Komárom. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) harmadik alkalommal rendezte meg az Írófesztivált, melynek elsődleges célja a szlovákiai magyar irodalom népszerűsítése és az Év Irodalmi Alkotása Pályázat ünnepélyes értékelése és az eredmény kihirdetése. A fesztivál helyszíne ezúttal Komárom és környéke volt.
November 28-án nyolc iskolába látogattak el a szerzők, hogy a diákok közelebb kerülhessenek a kortárs irodalomhoz. Ugyanaznap délután Tóthpál Gyula fotóművész kiállítását, valamint a Visegrádi Palota kincseit tekintették meg a résztvevők a Duna Menti Múzeumban, Mácza Mihály történész vezetésével. Ezt követően a Tiszti Pavilon dísztermében került sor a tavalyi év könyvtermésének értékelésére, ahol szó esett mind az irodalomtudományi, mind a lírai és a prózai kötetek színvonaláról.
Az SZMÍT az eredményhirdetésig nagy titokban tartotta, hogy ki lett az Év Irodalmi Alkotása Pályázat nyertese 2008-ban. Meglepő eredmény született, hiszen ebben az évben is, hasonlóan a tavalyihoz, olyan pályázó nyerte el a pénzjutalommal, oklevéllel és a Szabó Ottó festőművész által felajánlott olajfestménnyel járó díjat, aki nem tagja a társaságnak. A kéméndi Veres István írásaival fiatal kora ellenére már régebben felhívta magára a Kossuth-díjas Grendel Lajos figyelmét, aki nagy elismeréssel beszél róla. Ezért mégsem annyira meglepő, hogy az ő jeligével ellátott prózájának ítélte oda a díjat az értékelő bizottság. Ez is bizonyítéka annak, hogy az amatőr tollforgatók sem indulnak esélytelenül a pályázaton. Sőt! Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, a zsűri elnöke beszámolójában elmondta, H. Nagy Péter irodalomtörténésszel és Keserű József irodalomkritikussal közösen nyolc írásművet tartott díjesélyesnek az első olvasás után a több mint félszáz jeligés pályamű közül. A második olvasat után pedig úgy döntöttek, hogy a Galvánelemek és akkumulátorok című prózai művet javasolják kitüntetésre. Tőzsér szólt a pályamunkák színvonaláról is, és arról, hogy ha egy pályázat ennyi embernek mozgatja meg a fantáziáját, és ezek közül nyolc kiváló színvonalat mutat, akkor a pályázati kiírásnak van jövője. A díjazott alkotás és a többi esélyes mű között nem volt radikálisan nagy színvonalbeli különbség, s ezt bíztató jelként is lehet értelmezni a szlovákiai magyar írásbeliség jövőjét illetően. Keserű József szerint a díjnyertes alkotásnak fontos erénye a narratív hang kihangsúlyozottsága, s az, hogy az elején megütött hangot végig tartani tudta a szerző.
A zsűri elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a pályázat nem minden kézirata ütötte meg a kellő színvonalat, és felolvasta a bírált szövegek közül azt, amely szerinte az utolsó helyen végzett. Ha másra nem, hát arra jó volt, hogy mulasson rajta.
A pályaműveket a beérkezési határidő lejárta után az SZMÍT közzétette saját weblapján (www.szmit.sk), ahol az olvasók szavazhattak arra a szépirodalmi alkotásra, amelyet a legérdemesebbnek tartottak az olvasói különdíj elnyerésére. Az Olvasói Különdíjat Fellinger Károly, költő kapta Ének az esőben című verséért.
(Nagy Erika)
Új Szó online, 2008. 12. 4.