Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Október
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 33086
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Tóth Tímea írásai (mentor: N. Tóth Anikó)

Fiatal írók rovata 2008/2009Mi is a helyzet?

       Vajon elvesztette hangját, vagy az én hallásommal van gond. Fogós kérdés, de egyelőre nincs alkalma választ keresni, így beavatkozás nélkül hagyja folyni az eseményeket: figyeli, ahogy az előtt álló beszélő - legalábbis nyilván beszél, mert mozog a szája akár a halnak – gesztikulál, illetve a hozzá tartozó mimikát.


Akár legyet is hessegethet kezével, s magában jót kuncog ezen. Még egy makacs rovart is elképzel, ahogy kitartóan kering körülötte, folyamatos bosszankodásra késztetve az embert. Nyilván jól szórakozik. Mármint a légy.
Apropó hal, ez is lehetne, csak épp szárazföldi, víz nélkül is elvan – egy rosszul sikerült példánya a természetnek. Ettől jókedve csak fokozódik. Kacaját már nem képes visszatartani, bordatörést kockáztatna azzal, így minden mindegy alapon, szabadjára engedi örömét.
Döbbent arcok fordulnak felé, nézik ezt a hirtelen kirobbant, már-már őrült nevetésbe átcsapó hahotázását.
A hal, mármint az eleddig beszélő ember, megelégedéssel nyugtázza, tud még viccet mondani, ezért nem is utasítja rendre a figyelem megzavaróját. A társaság többi tagja pedig összesúg: ezen a pocsék faviccen?



Várakozás                            


       Fürkésző tekintetek vizslatják egymást, hogy pontos legyek hét szempár.
A találkozás ide-oda ugrál köztünk, láthatatlan fonalakat fonva, csoda, hogy az újonnan érkezők nem estnek hasra benne. Ők, vagy szó nélkül tovább állnak, mit számít nekik mi zajlik le köztünk, vagy érdeklődve szemlélik néma játékunkat, ezzel önkéntelenül is bekapcsolódva és részesévé válva. Az sem okoz nagy gondot, ha valaki távozik, ezzel megszakítja ugyan a kapcsolatot, látszólag gyengítve, de valójában mindig elegen vagyunk ahhoz, hogy továbbra is erős és fenntartható legyenek a kusza fonalak rendszere.
Figyeljük a másik minden mozdulatát, megnyilvánulását, apró sóhajtását. A helyzet pikantériája – ezt nem lehetet feltűnés nélkül végezni, rögtön tudjuk, figyelnek. Ezzel még inkább színesítve a színjátszást.
S ekkor jön a Pók. Artista ügyességgel jár a hálón, mindenkihez szabad útja nyílik. Helyzetét kihasználva, hol egyikünk, hol másikunk húsába fecskendez mérget: gyanakvás, türelmetlenség, feszengés és a többi, ahogy éppen kedve tartja, s az idegen nedv a vérbe jutva pillanatok alatt átjárja az egész testet, minden porcikáját, főleg nagy hatással van a szívre és az agyra. Megmérgez. Az ellenszerét még nem találták fel, de a kutatók (a nyugtalanok) bőszen vizsgálódnak ez ügyben. Mert könnyebb így, mondván majd ők, mi nem ismerjük, s így tehetetlenül tűrjük elfogadva a megváltoztathatatlant.
Egyébként egyszer úgyis vége, minek aggódni akkor (lehet ez a gondolat is a nyolclábú szörny műve?) mindenki továbbáll, senki nem fog örökké itt rostokolni. A háló elszakad, a Pók pedig... kitudja.



