Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16153
Linkajánló
 Rendezvények: Bárczi Zsófia: A Nyugat mint mérce a két világháború közti szlovenszkói irodalom

100 éves a NyugatEzt a Nyugatról szóló írást két tételmondattal is el lehetne kezdeni:
1. a Nyugat a modern magyar irodalom megteremtője
2. a Nyugat koránstem volt olyan modern, mint ahogy az a köztudatban él.
Mindkét állítás mellett számos érvet lehet felhozni, épp úgy, ahogy mindkettő ellen is, attól függően, hogyan értelmezzük a modernség, a konzervativizmus, az irodalom, a nemzet fogalmát, és persze attól függően, mit értünk a Nyugat alatt: egy lapot, a lap szellemiségét, szerkesztőpolitikáját, vagy a Nyugat írói körét – s egyáltalán, melyik időszakot.


A Nyugat modern/konzervatív voltával az utóbbi időben is sokat foglalkoztak, különösen a Nyugat centenáriuma kapcsán, legutóbb pedig a Holmi biztosított teret a laphoz való több szempontú közelítésnek. Így én a továbbiakban nem a Nyugattal, mint inkább azzal foglalkoznék, hogy hogyan és minek látta a lapot a húszas-harmincas évek – korabeli terminológiával élve – szlovenszkói irodalma.
Közhelyszerű tudás irodalmunkról, hogy gyakorlatilag a semmiből indul, nem tud olyan hagyományokra támaszkodni, mint az erdélyi irodalom, nincs mögötte olyan lapkultúra sem, intézményrendszer sem. A felvidéki középosztálybeli olvasó Trianon előtt általában budapesti lapokat járat: az Új Időket, Életet és – kisebb mértékben – a Nyugatot.
“Az utolsó nagy élmény, amit Szlovenszkó népei a magyarságtól kaptak, irodalmi élmény volt, egy gigantikus intenzitású szellemi harc élménye. A kilencszáztízes években a Nyugat körül támadt háborgás Magyarországon a húszas években véget ért” - írja Szvatkó Pál - “de az emigránsok ideszakadása és a lassabban emésztő vidékiesség miatt tovább élt Szlovenszkón, a szellemi elhagyatottságban szinte túlzott jelentőségre tett szert, s jóformán csak a krízis éveiben szűnt meg. A fiatalabb nemzedék számára Magyarországon sem volt puszta külsőség az új magyar irodalom megszületése (...), letörülhetetlen bélyeget hagyott lelkében ez az ifjúkori élmény, amelyről annak idején mindenki beszélt és mindenki vitatkozott. Kétszeresen így van ez Szlovenszkón, ahol utána nem jött már új.” A Nyugatból tehát egy új magyar szellem és – más Szvatkó írások szerint – a minőségeszme öröklődik át Szlovenszkóra, még ha ez utóbbinak a szlovenszkói írók nem is tudnak mindig maradéktalanul eleget tenni. De van a korszak hazai magyar irodalmának más kapcsolódási pontja is a Nyugathoz, mégpedig az Ady–Móricz–Szabó Dezső triász, bárha ez a három szerző így, egymás mellé rendelve inkább az új népiesség előkészítőiként él irodalmi emlékezetünkben. Cs. Szabó László azonban inkább nyugatos voltukat emeli ki a felvidéki magyarság szellemi életének változásait felrajzoló írásában: “Mikor egy nemzedék kifordul a régi rendbõl, megjavul az irodalmi emlékezete. Forradalmak alatt mindig jól emlékeznek az irodalom jóslataira s az üldözött íróból élve vagy halva lelkiismereti vezér lesz. Így történt most is. Mivel apáikat a történelem, állítólag elítélte, a szlovenszkói magyar fiatalok azoknak az íróknak adtak igazat, akik baljóslatukkal a történelem előtt futottak; mivel apáikban kizárólag társadalmi bűnök és mulasztások testesültek meg, azokhoz húztak, akik e mulasztásokat már az összeomlás előtt számonkérték. Ady, Móricz Zsigmond, Szabó Dezsõ, Kassák Lajos éppen azt a társadalomszemléletet támadták, amelyhez a szlovenszkói öregek egyre kirívóbb kicsinyességgel ragaszkodtak. Irodalomtörténeti furcsaság, de jegyezzük fel mi is, hogy a kozmopolitizmussal agyongyanúsított egykori «Nyugat» kör válaszolt először magyar kérdéseikre s csak a neokonzervativizmus hírébe kevert háború utáni esszéisták szabadították fel – jóval később – európai kíváncsiságukat”
