Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
December
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28655
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Név nélkül egy őrült világhoz (1)

Fiatal írók rovata 2007/2008
Először elég messzinek tűntek azok a pufogó hangcafatok, de a merülés minden egyes eltelt pillanatával közelebb fürkészték magukat az agyam tekervényeinek gondolatcsatornáihoz. Fura egy hangzás volt. Ha egy búvárt alakítottam volna valamelyik westernfilmben, akkor biztosan a Góbi-sivatag bővizű folyóiban honos uszonyosoknak tudtam volna be a zajokat, de ebben az esetben…
 Végül is beugrott egy tipp. Ahogy a vízfelszín is mozogott picit a testem vérkörforgásáért felelős szerv fölött egy pármillió pikométerrel, úgy valószínűsíthetőlegesen ezek a hangmozzanatok is csupán ezen epicentrum szüleményei lehettek.
 A gyengébbek kedvéért: Ahogy a hajmosást megelőzőleg elmerültem a kádbéli gőzfürdőben, a víz alatt hallottam a szívecském dobolását.
 Ez az este is úgy kezdődött, mint sok másik. Anyucika rám parancsolt a már megszokott, beakadt bakelitlemezt idéző hangzással: „Tünés fürödni!”
 Egyes esetekben még azt is hozzá szokta fűzni, hogy kb. olyan zsíros a hajam, hogy abból már egy kancsónyi zsírt ki lehetne facsarni. Na meg ugyebár az iskolába – ahol annyi okosságot gyömöszölnek belénk, hogy az már egyenesen fáj – nem szabad szőrösen menni. Nem-nem! Egy alkalom sem telt el anélkül, hogy a kád irányába araszolva – hasonlóképp, mint amilyen lelkesedéssel az auschwitzi zsidók ballagtak a „szappanos fürdőkamrák” felé – el ne morogtam volna magamban az „Alig három hete borotválkoztam!” kulcsszavakból összetevődő mondatot.
 Szal, most is valami hasonló volt a helyzet. A pofikám egyik felét már lesimítottam a jó apámtól örökölt, 70-es évek béli borotvájával – melyben a penge jobban hasonlított ekére, mintsem zsilettre – a másik oldalt viszont meghagytam fürdés utánra.
 1. ok: mert lusta vagyok, mint egy lajhár
 2. ok: mert egyelőre épp elég volt tucatnyi sebből vérezni.
 Úgy merültem el a kád gőzölgő vizében, mint ahogy maga Kurt Cobain tette volna a koncert után vásárolt enyhe marihuánadzsungelben.
 Az élet viszont épp elég buzeráns ahhoz, hogy még a spártai hoplitákhoz hasonlóan vérző, félig leborotvált arcú, a szívük hangját hallgató szerencsétleneket se hagyja pihenni.
 Épp amikor már a százharminchetedik szívhangnál voltam…
 Megfigyelések:
 1. Az gond, ha az ember szíve minden harmadik dobbanást kihagyja? Vagy az egész csak egy bravúrosan összekomponált diszkós ritmusra késztet emlékezni?
2. Azért pont ekkor történt valami, mert a százharminchetes szám egyenlő a π - 43-mal?
 … és számolás közben az agyamat megerőltetvén – hogy bizonyítsam, nem csak a nők tudnak két dolgot csinálni, vagy két dologra gondolni egyszerre – azt fizimiskáztam ki, hogy a szívünk miért is ne lehetne valamiféle stopperóra, ami visszafelé számlál, s minden egyes dobbanással kevesebb hátralévő időt hagy nekünk? - Megjegyzem, megfigyeléseim szerint az én szívritmus stopperórám elég hibásan működött, mert amint már mondtam, minden harma-dik dobbanást kihagyta. De tudja a fene, talán csak más időzónát használt. - Nekem per pillanat már százharminchét szívdobbanásnyi időmozzanattal kevesebb időm maradt az életből, mint annak, aki tőlem százharminchét szívdobbanásnyi időmozzanattal később jött a világra.
 Mikor már épp azon tűnődtem, hogy mikor fuccsol be a stopperszívem, hatalmas zörejt hal-lottam. Nem affélét, mint amilyet a víz alatt a szívdobogásom okozott, hanem talán olyat, mint amilyet egy dinamit felrobbanása okozhatott valami félig süket fickó fülétől úgy tíz centire.
 Mint akibe belevezetik a kettőhúszas feszültséget, úgy ugrottam ki a kádból. Ezt a mozdula-tot még egy japán nindzsa is megirigyelhette volna, hiszen szinte vízszintes fekvésből emel-kedtem fel és váltottam át a stádiumomat teljesen függőlegesre. Hasonlóképp, mint amikor valaki rálép a földön heverő gereblye fokaira, s a parasztszerszám nyele ezen súly és nyomás hatásának engedelmeskedve úgy vágja orron az illetőt, mint a demokrácia a kommunizmust.
 Még emelkedésem közben felmértem a helyzetet az alig hat négyzetméteres fürdőszobában. Drága anyukám állt az ajtóban…
Célszemély neve: Anya
Életkora: Titkos adat
Viselet: Halványrózsaszín hálóköntös, apró, sárga méhecskékkel
Látogatás oka: Egyelőre foghíjasan feltárt
… az arcára fagyott groteszk izével, melyet nem tudtam, hogy én, vagy talán még valami nálam is veszedelmesebb külsejű ökológiai mutáns okozhatott.
 Már majdnem teljesen felfogtam, hogy mi is a szitu, amikor valami ismét keresztülhúzta a számításaimat. Maga a fürdőszoba volt az.
 Tudniillik, a kád fölé van akasztva egy ismeretlen, mégis igen kemény anyagból készült ruhafogas –  szerintem valami retard ásott elő a földből még a komcsiktól itt maradt urán-tömböket, hogy abból hozzon össze egy hiper-szuper keménységű fémet. Végül is sikerült neki, de a piac nem volt vevő a találmányra, így leadta az ócskavasba, ahol pedig bizonyosan nem kis ügyködés után ruhafogasokat hoztak össze belőle. Ezen tényt támasztaná alá továbbá  még az is, hogy e hasznos szobadekorációt nem egy közönséges kínai piacon vásároltuk, hanem egy kínai fekete-bolhapiacon. – Na, ott tartottam, hogy a ruhafogas tornyosult elém, amiben bizony meg is akadtam. Volt egy súlyosan csöngő koppanás, aztán egy hátrafelé szaltó, majd egy istenes csobbanás, végül pedig ismét szívhanghallgatás a víz alatt, azzal a különbséggel, hogy a környezetet már csillagok is tarkították. Hozzáteszem, hallottam a csillagok fényét!
 Aztán csápok ragadtak ki a félálomból, és egy-két anyuciféle pofon után már viszonylag észhez is tértem.
 Tényrontó tényező: A húsz borotvaseb mellett már pár fejkráterrel is gazdagodtam.
- Mikulás bácsi, te vagy az? – vigyorogtam – Ugye még ennyi évesen is szórsz csokikát meg mogyorót az ablakbéli cipellőimbe?
- Térj észre gyerek!
- Miért, nem vagyok még olyan öreg!
„CSATT!”
 Észhez tértem. Sajna nem a Mikulás tornyosult fölém, hanem anyucikácska, kivörösödött tenyerekkel.
 Megjegyzés: Attól a tenyérszíntől talán csak az én arcom játszhatott egzotikusabb színekben.
 Eltelt pár másodperc, közben pedig csak bámultuk egymást, mint ahogy az új kapu teszi azt a borjúval.
- Mi van? – nyögtem, ám amikor láttam a felém legyintő ujjakat, azonnal hozzátettem – Tudom, tudom. A bal pofafelem még nincs lesimítva.
- Most nem ez a lényeg.
- Komoly? – kis szünet, majd vigyor – Akkor így hagyhatom?
Semmi jel, csak a sajátját fújta.
- Fontosakat mondtak a hírekben.
- Neeee… Már megint mit „koúrt” el a politikusok atyja? – nem volt idő a közbeszólásra, hisz azonnal idéztem – „Elkoúrtuk… nem kicsit, de nagyon!”
- Nem, ez még jobb. Űrizék támadták meg a Földet.
- Mi?
- Gyere, hallgasd meg! Még a csapból is ez folyik.
Felkaptam egy köpenyt - melyben nem mellesleg úgy néztem ki, mint egy halványkék kosz-tümbe bújt Zorró – és anyuval együtt kiszeleltem a nappaliba. Már messziről hallottam a tévébemondó hivatalnokoskodó hangját.
 „Mindennek vége! Idegen űrhajók léptek a Föld légterébe. Hihetetlen dolgokat kérnek tőlünk, melyeket ha nem teljesítünk, lerohannak bennünket. Például követelik a világon fellelhető összes disznótápot illetve lereszelt tökhéjat.” – tartott egy kis szünetet, aztán egyet nyelt is, hogy ezzel még jobban kihangsúlyozza a következők fontosságát – „Igen, eljött a vég! Eljött az Űrdzsisznaukok támadása…”    



A Név nélkül egy őrült világhoz (1) alkotójának munkájáról

Csak nem hogy te is elvégezted a „Hogyan maradjunk normálisak egy őrült világban” tanfolyamot? Mert én ismertem valakit, akinek az ismerősének beszélt róla egy illető, aki már találkozott olyannal, akinek a távoli rokonságában él olyan ember, aki szerint ilyen igenis van, és ha a tanfolyamvezető idő előtt nem került volna a bolondokházába, talán a mustárfolt mellett most egy másik plecsni is díszeleghetne a mellén.
Na de váltsuk komolytalanra a szót. Végre egy fiatalember, akinek van humora, s nem a jegybank elnökéhez fordul a kamatoztatás miatt. A THM-et hagyjuk, azt csak a rossz gyerekek ijesztgetésére találták ki a minden komolyabb szóviccfüzér képlékeny emberi tudatokba történő befektetésétől irtózó felnőttek.
Szóval ennek a történetnek az elbeszélőjének nem kell a szomszéd szótárüzletbe betörnie egy kis gondolatficamért. (Kiárusításkor megy oda, nagyon helyesen.) Kicsit furcsa, hogy már borotválkozik, mégis az anyucinak kell őt elzavarnia fürödni. Mindegy, elmerohamai bámulatosak, ahogy rácsodálkozik a világra, ahogy új elméleteket állít fel vele kapcsolatban, ebből a helyenként igen szellemes és eltalált kavalkádból még akármi is lehetne. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy a végén megjelennek a földönkívüliek, hiszen Arthur Dent a megmondhatója, hogy egy válsághelyzetet csak egy másik, még nagyobb válsághelyzet képes maradéktalanul törölni az ember tudatából. (Ennek a fordítottja is igaz.) A fő, hogy legyen nálad törölköző és ne ess kétségbe.
Nem is kell, mert nem a vogonok jönnek, csupán az „Űrdzsisznaukok”, (így nagy kezdőbetűvel), szerintem
ők nem verset írnak, hanem minimum fitneszguruk, esetleg reklámszakembernek álcázott tőzsdeügynökök, persze akkor minek nekik a disznótáp. Izgatottan várom a folytatást, amit a szerző, ha eléggé jóban van önmagával, el fog követni, hacsak már régen meg nem írotta, és most jót mulat azon, hogy mi ezt nem is tudjuk. Persze ha ő „hallotta a csillagok fényét”, akkor mi minimum láttuk az ő hangjukat…
Szóval a Terminátor, a Zorró, a magyar miniszterelnök, a Mikulás és pár ökológiai mutáns (bocs, ha valakit kifelejtettem) mind-mind békében megfér egymással, ahogy jólnevelt, kibertereken hizlalt szuperhősöknél ez illik is. Azért én Auschwitzet kihagytam volna belőle, mert az egyáltalán nem hat viccesnek még egy ilyen érdekes (ámbátor csiszolható), „biztató fényjeleket felharsantó” írásban sem.

Z. Németh István




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2007/2008
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2007/2008:

Crane Tresaille

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2007/2008

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.09 másodperc