Hypocrisy
Bőghetnékem van, csak sajnos nincs kiváltó inger,
hogy miért csinálom ezt, azt még én sem tudom, hidd el!
Nem volt fair az élet, mikor a magasztos tanokba bevezetett,
mert onnantól a létem stagnált állapotba keveredett.
Bűntudatom van, amiért innen elkívánkozom,
bűntudatom van, mikor a halálról áradozom.
Pedig nem olyan jó itt, hogy ne érne meg egy próbát,
anyagbörtönbe zárva, emberek kik róják -
az életüket,
megadva magukat a sorsnak:
„Isten akarata, jobb lesz talán holnap!”
Pedig nem, de ugyan mit is mondhatnának
egy kölyöknek, aki már így bolond, s lázad?!
Ha pedig épp jól van, úgyis jön az óvva intés:
„Ne félj fiam egyet se, jön megannyi sértés,
meg fájdalom, az élet kemény küzdjél!”
Hát nem látod az ellentmondást nagy tapasztalt öreg?!
Részrehajlón közlöd, amit épp kíván az etikett.
Csakhogy nincsen benne értelem, egy fikarcnyi önállóság,
S te ostorozol meg, hogyha érdekel a halál?
Már pedig izgatni fog, mert ez nem igazi élet,
körös-körül robotok, kik beszélnek és néznek,
de nem látnak, s mégkevésbé hallanak...
Az intimitás meghalt, s nem egy dugó párról beszélek.
Üzlet van helyette, én asszem’ inkább lelépek...
Ááá, dehogy, már megint csak a számat jártatom,
a tanár, hogy kuncsaftként néz a diákra -
ez egy természetes állapot.
De nem nálam! Ki szomjazik a lelkiekre,
matéria sivatagban valószínű meggebedne...
... és félelem
Kétségbeesés
Hal ki belőlem a romantika. A szavak még jönnek, ha szeretném, ékes gondolatok, női szívet megremegtetve, ám ezek nem őszinték. Tényszerűen leszűröm, ha valaki szép, mint Ő ott, előttem 3 padsorral, tán még udvarolni is képes lennék a cél érdekében, de semmi másról nem szólna... A szexualitás istenét szólítanám, hogy némely titokba vezesse be személyem, miért létszükség a vadászat, a kielégülés? Hogyan lehet rajta továbblépni? Csakis akkor netán, ha megbántok tucatnyi „szeretett” lányt, mert amíg nem, azt sem tapasztalom meg, milyen vadul szeretni, őszintén, leteperni, csókolni, mikor, hol, kit, s miért? Azért! Mert nincs ok, s nincs indok, egyszerűen mert elkap a vágy, ami felett bár lehet úr a test és az agy, de valami meghal legbelül. Nem lehet ezt már összeegyeztetni a civilizációval. Ösztönök szintje, képmutatás földje, hogyan találd meg így az igazságot?
Arkangyal
Az első szöveg gyengéi:
zavaros, pl. Mitől van bőghetnéke, ha nincs kiváltó inger? Ráadásul sajnos?
Milyen magasztos tanokba?
Tele van ragrímekkel, pl. bevezetett – keveredett, elkívánkozom – áradozom stb. és magyartalanságokkal: jön az óvva intés, S te ostorozol meg, létem stagnált állapotba keveredett, a helyesírásról ne is beszéljünk... – legalább humoros lenne...
Nem igazán áll össze, főleg a tartalmi logika és szerkesztettség hiányzik belőle. Nem tudni, honnan hová tart, mit is szeretne mondani, nincs a gondolatoknak logikus sorrendjük, hierarchájuk, csak úgy egymásra vannak dobálva.
Rapszövegnek is zavaros és rövid.
Ami tetszik: spontán, energikus, naivan őszinte, amíg bele nem keveredik a nagy igazságokként értelmezett dolgok kimondásának mikéntjébe.
A szerzőnek van elképzelése a formáról, ez leginkább egy rapszövegre hasonlít. E műfaj persze látszólag felment a költői művesség "kötelezettsége" alól, viszont kérdéses, mi a cél: verset, vagy rapszöveget írni. A jó rap is csak látszólag "faragatlan", annak is van befogadó közege, amelynek nyelvi normája – legyen bármilyen – meghatározza a megszólalást. Ez a szöveg viszont sem ilyen normához, klisékhez nem alkalmazkodik, sem pedig az ilyen kliséktől, normáktól való tudatos távolságtartás nem derül ki belőle. Se hal, se hús. Vagyis a szöveg csak a kimondáskényszerig jutott. Ez nem baj, hanem az első lépcsőfok. Innentől kezdve kellene tudatosan formálni azt a kimondást.
A második szöveg a ragrímeket leszámítva hasonló hiányosságokkal küzd. Leginkább egy naplóbejegyzésre hasonlít, intimitása ebben a formában, illetve megformálatlanságban nem alkalmas az olvasóval való kommunikációra, mert annyira belterjes a gondolatvilága.
Mindkét szövegből leginkább a képeket, illetve az önálló hangulat- és világteremtést hiányolom. Feltételezem, az alkotó kamasz. Korának megfelelő ez a fajta belső (ill. belterjes) motiváltság. Célja az lehetne, hogy megkeresse a módot, miként találja meg a kapcsolatot az olvasóval. Hogy ő is kíváncsi legyen, lehessen a szerző kétségbeesésére, érzelmeire stb.
És persze mindehhez szükség lenne verstani és elméleti ismeretek elsajátítására. Tudom, ezzel a középiskolák egy részében gondok vannak, viszont erre találták fel a könyvtárakat.
Sok sikert kívánok, elnézést kérek a késedelemért. Kifogáson volna ezer, mentségem nincs. Bocs.
Ardamica Zorán
Kérdések esetére: plectrum@slovanet.sk