A “magyar kérdés” egy következő találkozási pont lehet a Nyugat és az itteni akkori fiatal irodalom között: a a szlovenszkói írógárda épp úgy egy új nemzetértelmezési lehetőséget keres a romantikus nemzetfogalom megrendülése után a húszas évek elején, mint a Nyugat a tízes években. A hírlapok oldalain vívott csaták is sokszor a nemzet különböző értelmezései körül forognak. Nem épp mellesleg, konzervatív magyarországi szerzők ugyanazt a vádat szegezik az induló szlovenszkói irodalomnak, mint annakidején a Nyugatnak is, a nemzetietlenség vádját. Jó példa erre Szász Károly támadó hangú írása Mécs László első kötetéről, a Hajnali harangszóról, melyben Mécsnek magyarságát is kétségbe vonja. (Erre a támadásra Fábry Zoltán és Győry Dezső is válaszolnak a költő mellett. Végső soron Szász Károly durva támadásával szívességet tesz a fiatal szlovenszkói irodalomnak: kikényszeríti, hogy az átgondolja saját nemzethez való viszonyát.)
A fentiekben felvázolt eszmei-szemléleti kapcsolódási lehetőségeken túl a Nyugat és Szlovenszkó irodalma közt másféle érintkezés is volt. Tény, hogy a húszas években a Nyugat alig figyelt az itteni irodalomra, s ez a helyzet csak Móricz szerkesztővé válásával változott meg, azt azonban nem állíthatjuk, hogy egyáltalán ne közölt volna itteni szerzőktől-szerzőkről semmit. A húszas években Vozári, Forbáth, Szenes Erzsi, Palotai Boris, Egri Viktos, Darkó István köteteiről megjelent kritikák értékét az én szememben pont az adja, hogy nem egy program keretén belül karolják fel a szlovenszkói írásbeliséget, s nem mint felvidéki írók szerepelnek a felsorolt szerzők, hanem egyszerűen íróként, műveik kritikára méltatható értékeinél fogva. Ignotus egyik Szenes Erzsi könyvéről írt bírálata kiválóan érzékelteti ezt a beállítódást: “A Nyugat múlt számában Komlós Aladár megemlékszik Szenes Erzsi verseiről, s én egy kicsit szégyellem magam, mert magam már több egy esztendejénél készülök erre, csak egyre vártam, míg jelentõségének megfelelő összefüggésben keríthetem sorát, nem éppen mint szlovenszkói költőnőről írván e fiatal teremtésről (...), hanem beszédművészete kapcsán, melynek sorrendjében szavainak súlykülönbsége versmértékké zamatosodik, a verstelen vers, a kötetlen ritmus standard-példájává.” Darkó István Zúzmara című regénye kapcsán Komlós Aladár is épp csak futólag említi a felvidéki megjelenést, s inkább a szlovenszkói kiadói politikára reflektál, mint az író területi hovatartozására, mikor kötetét “meglepő egy könyvnek” nevezi “(...) aVoggenreiter Verlag – egy elsősorban az utódállamok olvasóinak kielégítésére törekvõ kiadóvállalat – szelíd könyvei között.” A Palotai Boris-kritikában is épp csak megjegyzi az írónő szlovenszkóiságát, utána végig a nyelvezet kérdéseivel foglalkozik. De például Illyés Egri Viktor regényéről írva (Fölkél a nap) már meg sem említi, hogy szlovenszkói regényről van szó, s Kárpáti Aurél Mécsről írt éles bírálatában sem merül fel ez a tény.