Ő


       A Kiadó, miután telefon beszélgetést befejezte fel s alá járkál szobájában, közben félve pillant a falon függő egyetlen képre.
Az Íróra vár, mégis azt kívánta bár ne jönne el. Könnyebb lenne akkor. De jönni fog, mindig jön, ha hívja. Bár tegnap még nem ezt a súlyos dolgot szándékozta megbeszélni, de azóta eltelt tizenkét óra, s lám, milyen gyorsan változnak az események.
Hogyan közölje, hogy kevésbé tűnjön drasztikusnak. Egyáltalán lehet ezen szépíteni? A legjobb az lenne, ha már tudna róla.
Ijedségében nagyot ugrik, mikor kopognak az ajtón. Ő az.
Erőt vesz magán, s a legnyugodtabb hangján, ami ilyen vészterhes időkben csak telik tőle, szól, szabad.
Jó reggelt, köszönt az Író automatikusan, nem is figyelve a Kiadóra. Ő viszont nagyon is figyeli. Még nem tudja, akkor neki kell közölni vele a rossz hírt.
Fáradtan ül le íróasztala mögé. Az Író ekkor fog gyanút. Valami nem stimmel. Az még hagyján, hogy nincs jó passzban, de hogy nem viszonozza a köszöntését és mi furcsább hallgat, ez már felettébb különös. Tekintetével a Kiadó arcát fürkészi, elidőzik karikás kialvatlan szemén (nyilván egész éjjel virrasztott szokása szerint), ami feltűnően kerüli a pillantását. Leült hát az íróasztal előtt lévő székbe.
– Mi történt? – most már aggódik, ez nem tréfadolog.
A Kiadó csak sóhajt. Hogyan lehetne ezt elmondani? Keresi a megfelelő szavakat, de cserbenhagyják, ha egyet-kettőt sikerül is megragadnia, nyomban kicsusszannak kezei közül, s eltűnnek a semmiben. Legalábbis így magyarázza üres gondolatait. Az idő pedig telik, és a harmadik mi történtre egyszerűen, minden felvezetés nélkül kibukik belőle.
– Tegnap este hívott – a falon lévő festményre mutat. – Már mindent megírtunk, nincs már több ötlet és ihlet.
Az Író döbbenten pislog ítélőbírájára. Ki veri kalapáccsal az üllőt?
– Hogyan? – szól alig hallhatóan, szinte csak a szája mozog.
Nem akarja kimondani, mintha akkor elkerülhetetlen lenne. Döbbent-ijedt arcát látva vigasztalni akarta, nem olyan rossz a helyzet, de ez hazugság lenne. Hiú reményt csepegtetni erre a megtört lélekre? Nem. Jobb most az igazság.
– El kell fogadnunk, nincs már miről írni. Már csak a régiek közé temetkezve élhetünk.
– Talán... talán még feléleszthetnénk. Az Irodalom nem hallhat ki. Mert akkor... – nem bírva tovább, felzokog.      
– Nézd, te is tudod, hogy én akarom ezt a legkevésbé, de Ő mondta.
Az Író tagadólag ingatja fejét.
– Nem. – kiált fel. Nem bírja tovább hallgatni ezt az embert, mit ember, gyáva féreg, felpattan, szeme elszántan villog – Nem. – ismétli meg újra és ezzel kirohan a szobából, maga mögött becsapva az ajtót, hogy még a falak is beleremeg, olyannyira, hogy a szög kiesik helyéből, a festmény a padlóra esik, a keret, mintha csak üvegből volna, sikítva ezer darabra tör, a vászon tucatnyi apró darabkára szakad.
A Kiadó megkövülten nézi végig az eseményt.



Tetteink


       Talán kopogtak, eszmél fel munkájából. Szabad. Semmi. Nincs hát választása kénytelen felállni, de nem is baj, karórájára pillant: két órája egyfolytában dolgozott. Észre sem vette, hogy így eltelt az idő. Sebaj.
Az ajtó mögött egy fiatal srác áll, láthatólag szorong. Szavak nehezen jönnek szájára, végül egy papírt ad át és elszalad.
Még jó hogy nem olvasta el előtte, lélegzett fel a fiú miután kiért az épületből. Most már könnyű léptekkel indult haza, abban a tudatban, hogy feladatát végezve soha többet nem kell látnia azt az embert.
Ne nyisd ki. Ez volt az elsődleges parancs. De a veleszületett kíváncsisága mást súgott és engedelmeskedve, elolvasta. A levél végére érve megdöbbent, de lehet, hogy csak azért mert nem értette a felnőttek nyelvét.
Hirtelen dördülést hall, megtorpan és körülnéz, de nem lát semmit, ami a hang forrása lehetne. Olyan volt mintha… olyan mint azokban a filmekben, amit a szülei sosem engedték megnézni, de ő mégis titkon, meg ne sejtsék, végignézte. A kíváncsiság ugye.
Vet még egy nyugtalan pillantást a rettegett épületre és elrohan. Közben látva bár, de jelentéktelennek tűnik számára, eltapos egy virágot.
A levegőben széttépett papírdarabkák szálingóznak.
Szitkozódva, amit az utcáról érkező hangos fékcsikorgás nagyrészt elnyom, néz az asztal romjaira. Pedig csak éppen hogy ráütött a lapjára, az meg recsegve, ropogva összedőlt. Már ezerszer szólt, hogy kéne egy másik, de a költségvetés…
Az épségben maradt papírjait kiszabadítja a romok közül, amikor kopognak, de az érkező most nem vár bebocsátást, könnyedén benyit.
− Na megkaptad?
− Aha. Havazott.
− Mi? – ekkor veszi észre az asztal maradványait – Itt meg mi történt?
− Szú. Csak ráfújtam és ez lett.
− Veled sose lehet normálisan beszélni. – s rosszallóan néz rá – Egyébként, ha nincs sürgősebb elintéznivalód a főnöknél, messze kerüld el. Valaki összetaposta a tegnap ültetett muskátlikat és mintha ez nem volna elég még szemeteltek is. A szél széthordta az egész épület előtt.
Miután kollégája után becsukódik az ajtó, elmosolyodik. Elégtétellel nyugtázza... hogy is mondják… a kis revansot.


Mi is a helyzet Tóth Tímea kisprózáival?

Tóth Tímea szövegei rokonszenvesen rövidek.
A Mi is a helyzet? és a Várakozás c. írás  állóképszerű. Egyikben sincs utalás a helyszínre, a környezetre. Az elsőben egy megfigyeléssor bontakozik ki. A második az emberi kapcsolatok allegorikus leírására vállalkozik többes szám első személyű pozícióból.
A másik két szöveg eseményesebbnek tűnik, bár leginkább belső eseményekről tudósít. Az Ő c. szöveg komoly témát feszeget: az írás, az irodalom folytonossága-folytathatósága kérdőjeleződik meg egy titokzatos üzenet nyomán a Kiadó és az Író találkozásakor –  már-már patetikus hangnemben. („Az Irodalom nem hallhat ki” mondat révén  kilóg a helyesírási baki lólába – kár, hogy nem az irónia kapta itt a főszerepet.)  A mindenható, rettegett nagy Ő-t ábrázoló festmény megsemmisülése az író válaszát és választását jelenti: a lázadást a visszafordíthatatlannak tűnővel  szemben.
A Tetteink c. írás is egy titkos üzenet és az abból következő indulat köré szerveződik, miközben a szereplőkről, a közegről kevés információt kapunk. Az sem világos mindig, éppen melyik figura gondolataiba, észleleteibe kapunk bepillantást. Zavaró a szöveg első felében az igeidők váltogatása is.
Az írások egyik fontos elemének tűnik a sejtetés, az utalásosság. Ez lehet(ne) kitűnő feszültségforrás is. Ám a mondatok grammatikai-szerkesztési gubancai gyakran elvonják az olvasói figyelmet  (pl. a Mi is a helyzet? második mondata többszöri újraolvasás után is elég nehezen adja meg magát. Vagy a Várakozás negyedik, többszörös összetétellel terhelt mondata is elegánsabb lett volna néhány egyszerű mondatba foglalva, gondolva a számbeli egyeztetésre is…), a befogadói kíváncsiság kialszik, a türelem fogy. 
Minden a nyelven múlik tehát, hiába a jó ötlet, izgalmas-sejtelmes téma, ha nem kapja meg a szöveg minden pontján a megfelelő szószerkezetét, mondatát. Tóth Tímeának ajánlom, hogy feltétlenül végezzen utómunkálatokat a szövegfelületen, ne elégedjen meg az első változattal, ne bocsássa ki azonnal a műhelyből az írásait.

                                                                           N.Tóth Anikó
 




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2008/2009
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2008/2009:

Csillag Lajos verse (mentor: Németh Zoltán)

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2008/2009

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.21 másodperc