míg te lemész a fáért,
S te vársz, míg én megfőzöm a kávét.
Nem kell más, élünk mi egymásért.,
Bizonytalanul a bizonyosságért.
Nem kell tanúságtétel, se követendő példa,
Melletted lettem én igazán szabad préda.
Halott az embernek, tetem a világnak,
Egyszerű filmje a kicsinyes hibáknak.
Kérem hogy fájjon,
Te akarod, hogy ne,
De végül együtt nézzük, mi is a naplemente.


Nyelveden a vérem

Ez itt az asztal,
S ez itt az ágy.
Amott a másik,
S rajta egy tál.
Most még szabad az álom,
Még szabad a vágy.
Érzed, hogy érzem,
A szívem kalapál.
Érzem hogy érzed,
Mikor a szemedbe nézek.
Érzem, hogy érzed,
Nyelvemen a véred.
Nincs más hátra,
Pattan az ér.

Egymásnak leszünk a sír,
Mint két együgyű fakír…



Hittem hogy akarsz,
Vártam hogy akarj,
Akartam hogy akard.
Körbe-körbe, paradox.
Akkoris feléd haladok,
Mikor néma szemeddel nem hallod-
Csak mert nem akarod.
Szeretem hát helyetted is:
Magamat,
S mindent, mit a Holnap tartogat.
Nélküled (s veled is)
Veszítve nyerek.
Üresen leszek teljes,
Felnőttként gyermek,
Szeretőnek haragosa,
Angyalodnak glóriája.
A túró a csuszán,
A mosoly a szád sarkán,
Az íz a nyelveden.
(Minden, mi eleven)
Bent, a szívedben.



Parazsat a tűzre
Csak sírok utánad.
Ez lenne az igazi bánat?
Nem hiszek a mának,
Fejjel rohanok a fának,
Nem hagyva jelet, se vágyat
Hátra.
A lángok kivánnak,
S nem árulnám el ember fiának
Kulcsát lelkem lakatjának.
Az emlékek belülről fájnak,
Csak sírok utánad,
Mint kergült szú a fának.
Eszemet veszi a bánat,
Nem látni tüzét a fának,
Csak kevés parázs van…


Rácsok mögött
Azthiszem a filmnek vége,.
Bár a sorozat még tart, s a lámpák is égnek,
De a filmnek vége.
Zuhog az eső, nem hallani tisztán,
De egy kisangyal könnye csurog a csatornán...
Bár nem hallani tisztán.

Fájdalmas sóhaj tör föl,
S halkul el.
De akinek szól, nem hiszi el.
Csak neki szól,
Mégsem hiszi el.

Fájdalom, s boldogság egyben,
Hit a reménytelenben.
Szabadság, s fájdalom egyben.
Várakozás az el nem jövendőre:
Csak tehetetlenség a gyümölcse.
S mi egykor szép volt, rúttá vált.

Hideg börtön a kis faágy.
Biztonság?!
Ára a mardosó magány.
Kalitka, fogda, zárka,.
Hét lakat alatt minden vágy.
S még azt is őrzik-, ha nem lenne elég.,
Más nem jut, mint kudarc, vereség.

Talán hiábavaló minden harc.
Csak a szív vágya hajt, az örök, örök.
Nem fojthatják el a börtönök.
Mert ki szeret, azon nem változtat senki.
Csak tudni kell nyíltan, bátran szeretni.


Szív kontra ész

Ma újra láttalak. Eljöttél.
S mint mikor hajnalban fölkel a nap,
A szikrák bennem tüzet gyújtottak.
Tüzet, mi élt, s mi örök.
Amit soha meg nem török.
De érzem, hogy túl nagy a félsz…
Mert másé a szív, s másé az ész.
( s talán még a szíved se teljesen az enyém. )
Nem marad hát más, mint a büszkeség…
Még a megaláztatottságban is.
Csak Te tudod, milyen nehéz.