Összefoglaló áttekintés is jelent meg ebben az időben a Nyugatban, 1926-ban, Komlós Aladár tollából. Komlós megállapítása szerint “Nincs máig sem könnyebb dolog, mint Szlovenszkón magyar íróvá avanzsálni. Ha valakinek két versét közölte valamelyik napilap, már felvétetett az írók kataszterébe.” Mécs és Márai költészetét részletesebben is ismerteti, aztán inkább csak névsorolvasást tart. Arra azonban, amit később majd Móricz lát meg Győry Dezsőben, már Komlós is felfigyel „Az utóbbi időben meglepően tisztuló Győry szenvedélyes, erőteljes lírájában kap először hangot a szlovenszkói magyar sajátos érzésvilága.” – Egy olyan világ – tehetnénk hozzá – amivel a Nyugat kritikusai egyáltalán nem foglalkoztak. Persze nem is kellett, megtették helyettük a hazaiak.
Filep Tamás Gusztáv a korabeli szlovenszkói magyar irodalom iránti magyarországi (relatív) közönyről a következőket írta: „A későbbiekben bebizonyosodott, hogy csak nagy áldozatok árán lehet a magyarországi közfigyelem egy pici töredékét a csehszlovákiai magyar irodalom eredményeire fordítani (...). S ennek okai csak részben származtak az irodalmi termés minőségét illető kifogásokból.”
Az az irodalom, ami nálunk a húszas években létrejött, újító szellemében állhatott ugyan összhangban a Nyugattal, de – töredéknyi kivételtől eltekintve – nem azt a nyelvet beszélte, amit a modern magyar irodalom teremtett meg. A kezdetekben, főleg a Toldi Kör tájékán szerveződő idősebb nemzedék Arany és Petőfi hangján szólalt meg, azokat az irodalmi toposzokat variálta, amiket tőlük örökölt. Az újabb nemzedék azonban – Győry Dezső, Vozári, Forbáth, Mécs – már részese, átélője volt a modern magyar irodalom születésének. Ők viszont nagyon hamar megosztódnak, s egy részük – különösen Győry és Mécs – nem mindig adott esztétikailag értékelhető választ a kisebbségi lét kérdéseire. Lételemük lett a cselekvés, s úgy vélték, az írónak joga, sőt kötelessége a közügyekbe való beleszólás. A csehszlovákiai magyar tudat a húszas évek közepére formálódik ki – ekkorra teszi Dobossy László –, s ennek ad majd hangot sok más írása mellett Új arcú magyarok c. kötetében Győry Dezső is. Móricz Zsigmond ezen a versköteten keresztül véli megérteni a szlovenszkói magyarságnak nemcsak irodalmát, de lelkületét is. Mikor Móricz 1929-ben (Babits mellett) átveszi a lapot, a „nemzeti koncentráció” jegyében lényegében azonnal megnyitja a felvidéki irodalom előtt, amellyel addigra már komoly kapcsolatai alakultak ki. Köztudott, hogy egyetlen író sem járt annyiszom Szlovákiában a két világháború közötti időszakban, mint Móricz. Itt, a losonci Mi Lapunkban jelentette meg a falukutatásra buzdító, s a szlovenszkói újarcú magyarság morális értékeit felfedező cikkét először (Gyalogolni jó). 1927-ben előadókörutat tett Szlovákiában, 1930-ban Nyugat-esteket tartott Kassán és Eperjesen, s ugyanebben az évben részt vett a szlovákiai magyar irodalom egységének megteremtéséért rendezett Szentiváni kúrián, ’32-ben pedig háromszor is járt az országban. (Otthon sok támadást kellett kiállnia emiatt.) Azokat az okokat, amiért a szlovenszkói irodalom támogatását fontosnak tartja, legpontosabban a Szentiváni kúria kapcsán közzétett írásában fejtette ki: „(...) itt a Nyugatban is, e néhány hónap alatt már egy csomó szlovenszkói írót mutattunk be, akik méltók, hogy jelen legyenek az egységes magyar irodalomban s résztvegyenek abban az építő, teremtő munkában, amelyet az egész magyar irodalom folytat az egész faj s az egész emberiség közös nagy munkájában. Ezután még bátrabban s erőteljesebben fognak megjelenni. Mert ahhoz, hogy az írói tehetség kiérlelődjék, a versenytevő nyilvánosságra van szükség.”
Móricz szerkesztősége alatt lényegében 1930-ban és 1932-ben jelent meg a legtöbb írás a Nyugatban szlovenszkói íróktól (és -ról), de tulajdonképpen 1938-ig a felvidéki alkotók továbbra is jelen vannak műveikkel a lapban, s most már nemcsak egyéni alkotásokról születik kritika, hanem átfogú jellegű értékelések is megjelennek az itteni irodalmi jelenségekről, Móricz, Győry Dezső, Vozári Dezső, Simándy Pál, Cs. Szabó László tollából. Ahhoz azonban, hogy a magyarországi közönség jobban is megismerje az itteni irodalmat, a Nyugat minden igyekezete sem volt elég. Az értékelésekből egyébként, ahogy a húszas években, úgy általában most sem derült ki, hogy itteni írókról szólnak. Az egyes műveket illető kritika továbbra is nyelvi-poétikai alapozású maradt, s csak elvétve foglalkozott tartalmi-szemléleti kérdésekkel. Az átfogóbb jellegű írások viszont nem mindig tudták megtartani objektivitásukat, s vagy inkább fanyalogtak (mint Komlós Aladár) vagy inkább lelkesedtek (mint Móricz), attól függően, milyen szempont szerint nézték irodalmunkat.
A nyugatos írók szlovenszkói sajtóban való jelenléte lényegesen erősebb volt. Az itteni lapok rendszeresen követték a magyarországi irodalmi történéseket, elbeszéléseket, novellákat, regényrészleteket közöltek irodalmi rovataikban és recenziókkal tájékoztatták az itthoni olvasókat a kortárs, Magyarországon megjelenő könyvekről. A Nyugat tekintélye, ha nem egyedülálló volt is, de (legalább az írók szemében) megkerülhetetlen. A hazai lapok közül elsőként a Prágai Magyar Hírlapot és a Kassai Naplót kell említeni, mint olyan sajtótermékeket, amelyek a magyarországi szerzők kezül elsősorban a nyugatosokat szerepeltették. A Prágai Magyar Hírlap Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes írásait közölte, Móricznak több mint egy tucat novelláját, az Úri murit folytatásokban, Schöpflin Aladárnak pedig nem egy kritikája itt jelent meg először. A Képes Hét (a Prágai Magyar Hírlap önállósult melléklete) főmunkatársa Márai volt, rendszeresen publikált benne Babits, Kosztolányi és Komlós Aladár is. A főszerkesztő Szvatkó Pál a lap 1929-es karácsonyi számában több magyarországi írót is megszólaltatott a szlovenszkói irodalomról, Herczeg Ferenc és Bodor Aladár kivételével csupa nyugatosokat (Babits, Kosztolányi, Karinthy, Móricz, Szabó Dezső, Schöpflin). A Kassai Napló a felsorolt szerzőkön kívül Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Somlyó Zoltán, Szabó Lőrinc, Szabó Dezső, Tóth Árpád, Tersánszky Józsi Jenő írásait hozta. A Magyar Írás, mely pár éves megjelenése alatt a legszínvonalasabb szlovákiai irodalmi lapnak számított, elsősorban a hazai íróknak kívánt teret biztosítani, ennek ellenére ritkán ugyan, de szintén közölt magyarországi szerzőktől is, a nyugatosok közül főként Móricz, Schöpflin, Sárközi György, Somlyó Zoltán, Kodolányi János írásaiból. A „minőségeszme óvatos mániákusa” (Filep Tamás Gusztáv kifejezése), Szvatkó Pál – aki a Nyugat vívmányait markánsan három pontban foglalta össze: új nyelv, szigorú esztétikai kritika, tehetség fölénye – Új Szellem c. lapjában (mely az egyetlen számot megért Új Munka örököse volt) se verset, se szépprózát nem közölt ugyan, kritikai rovatában azonban követte a magyarországi irodalmi történéseket, s szerzői közt ott volt Babits, Ignotus, Bálint György, Cs. Szabó László, Halász Gábor és Illyés Gyula is. A Győry Dezső és Dzurányi László által szerkesztett színvonalas napilap, a Magyar Újság Karinthyt, Kosztolányit, Szép Ernőt és Nagy Lajost tudhatta alkotói között. A felsorolást valószínüleg hosszan lehetne még folytatni, s akkor nem beszéltünk még a regionális sajtóról, amelyben igaz ugyan, hogy költőként még a harmincas évek elején is jobbára Petőfi és Ady szerepel, de Babits, s itt-ott Kosztolányi neve a kortárs irodalomból már ide is eljut.
A Nyugat, úgy vélem, elsősorban mércét jelentett az itteni írók számára. A szlovenszkói magyarság életében – legalábbis az egyszer már idézett Szvatkó Pál szerint – minőségeszményével és a modernitás és realizmus programjával is hatott. Címe elválaszthatatlanul egybefonódott a minőségi irodalommal, s még olyan szerzők is, mint Mécs László, aki a későbbiekben a Babitscsal azonosított Nyugat ellen fordul, indulásakor ezt a lapot nevezte meg a minőség letéteményeseként, s ezt a lapot hozta fel (persze, az Élet mellett) mint mérvadó kritikai rovattal rendelkező kiadványt olykor még irodalmi vitáiban is (például a Merényi Gyulával folytatott csatározásban):
„És kérdezhetném Uraim, ki is tulajdonképpen ez a Merényi, hogy így ír magáról? Hova dolgozott a Kassai Újságon kívül? Átesett-e a kritika kereszttüzén egyetlen kötete? Jelentett-e valami örömet, büszkeséget, lelki mannát ujságíró barátain kívül másnak is?” Majd így folytatja: „A háború előtt két irodalmi lap volt Pesten jelentős és az irodalom, a mai, fejlődő irodalom életébe erősen belevágó: a Nyugat és az Élet. Ennek a két lapnak volt a legerősebb kritikája, már pedig a kritika nívójától függ egy lapnak a nívója.”
A Nyugat a húszas-harmincas években – én legalábbis úgy látom – nem elsősorban azáltal vált fontossá az itteni irodalom számára, hogy Magyarországon ismertté tette volna azt – erre legjobb akarata mellett se lett volna lehetősége – hanem (függetlenül attól, hogy éppen ki szerkesztette s mennyire volt a lap heterogén) mint a minőségeszmény megtestesítője, s mint olyan közeg, mely a hazai lapokban állandóan szerepeltetett nyugatos írók művein keresztül lehetőséget nyújtott a szlovenszkói irodalomnak az önmagával való szembesülésre.

Irodalom:

Filep Tamás Gusztáv – Tóth László: Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1918–1995. Esszék, tanulmányok, vázlatok, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1995.
Fónod Zoltán: Üzenet. A magyar irodalom története Cseh/Szlovákiában 1918–1945, 2. kiadás, Madách-Posonium, Pozsony, 2002.
Gyüre Lajos: Kassai Napló 1918–1929, Madách Kiadó, Pozsony, 1986.
Mécs László: Válasz Merényi Gyulának. Az Esti Újság Vasárnapja, 1921. február 13.
Mezey Mászló Miklós: Felelős irodalom, Kráter, Pomáz, 2006.

Szvatkó Pál: A változás élménye. Válogatott írások, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1994

Tóth László (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II. köt. Oktatásügy – közművelődés –sajtó, rádió, televízió, Ister, Budapest, 1998.

Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. Tatran, Pozsony, 1967.
Nyugat 1921–1941 között




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: 100 éves a Nyugat
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
100 éves a Nyugat:

Bárczi Zsófia: A Nyugat mint mérce a két világháború közti szlovenszkói irodalom

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

100 éves a Nyugat

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc