Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
December
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 33111
Linkajánló
 Kritika: 2008. évi Pegazus-alkotópályázatának értékelése

KritikaPozsony, 2008. június 13.

Péntek van, 13-a. Kinek szerencsét szokott hozni ez a nap, másra nézve balszerencsés természetű. Az itt, ebben a teremben ülők is bizonyára megoszlunk ebben a tekintetben. Hogy konkrétan mi, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2006-tól évről évre megrendezésre kerülő tehetségkutató irodalmi pályázatának értékelőbizottsága, illetve az (irodalom)tanáraink részére ugyanezen tisztes szerv által meghirdetett, Meghatározó olvasmányélményeim – diákjaimnak című pályázat zsűrije melyik csoportba tartozik, illetve tartozott értékelés közben, azt most (inkább) ne firtassuk.


Elég az hozzá, hogy – ami minket illet – az idén harmadszor lépünk ki ide, Önök elé, hogy harmadszor értékeljük a Pegazusra felkapaszkodni igyekvők közül is a legfiatalabbakat: írással próbálkozó középiskolásainkat. S miként eddig is, a zsüri most is nehéz helyzetben volt. Persze, ezt már elmondtam tavaly is, tavalyelőtt is. Ám fogalmazás közben most sem kerülhettem ki e közhelynek mint stíluseszköznek az alkalmazását, sőt, nyomatékosítanom kell: a három közül az idén volt a legnehezebb helyzetben. És itt azt is szó szerint megismételhetném, amit már tavaly elmondtam: nem azért voltunk nehéz helyzetben, mert nem tudtunk dönteni a remekebbnél remekebb, vagy, legalábbis, biztatóbbnál biztatóbb pályamunkák között, hanem díjazásra érdemeset, méltót – a pályázatot kiíró Társaság nevéhez illőt, illetve általa még, ha erős megszorításokkal s fenntartásokkal is, de vállalhatót – alig találtunk. Verssorokba tördelt vagy prózát imitáló szövegféleségeket olvashattunk csupán, verset – még ha ügyetlent is –, novellát – még ha dadogót is – nem. Éppen ezért magát a pályázatot értékelhetjük itt csupán – a pályamunkákat nehezen. Persze, fogalmazhatnánk kicsit finomabban is, de a finomkodás, úgy gondolom, irodalmi munkák esetében, nem biztos, hogy a jövőbe visz. S ha ugyanazon jelenségekkel kapcsolatban fogalmazunk másodszor is, harmadszor is, sokadszor is finomkodva, a lényeget – miként ama bizonyos forró kását – eltökélten kerülgetve, biztosan nem visz a jövőbe.
Már a számszerűségeket illetően sincs okunk a jövőt illetően különösebb derűlátásra. Pályázatunknak évről évre kevesebb írni szándékozót, írással kacérkodót sikerül mozgósítania. A három évfolyam közül az idén jelentkezett a legkevesebb pályázó (24, akik a legkevesebb pályamunkát – 99-et – küldték be, az előző évieknél is kevesebben küldtek verset (15-en), s összességében idén érkezett a legkevesebb vers- (89) és a legkevesebb kisprózakísérlet (10) (csupán a próza kategóriában pályáznak évről évre ugyanannyian: 9-en). Mindennek lehetnek szervezési okai, azazhogy a kiíró nem tudta pályázati felhívását kellőképpen láthatóvá tenni, de kereshetjük okait az irodalom társadalmi környezetében, bizonyos társadalom-lélektani összefüggésekben, oktatásügyünk helyzetében, irodalomtanításunk minőségében stb. S én inkább afelé hajlok, hogy pályázatunk sikertelenségének okait errefelé (is) kell keresnünk, s ha a jövőn töprengünk, szélesebb körű társadalmi összefogásban kell gondolkodnunk. Persze, már tavaly is eltöprengtünk ezen. A helyzet viszont az, hogy szinte szó szerint megismételhetjük tavalyi gondolatainkat, értékelésünket, pontosan festeni fogják akkori szavaink a mostani helyzetet is.
Szóval, mi lehet az oka a beérkezett pályamunkák elgondolkodtatóan alacsony színvonalának? Jómagam szerkesztőként egy híján negyven esztendeje, tehát pályakezdő korom óta foglalkozom pályakezdők munkáival, nem egy, a számukra kiírt pályázatnál működtem közre ilyen-olyan formában. Így a mostani pályaműveiket olvasva, egyértelmű teszik számomra, hogy hiányosságaikról, úttévesztéseikről biztosan s láthatóan nem egymaguk tehetnek; azoknak mélyebb, társadalmi és egyéb okai is vannak. A mostani pályázatunk is tehát hű képet ad a minket körbevevő világról, a környezetünket legújabban meghatározó értékrendekről, ezek nem mindig kultúraközpontú változásairól. Először is, a mostanság írással kacérkodók életét bizonyíthatóan egészen másfajta – társadalmi, társadalomlélektani, s ezzel szorosan összefüggő értékrendi – prioritások határozzák meg, mint akár még a rendszerváltás előttiekét is. Íráspróbálkozásaik többek között az általános műveltség s az olvasás életükben betöltött szerepének, illetve általában magának az olvasás- és könyvkultúrának a visszaesésével, a minket körülvevő kulturális környezet megtépázódásával kapcsolatban is nem alaptalan sejtelmeket ébresztenek bennünk. Talán az egész oktatásügyet az elmúlt egy-két évtizedben megrázó válságok hatásáról, következményeiről is beszélhetünk róluk s írásaikról szólván. S arról továbbá, hogy a (csehszlovákiai magyar) sajtószerkezetben és szerkesztési stratégiákban bekövetkező változások éppen azokat a fórumokat, kereteket szüntették meg vagy kezdték ki, fejlesztették vissza – a járási lapok irodalmi oldalaitól kezdve a napi- és hetilapok irodalmi rovatain keresztül egészen, mondjuk, az Irodalmi Szemléig –, amelyeknek egyféle író- (s nem utolsósorban olvasó)képző szerepük is volt. Az egyes lapok irodalmi szerkesztőinek levelei, illetve egy-egy esetben „A szerkesztő üzen” típusú rovatai néha igen komoly eligazítást adtak az olyanfajta hiányosságokkal kapcsolatban, amelyek mostani pályázatunk legnagyobb részét is értékelhetetlenné teszik. S természetesen e lapok vers- és novella, valamint recenzió- és kritikarovatai is az elérendő és a túllépendő mintákat mutatták – tájékoztattak, élő irodalmi környezetet teremtettek hétről hétre az olvasó, s az írással kacérkodó köré. S pontosan ezen természetes és élő szervezetként működő irodalmi és értékkörnyezet hiányának következményeit szenvedjük több fontos tekintetben már mostanság is, azzal, hogy a vers, a széppróza, az irodalom mint természetes közegünk szűnt meg létezni az évek folyamán. S ennek az olvasásra és önművelésre – a sokoldalúan differenciált és érzékeny személyiség építésére – ösztönző, széleskörűen kiépített műveltségi háttérnek a hiányát is ott érezni pályázatunk, pályázataink: az értékelendő íráspróbák mögött.
Összefoglalva, az idén is azt kell mondanunk, hogy műfajilag-szerkezetileg, illetve világérzékelésükben, nyelvi teljesítményükben is a beküldött prózák a változatosabbak, biztatóbbak, s nem a versek. Itt, három-négy olyan próbálkozás is akad, melyek egyenetlenségeik, szerkezeti-szerkesztési gyengeségeik ellenére is a prózaíráshoz szükséges alapvető eszközök birtoklására: határozott alkotói plánumra, írástervre, tudatos szerkesztésre, életkor-arányos nyelvi készségekre, illetve műveltségre-olvasottságra vallanak. Bár a szépprózai kísérleteket illetően az is igaz, hogy ha valaki ép mondatokat tud írni, ép mondatokkal egy kerekded történetet el tud mondani vagy egy kerekded gondolatot ki tud fejteni (hogy ne legyünk feltétlenül történetközpontúak), adott  pályázati környezetben már ez is kedvezően hat az emberre, már ezt is hajlandó elfogadni és pozitív diszkriminációra érdemesíteni annak szerzőjét. Ilyenféle reménykedést ébresztett bennünk ez idén a más jelige alatt már tavaly is jelentkezett és pályázati díjazást nyert Francis W. Scott, illetve Rozsdás írásműkísérlete. Mindketten parabolát írnak, sci-fibe, krimibe ágyazott képztelt történetet, a világukat/világunkat terhelő ellentmondások megjelenítéséhez keresve teherbíró szerkezeteket. E két jelentkezésen kívül kedves, üde – bár kissé iskolás – fogalmazványok az egy kamasz diáklány mindennapjait festő Bench írásai, a Szívünk emlékei és a Csuppika. Lucius írása, az Inglorius nyelvileg mintha két fogalmazvány lenne, fárasztó, döcögő, zsúfolt indulás után kissé letisztul s lendületet vesz. Jégvirág terjedelmes regényrészletében, az Atlaszban az igyekezet az ígéretes, a méltánylandó.  
A verseket illetően „Felix Felicis” próbálkozásaiban található a legtöbb méltánylandó, értékelendő, a jövő felé is mutató kép, sor, szak, bár nem igazán tudom, apróit mi teszi haiku-félékké, mikor a haiku legfontosabb formai jellegzetességeivel sem bírnak. Mégis, az „a Hold aranyfüggönyén / át megcsillan / az este”, a „szivárvány / színei / szélre / színeződnek”, „hártya-vékony pupillámat / keresztüldöfte keménységed, / vérzik a Hold!”, „…meghajlik az orgonabokor… / utolsó illata száll”, „a végtelen végzet végén / meglásd, aprószirmú / cseresznyevirág pereg / tenyeredre”-féle megoldásokban – a „bilincslepel” vagy a keserű szag vaskos képzavara, a „lélek-alagútrendszer” modorossága, a Se Zsuzsám! bárgyúsága  mellett – ott szunnyad a költészet, illetve egy egyénített világlátás lehetősége is. Zsilettnél ugyanez a helyzet. A „szem katlana”, a „minden vagyok most / épp ezért veszek el benne” vagy az Azt mondod írjak? belső feszültsége, drámája mutathatja a verstávlatot. Rewlisznek tanulnia, higgadnia, egyszerűsödnie kellene, Cserzusnak fogalmazáskészsége, mondatai tisztasága biztató. Egészében: sokat-sokat kellene olvasniuk, tanulniuk – mindenekelőtt – önmagukról díjazottjainknak is – a vers- és prózaíróknak egyaránt –, ahhoz, hogy továbbléphessenek. Bízunk abban, azzal, hogy kiemeltük őket, ennek lehetőségét, esélyét, elhatározását is felcsillanthattuk előttük. Értékelésemmel egy kissé eredményhirdetés, a sorrendek elébe szaladtam. A díjazottaknak gratulálok, azzal, hogy ha valóban komolyan gondolják, hogy az írás lehet számukra az a forma, mellyel önkifejezési igényüket a leginkább ki tudnák teljesíteni, az igazi munka még csak most kezdődik számukra.

Tóth László  



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Kritika
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Kritika:

Ardamica Zorán: heterotexxxtualitás

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Kritika





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.07 másodperc