Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16164
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Németh Nikolas

Fiatal írók rovata 2007/2008
...

Tudatosság. Oly’ sokak által használt kifejezés, mégis oly’ sokak vajmi keveset értenek belőle, pontosabban élnek meg belőle. Valószínűleg így vagyok vele én is, hiszen, ha magaménak érezném, nem írnék most róla, sőt, lehet egyáltalán nem írnék, mert a seggemen ülve, egy helyben is megtalálnám a boldogságot.


Nem vagyok éhes, mégis kimegyek a konyhába, kinyitom a kiskorom óta már kultusz bútordarabbá nőtt édességes szekrénykét, és bekapok egy kocka csokoládét. Mert a csokoládé finom, a csokoládé endorfin, az endorfin boldogság. Igazából ezt az egy kockát sem kívántam most őrülten, mégis a már megszokott, programszerű cselekvéskényszer diadalmaskodott. Persze egy kocka nem elég, hiszen, ha már a kezünkben tartjuk ezt a statisztikai adatok alapján sok nő számára kedvesebb elemet a szent szexualitásnál, mi sem vetjük meg, és elszopogatunk egy sorocskát. Megjósolhatóan az est folyamán el fog fogyni az egész tábla, hiszen, ha már fel van bontva...; tudjuk mi következik ebből – a tudatosság hiánya.

...két héttel később...

Rádöbbentem a szomorú igazságra, miszerint pozitív dolgokról nem nagyon tudok írni (kivéve talán, ha nőkről van szó). Pontosabban az a kevéske önfeledt pillanat nem hat rám annyira ösztönzőleg, mint az ezek mellett tornyosuló rossz. Tudom „jó” és „rossz” fogalmak magában nem léteznek. Egyrészt minden relatív, másrészt egyéni „fejlettség” határozza meg, ki, hogy él meg dolgokat. Hogy most miért is írom mindezt? Mert jó ideje nem voltam képes tollat ragadni, és nem értettem, miért. Tulajdonképpen most sem értem. Valahol mélyen egy olyan érzés motoszkál bennem, hogy felesleges. Nyilván nem, ki tudja... De mégis! Most, ha belegondolok életembe, problémáimra – ezek jelentős energiát kivesznek belőlem. Hogy ezt egy kissé egyensúlyozni tudjam, megosztom őket édesanyámmal, egy kis vigasz reményében – így már kettőnket húzom le energetikailag. Ez a folyamat kis mértékben kihat kapcsolataimra, míg végül mindenki szélmalomharcot vív. Az utópisztikus mumus központi szerepet kap életemben. Ez már így is eléggé hasonlít az ember tragédiájára, de én még ezt is űberelem, leírom az érzéseimet, s ezáltal kinyilatkoztatom az egész világnak... Ez egy kis ideig nagyon megfelelt, mert úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki közvetve ír a Jézuskának, Ő pedig majd megsegíti. Noh, de ez nem így működik! Hát nem szánalmas?
 A hétvégén egy kommunikációs tréningen vettem részt (mely’ még folytatódni fog). Megmondom őszintén, csodát vártam. Eléggé jellemző, ha egy olyan emberrel, élethelyzettel találom szembe magam, akinek/aminek köze van az önismerethez/spiritualitáshoz – én rögtön csodát várok, mint egy rossz gyerek. Csoda persze nem történt.
Megtanultuk az asszertivitás alapjait, szabadegyetemi formában, mely az egyenrangú kommunikációt jelöli; ennek alkalmazása leginkább a konfliktushelyzetekben segítheti ki az embert, feltéve, ha képes őket alkalmazni. Ezt azért mondom így, mert egy felismerés született bennem (sajnos). Kitöltöttünk egy tesztet, mely arra volt hivatott, hogy tükrözze, hogy is viselkedünk konfliktushelyzetekben. A teszt kitöltése után rögtön meg is állapítottuk csoportosan, hogy vajon melyik válaszlehetőség utalna az asszertív kommunikációra. Nah, én itt akadtam meg. Elméleti szinten hiába tudom, hogy pl. a helyes lépés a következő lenne:
Törekedni arra, hogy bizonyos mértékig mindkét fél előnyösen jöjjön ki a vitából; ha én meg vagyok győződve arról, hogy a másik fél síkhülyeségeket beszél, nem fogok arra törekedni, hogy mindkettőnknek jó legyen!
Kicsivel később drámai gyakorlatot játszottunk – ez a pillanat pedig arra volt alkalmas, hogy rájöjjek, nekem magában nem a konfliktushelyzetekkel van problémám, legalábbis nem ez a legnagyobb problémám. Hogy is fogalmazzak?! Nekem magával a konfliktus, mint helyzet létezésével van problémám, illetve a magamban folytatott konfliktusokkal, amelyre nyilván nincs egy dialógus formában történő megoldás. Ez volt az a pillanat, mikor rádöbbentem arra is, hogy nem egy kommunikációs tréning lesz az, amely segít számomra megtalálni a lelki békét. Ennél a psichodráma jellegű gyakorlatnál pl. egy tipikus példát láthattunk arra, melyben az egyik társam nem tudja érvényesíteni jogos akaratát a felettesével szemben. Elkezdtem gondolkodni, vajon én milyen példát vonultatnék fel, de igazából nem is volt ez gondolkodás, mert rögtön bevillant egy emlék, s utána már csak az ismétlődött bennem:
Fiatal vagyok, alapiskolás, az eltérő gondolkodásmód, s a túlzott érzékenység már akkor is nagyon jellemző volt rám, amely gyakorta olyan szituációkat eredményezett, hogy kihasználtak, illetve félelemben tartottak a gátlástalan pokolfajzatok. Ez fizikai értelemben vett konfliktust nagyon ritkán eredményezett, ha ez így is volt, én, mint befogadó/tűrő fél voltam jelen. Az egész lényege az édesapámmal folytatott „konfliktus”, az ilyen történések után, melyet nem tudom lehet-e egyáltalán konfliktusnak nevezni, hiszen általában nem kettőnk között zajlott. A két szereplő apám és egy kívülálló személy volt, míg én csak megfigyelő szerepét töltöttem be.
 „Ahh, ez a bolond inkább hagyja magát megverni, mint hogy visszaüssön!”

Németh Nikolas   ...   című írásáról


Íme, a napló egy újabb fejezete. Azt, hogy hányadik a sorban, nem tudhatjuk, a szerző nem jelöl sem dátumot, sem sorszámot, ezt a lapot, ha jól látom, még címmel sem különböztette meg a többitől. Ám jól látható-olvasható, hogy újabb lépés történt a lelki béke megtalálása felé. És ami szintén nem elhanyagolható: a stílus csiszolódik, finomodik. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, amikor nem heves érzelmek vezérlik a tollat, hanem nyugodt szemlélődés és önreflexió, az írás is kiegyensúlyozottabb. Igazából nem nagyon tudok belekötni az itt leírtakba, nem is akarok. Ahogy az idő telik, egyre pontosabbak a megfogalmazások, a szerkezet ragyogó, a helyesírás kitűnő, megfogyatkoznak a frázisok, megszaporodnak az érdekes részletek. Azt az állapotot kellene elérni, amelyben a napló lapjai egy-egy kocka csokoládévá válnak. Hogy az olvasó (a tudatosság bátran vállalt hiányával) úgy érezze, törne még magának belőle, akár egy egész sort. Endorfinomság.
Z. Németh István





 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2007/2008
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2007/2008:

Rajkovics Péter verseiről

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2007/2008

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.10 másodperc