Takaró
Azt álmodom hogy  hozzámérsz,
Hideg párnák helyett szívem csókot kér…
Talán a te karod,
mi combomra simul,
talán a takaró –
csak kúszik egyre följebb,
és érzi,
izgalmát most betetőzi,
ahogy csak akarod.
De ma éjjel te mesélsz,
Én csak hallgatlak –
És ne félj,
Élvezem minden szavadat…


Tanács ?!
Ha szíved fáj,
Ne gondolj rám.
Itt a jótanács:
Mikor úgy érzed szeretsz,
Ne csak mond, tedd is igazán-
Különben a lényeg hamar tovaszáll.
Ne azt nézd,
Ezt vagy azt hogy csinál más!
Csak mindig a szíved szerint járj.
Nem, nem a természet űz veled csúf tréfát.
Inkább élvezd ki ezt a csodát!
Hagyd, hogy járjon át…
Zengj róla zsoltárt, énekelj áriát –
Csak ne hagyd elhallgatni a szív szavát!


Trónkereszt

Mit is kezdjek veled
Hisz te végzel velem
Hiszek én benned,
És vagyok, mert hiszed.
Mert Te úgy akartad.
Vagyok és hiszem.
Nekem a kereszt ünnep.
Több vagy Te másnál.
Több a buddhista
Síva tizenkét karjánál.
Két kezed átdöfve
Többet tesz értem.
Minden bűnömnél
Buggyan a véred.
Véredben a szívem,
Szívemben a véred,
Ez éltet, ez hajt,
Ez örömöt, reményt ad.
Fehér márványlépcsők zsoltárai
Vagy
Fekete szőnyegek arany mintái
Helyett
Ajkammal hirdetlek.
Babér híján
Tövis a koszorú.
Felújított oltárok
Barokk templomai
Nem képesek Téged átadni
Se eltorzítani.
Ragyogsz előttem,
S borulok előtted,
Szeretetteddel tölts meg,
Hogy benned boldog lehessek!


Utánad megyek

Kétségbeesnék,
De nem teszem.
Szeretnék -
Mégsem cselekszem.
A fagylalt nem laktat –
Más csilapítaná éhségem.
Figyelmem valamin megakad,
Minden pillanat magával ragad.
Nem zavar a kígyózó sor sem,
Vagy a szúrós tekintetek.
Csak előre megyek, biztos kéz vezet.
Szent a cél,
És bűnös az eszköz.
Van, ami még leköt.
Egy érzés, ami betölt.
Vágyakozás és igyekvés egy új jövő felé.


Vágy

Gondolom veled is megesett már,
Hogy magad sem tudod mi az az új vágy,
Mi hirtelen a szívedbe vág –
Mikor nem működik a zár.
Észre sem veszed és átjár,
Karját széttárva belédsétál.
Tapasztalat: a töprengés nem megoldás,.
S nem is feloldozás.
Rémül, aki érti,
S féltékeny aki nem.
Irigykedve néz rám a sok szem –
Mintha én lennék idegen.
Mást se csinálok,
Csak bámulok magam elé ridegen.
Valami megmozdult idebenn.
Egy kicsi hang, egy kis nosztalgia –
A nem létező örök harmónia.
Olyan, mint a hit az ateizmusban:
Nem létezik, mégis van.
Élvezem, pedig fáj,
Hallgatok, és ordítanék.
Mosolyom nem múlik már,
Kulcsát a szívembe zárták.


Válaszra várva

Ébredtél már úgy, hogy valaki kezét fogod?
Ébredtél már úgy, hogy ma teszel valami nagyot?
És ébredtél már úgy, hogy az éj semmit nem adott?
Ébredtél már úgy, hogy sajog minden tagod, mégsem tudod mi bajod?

Érezted már, hogy szeretsz nagyon?
Érezted-e, hogy szeret nagyon?
Vagy csak azt vetted észre, mikor elhagyott?

Szerettél már igazán?
Meghallottad mikor a szíved kalapált?
És szerettek egyáltalán?
Hitted, hogy az álom majd valóra vál?
Miért nem mondtad soha, ha fájt?
Akartad, hogy más legyen körülötted a világ?
Vagy mindig magadban kerested a hibát?
Tettél már valamit azért, hogy ne érjen újabb csalódás?

Néztél már önfeledve egy kisgyermek szemébe?
Néztél már úgy filmet, hogy nem tudtad mi lesz a vége?
Emlékszel még egyáltalán az elejére?

Vagy hitted, hogy ez is csak egy mese,                                                  
 s majd fájdalom nélkül végeszakad...?
A herceg vagy a királylány lesz az, aki túl hamar föladja?






Summa summarum, Menyhárt Erzsébet versei egyelőre megrekednek a próbálkozás, jobban mondva a jobb-rosszabb (inkább jobb...) alapanyag szintjén. Olykor versekezdetei ígéretesek, ám egyelőre nem tudja az olvasói figyelmet és a költő feszültséget mindvégig fenntartani. "A füstvirágnak" című verse pl. egy ígéretes paradoxonnal indul ("Libabőrös a hátam, / Mégse fázom."), mely rejtélyszerűvé fokozódik, ám a vers előrehaladtával, sajnos, ez a várakozás elveszíti vonzerejét, s minduntalan beleernyed a közhelyekbe, vagy sablonos dalszöveggé laposodik, mint pl.: "Törődni kéne / Azzal ami fáj. / Érdekes a világ, /Nem tudja /Miben hol a határ." A szerző tollát gyakorta a rím vagy a ritmus vezeti, mely olykor kijátssza a grammatikát is, sajnos, ahhoz viszont nem eléggé, hogy öngerjesztően produktív lehessen, pl.: "Macit, szeretetet, csókot,… / Haragot, nyalókát, bókot,…/ Sok kedves szókot." Az idézett sorok végén viszont bravúros a zárlat, s ez feljogosít bennünekt arra, hogy bízzunk Menyhárt Erzsébet formálódó, alakuló, az absztrakcióra is hajlamos tehetségében: "Ott, a fa alatt- /Piros masnival díszeleg./Az emberi szerencsétlenség gyanúja." Az őszinte érzelmek kiárasztása nemes vonása lehet egy költészetnek, ám kivált a szerelmi tárgy feldolgozásákor fokozottam ügyelni kell az úgynevezett leterhelt szavak igénybevételére. Költő legyen a talpán, aki pl. a szerelem, a világ, az Isten vagy az élet szavakat tartalommal és költői hitellel tudja megtölteni! Nem csoda, ha e terepen gyakorta elvérzik a költemény, pl.: "Szívem cikázik, majd kiugrik, /Lázam emelkedik, /Lassan égbeszökik,/És már csak egy célt látok,/Vak lettem másra.,/Hisz szeretni születtem erre a világra!". Különösen értékes alapanyagot szolgáltat majd Menyhárt Erzsébet majdani letisztultabb költészetének a lényéből fakadó szürreális megközelítésre való hajlam, mint ahogy az pl. a Nyelveden a vérem c. szöveg esetéből kikövetkeztethető. Az asszociativitás bennfentessége azonban irdatlan távolságokat képes egybefolyni, és ezek a távolságok az értelmezhetőség rovására mennek, pl.: "Egymásnak leszünk a sír, /Mint két együgyű fakír…". A kapcsolatvesztés nem feltétlenül hiba, de a felfokozott heterogenitás ritkán képes ébren tartani az olvasói figyelmet. A jelentés c. vers ugyancsak bravúrosan kezdődik: "Holnapra esőt mondtak – /Nincs más hátra, /Eladjuk, ami maradt.". És itt akár végződhetne is, hiszen a továbbiakban nem képes hozni a koncentráltságot, és szétforgácsolódik, ráadásul hirtelen "mondanivalója" lesz, ami csak ernyeszti az lendületes asszociatív játékot. Esteleg, ha javasolhatok ilyesmit, illeszzük egybe a nyitányt a zárlattal: "Komor sötét falak, / Csillagtalan űr./Mi sem egyszerűbb.", s máris sikeresebb, koncentráltabb szöveget kapunk. E néhány szimptomatikus példa talán igazolta azon vélekedésemet, hogy Menyhárt Erzsébet tehetséges, jó  ritmusadottságokkal, és helyenként egészen finom dramaturgiai érzékkel rendelkezik, ám szövegvilága egyelőre olyannyira heterogén, és sok tekintetben felületes vagy a közhelyesség irányába elmozduló, hogy minden attól függ, mennyire lesz képes a folyamatos, szigorú önművelés (pl. a kortárs líra olvasása) és az állandó szakmai kísérletezés lendületében koherens világot teremteni.
Csehy Zoltán



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2008/2009
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2008/2009:

Csillag Lajos verse (mentor: Németh Zoltán)

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 1


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2008/2009

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc