Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Március
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 32991
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Riva

Arany Opus Díj 2019
Áprilisnak bolondja

A Garam mentén megbúvó kis felvidéki település alig 1500 lelket számlál, mégis gazdag történelmi múltra tekint vissza. Kétezer éve a rómaiak tábora állt ezen a helyen. Marcus Aurelius, a filozófus-császár itt töltötte életének jelentős részét. Innen irányította a kvádok elleni hadjáratait. Míg Rómában árvíz pusztított, megállíthatatlan pestisjárvány szedte áldozatait, a mai békés falucska helyén véres harcok dúltak.


A csaták szünetében a nagy hadvezér elvonult egy folyóparti csendes zugba, ahol nem zavarta a katonáktól nyüzsgő tábor zaja. Naplót vezetett, mely ,,Elmélkedések“ címen lett ismert. Írta Marcus Aurelius a kvádok földjén, a Granum partján – hirdeti büszkén impozáns szobrának felirata a község főterén. 
Sok víz lefolyt azóta a Garamon, a germánoknak, rómaiaknak írmagja sem maradt. A területet benépésítették a szlávok, később letelepedtek a honfoglaló magyarok is. A cigányok csak a középkor vége felé jutottak el erre a vidékre. Nem véletlenül tévedtek ide, inkább betelepítették őket. Esetünkben nem holmi jöttment mutatványos oláhokról van szó. A négy família közül kettő tehetséges muzsikus hírében állott, a többiek pedig vályogvetéssel foglalkozó ,,mesterek“ voltak. Ezek azonnal letanyáztak a folyóparton, és félig földbe vájt kunyhóik mellett űzték az ipart. Hamarosan a közösség megbecsült tagjaivá váltak annak ellenére, hogy szokatlan életmódjuk szálka volt az egyszerű nép szemében. De hát az építkezésekhez szükség volt a téglára, és munka után jól esett egy kis mulatozás a hegedű szavára. A cigányok eközben sokasodtak, szaporodtak. Úgy, ahogyan azt a Jóisten annak idején parancsba adta teremtményeinek, akik felettébb sikeresen teljesítették a feladtatot. 2013- ban már a falu lakosságának több, mint a felét tették ki.

Szűcs Csaba morcosan üldögélt az asztalnál, arra várva, hogy Zsófi eléje tálalja a rántottát. Az óra fél hatot mutatott, és neki még meg kellett tennie néhány kilométeres utat a munkahelyéig. Ő volt a tűzoltók főparancsnoka a szomszédos kisvárosban, nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy elkéssen.
-Nem is értem, hogy bírsz enni ilyen korán! – jegyezte meg az asszony gőzölgő tállal a kezében.
-Sok energiára van szükségem Zsófikám. Valószínűleg ma is bolondok háza lesz nálunk. Nézd ezt az időjárást! Egész éjjel zuhogott az eső, mostanra pedig alaposan megfagyott. Az utak tele lesznek kidőlt fákkal, meg összekoccant kocsikkal!
Zsófi kitekintett az ablakon. A fák ágai súlyos jégpáncél alatt nyögtek a viharossá fokozódó szélben. Idén sehogy sem akart kitavaszodni. A tél vasmarokkal tartotta magát. 
A 2013-as év nem indult valami fényesen a házaspár életében. Azzal kezdődött, hogy Csaba összetörte a család autóját. Egy enyhén ittas motoros elmulasztott előnyt adni neki. Január végén várandós felesége megcsúszott a síkos lépcsőn, és eltörte a csuklóját. Olyan szerencsétlenül esett, hogy a babát már nem lehetett megmenteni.
-Baljós évnek nézünk elébe! – kárálta vészjóslóan az anyósa – Nehéz idő lesz ez, idén még április elseje is péntek tizenharmadikára fog esni!
-Hogy mondhat ilyen ostobaságot, anyuka?!? – zsörtölődött Csaba, akit világéletében azzal ugrattak, hogy bolondok napján látta meg a napvilágot.
Életük legjobb döntésének tűnt, hogy karácsony előtt ebbe a szép új társasházba költözhettek. Minden megtakarításuk ráment, ám az öröm, amit éreztek,  leírhatatlan volt. A lakás falai még friss festékszagot árasztottak, mikor Szűcsék belecuccoltak. A két másik fiatal pár, és a nyugdíj előtt álló szociális munkás kellemes szomszédságnak ígérkezett. Az építkezések kissé elhúzódtak, mert az  új lakók ragaszkodtak hozzá, hogy a házra favázas cseréptető kerüljön. A megnövekedett kiadások miatt kerítésre már nem futotta. Ezért történhetett meg az a sajnálatos eset, hogy Csaba imádott kutyája elkószált, és elgázolta egy kamion. Az öreg tacskó napjai már meg voltak számlálva, de ilyen csúfos véget mégsem érdemelt a sorstól.
Nagy keservesen gödröt ástak a keményre fagyott földbe, hogy eltemessék Buksit. De a pechszéria ezzel még korántsem ért véget.
Zsófit több okból is aggasztotta a kerítés hiánya. Házuk mindkét oldalán gondozatlan telkek álltak. A  roskadozó vályogházakból már rég kihaltak az öregek, az örökösöknek viszont eszük ágában sem volt kezdeni velük valamit.
-Remélem, a polgármester hamarosan eltakaríttatja a romokat, és a helyükre a miénkhez hasonló modern lakásokat építtet! Nagy igény lenne rájuk – jegyezte meg Olgi néni, aki szociális munkásként tisztában volt a lakosok minden problémájával. A kedves középkorú nő terepmunkát végzett. Annak idején maga is a saját bőrén tapasztalta meg a gyermekotthonok rideg módszereit. Ősz fejjel sem restellt beülni az iskolapadba, és speciális képesítést szerzett, hogy továbbképezze magát.
A falu polgármestere azonban másképp döntött.
Egy borús napon roskadásig megpakolt teherkocsi jelent meg az utcán. Zsófi a tűzhely mellett ügyetlenkedett, gipszbe pólyált jobbja haszontalanul függött a nyakába kötve. Kipillantott a  konyha ablakán, és megállt a fakanál a  kezében. A rakodótérből hangosan ordibáló társaság kászálódott lefelé, szeméttárolásra használt kukákat vonszolva maguk után. Gyerekek, kutyák ugráltak a hóban mindenfelé harsány viháncolással. Annyian voltak, mint Marciházán az ürgék. A vezető a raktérbe pillantott, aztán jobbnak látta félreállni az útból. A platón tarka ruhás cigányasszony jelent meg. Olyan kövér volt, hogy segítség nékül leszállni sem bírt volna. Esetlen mozgását a hátára kötött batyu is nagyban hátráltatta. Na meg a fia, aki a karjába kapaszkodott, botjával vaksin hadonászva a négy világtáj felé. Zsófi egészen megfeledkezett a tűzön rotyogó gulyásról. Tátott szájjal bámulta a szedett-vedett bandát.
-Kifelé! – rivallt rájuk a sofőr, akinek láthatóan elege volt már a fuvarból.
A cigányasszony nem zavartatta magát, királynői tartással mérte végig jövendőbeli otthonát. A vezető közben megunta a dolgot. Elszakadhatott nála a  cérna, vagy csak nem volt kedve tovább ácsorogni a hidegben. Beült a kabinba, és határozott mozdulattal a gázra taposott. A nehéz kocsi megugrott, parádés utasai egymás után bukfenceztek ki a nyitott ajtón keresztül az utca kövére. A vak férfi feltápászkodott, és furcsa keverék nyelvén válogatott átkokat kiabált az elrobogó teherautó után. Aztán a népes család birtokba vette a lakatlan házikókat, és ezzel egy csapásra minden megváltozott.
Zdenka az új szomszédokat figyelte. A szutykos kis purdék pucér fenékkel, mezítláb fogócskáztak  odakint a  zord időben. Kutyáik zajosan csaholtak körülöttük. Mióta megjelentek, a fiatalasszony a kertbe se mert lemenni, hogy két kisfiát kivigye a levegőre. Behívta Lucifert, a perzsa kandúrt, aztán kulcsra zárta maga után a lépcsőház bejáratát. A férjét várta, aki havonta egyszer keveredett haza Németországból.
Az emeleten lakó Tünde a napokban hozta haza a kórházból az újszülött Krisztinkát. A külvilág szinte megszűnt létezni számára, a pici minden idejét lekötötte. Attila egy közeli műhelyben dolgozott, bármikor hazaugorhatott néhány percre, tehát biztonságban érezte magát. Lesétált az alagsorba, ahol a  babakocsit meg a mózeskosarat tartotta. A csontig hatoló huzat szinte mellbe vágta. Kiragadta kezéből a kilincset, és nagy csattanással becsapta mögötte az ajtót. A szél egy apró szellőzőablakon áradt befelé, melynek törött cserepei a padlón hevertek. Mellette a falon konektor, egy beledugott hosszabbító kábellel. A kábel vége a cigányok portája felé kígyózott. Tünde kikukucskált a résen, és nagy megdöbbenésére a dagadt asszonyt látta, amint csípőre tett kézzel áll az udvaron egy zakatoló mosógép felett, miközben a teknőbe áztatott ruhacsomót piszkálja. A rendes családból származó lánynak meg sem fordult a fejében, hogy valaki ilyen pofátlan módon lopja mástól a villanyáramot. Nem mert szólni, nesztelenül visszalopakodott a lakásába.
Attila, aki ezermester hírében állt, másnap rácsot szerelt a frissen beüvegezett ablakra.
A ház körüli ápolt telket hamarosan ellepte a szemét. Az is, amit a lakók edényekbe gyűjtöttek. A kiborított konténerek tartalmát reggelre széthordta az erős szél. A maradékok közt a szomszédok korcs kutyái turkáltak nagy élvezettel.
Zsófi kezéről végre lekerült a gipsz. A szélvihar egy kissé alábbhagyott, ezért úgy döntött, szétnéz a  kertben. Vigyázva lépegetett a jeges szélű hóbuckák között. Buksi kövekkel körberakott sírját gyalázatos állapotban találta. Könnyeit törölgetve állt a halmocska felett, amikor egy éles csattanásra lett figyelmes. A vak cigányember szokásos napi körútjára indult, a kapuban nekiment az egyik szemetesnek. Nem csinált gondot a dologból, kitapogatta a kuka tetejét, és buzgón kotorászni kezdett benne. Zsófi undorodva fordult el tőle.  

Csaba a tévé előtt vacsorázott. Fél füllel a híradót hallgatta, de jobbára a tányérja tartalmára összpontosított. Hirtelen megakadt a falat a szájában, és a képernyőre meredt.
-Oda nézz, Zsófikám! Kutya legyek, ha az ott nem a mi Zsigánk!?! Nahát, micsoda híresség lett belőle!
Zsófi beszaladt, aztán kénytelen volt háborgó gyomorral végignézni, ahogy a vak cigány egy bevásárlóközpont konténeréből szerzi meg a napi betevőt. A magyarázó riporter hangjára oda sem figyelt. A kukából kiguberált penészes kenyér minden volt, csak ehető nem.
-Ez szégyen, nem pedig dicsőség! Ilyesminek manapság nem is lenne szabad megtörténnie!

Olga türelmesen végighallgatta szomszédai panaszáradatát.
-Már a vegyesboltba sincs kedvem lemenni vásárolni! A pénztárnál álltam sorba, előttem meg az a  kövér tehén értetlenkedett, akit könnyebb átugrani, mint megkerülni! Látnotok kellett volna, hogyan fizetett! Benyúlt a melltartójába, ami akkora volt, mint egy kétszemélyes sátor, aztán előhúzott belőle egy használt zsebkendőt! Abba volt belekötve a pénze. Szegény eladó azt sem tudta, miképpen vegye el tőle...
-Ennél jobb rejtekhely nem is létezik a világon. Nincs az a tolvaj, aki onnan elrabolná! – vihogott Attila.
-Te csak ne nevess! A büdös dög felém fordult, és jól megnézte Krisztinkát. Gügyögött neki valamit, de közben elkapta a köhögőroham,  a nyála meg a kicsi  arcocskájára fröccsent. Rohantam vele haza, minél hamarább lemosni, de az üzlet bejáratában a vakba botlottam. Ott ült a fagyos földön szétvetett lábbal, és koldult. Mocskos kezével megmarkolta a bokámat, és alamizsnát követelt tőlem. Az a  sok kóbor kutya meg a fogát vicsorgatta rám!
-Eltűnt Jakub versenybiciklije a garázsból! A rendőrök megvizsgálták a letört lakatot, aláírattak velem egy jegyzőkönyvet, azóta nem történt semmi! – sírta Zdenka. – Nem is tudom, hogy mondom el neki, ha hazaér. Jaj, minek jöttek ide ezek a csórók!
-Ez a te szakmád, Olgi, ha jól tudom. Adj nekünk tanácsot, mit lehetne tenni? Te értesz a nyelvükön ezeknek – fordult hozzá Zsófi.
-Jártam náluk személyesen, és mondhatom, borzalmas körülmények között élnek. Pedig lenne mit a  tejbe aprítaniuk, ha kicsit jobban gazdálkodnának. A gyerekek félárvák, ezért a családi pótlékon kívül még külön támogatást is kapnak. A vak Zsiga valójában lát az egyik szemére, csakhogy mentálisan retardált, ön- és közveszélyes. Huszonnégy órás felügyeletre szorul, nem is lenne szabad egyedül az utcán kószálnia. A számára folyósított szociális segély a  gondozással együtt meghaladja a havi 1200 eurót. Ehhez jön még az utazási kedvezmény, meg a térítésmentesen kiutalt gyógyszerek...  
Zsófi eltátotta a száját. A férje keresete, plusz az ő táppénze együttesen meg sem közelítette ezt a  horribilis összeget.
-Miféle gyógyszerekről van szó? – kíváncsiskodott Tünde.
-Olyanokról, amiket kötelessége lenne rendszeresen szedni, ha nem akar zárt osztályra kerülni. Epilepszia elleni orvosságok, szedatívumok, és még sok más egyéb... jobb, ha nem tudjátok.
-Jesszus! Hogy lehet ezt ellenőrizni?
-Bevallom, sehogyan. Egy ilyen flepnist nincs módomban felelőségre vonni. A gyámja felel érte. De ha becsületesen beveszi a tablettákat, akkor is sokat ront az állapotán az állandó alkoholfogyasztás. 
-Akkor most mit vársz tőlük? Hiszen ezeknek még fürdőszobájuk sincs! Az udvarra piszkítanak, vagy bárhova, ahol rájuk jön a szapora!
-Nem tehetünk semmit, nekik is joguk van az élethez. Tavaly ősszel egy használaton kívüli istállóban húzták meg magukat a  szomszédos faluban. A vén kóceráj teteje szó szerint rájuk szakadt, tehát a  polgármesternek kötelessége volt valahol elhelyezni őket. Csak a véletlenen múlt, hogy épp nálunk talált számukra két olcsón eladó házat.
-Hát, el tudom képzelni, mennyire örült a polgármester, hogy megszabadult tőlük...

Jakub hazafelé tartott Németországból. Egész úton a kilométereket számolgatta, amik még elválasztották Zdenkától. Már alig várta, hogy magához szoríthassa rég nem látott szeretteit, hiszen az olyan kissrácok, mint az ő fiai, egy hónap alatt is hihetetlenül nagyot nőnek.
Meglepetten tapasztalta, hogy itthon rosszabb az idő, mint odafent északon. A szállingózó hópelyhek szinte azonnal a szélvédőre fagytak. A műszerfalhoz kapott, hogy feljebb tekerje a fűtést. A falu határában automatikusan gyorsított ahelyett, hogy fékelt volna, hiszen úgy ismerte ezt az utat, akár a tenyerét. A kitárt karú alak a sötétből lépett ki eléje, több számmal nagyobb kabátja vitorlaként lebegett körülötte. Jakubnak egy elfajzott Batmant juttatott eszébe, aki röpképtelen Batmobilja hiányában gyalog kénytelen cirkálni városa utcáin. A morbid figura a reflektorok fényében természetellenesen nagynak látszott, kezében tartott botja váratlanul a kocsi oldalának csapódott. Jakub ijedtében félrekapta a kormányt, a fékre taposott, pillanatok alatt elvesztette minden tájékozódási képességét. A kis Peugeot kerekei megcsúsztak, pörögve állt meg az országút közepén. Szédelegve mászott ki a kocsiból. Látta, hogy az imbolygó árnyék sértetlenül ballag tovább, mintha mi sem történt volna, az út végén jobbra kanyarodik, és befordul egyenesen az ő utcájukba.
-Hé, te bunkó! Vak vagy? – kiáltott utána felháborodottan.
Zdenka boldogan fúrta magát férje karjai közé. Jakub a fejét simogatta, miközben részletesen beszámolt hajmeresztő kalandjáról.
-Csak tudnám, ki volt az a felelőtlen marha!
-Azt hiszem, én tudom, ki volt az. Ti még nem találkoztatok. Ő Zsiga, az új szomszédunk.

Zsiga szőlőkarót lengetett a kezében sétabot helyett. A karó végéből rozsdás szög meredezett kifelé. Az út kellős közepén téblábolt vele az autósok nagy bosszúságára. Egyik szeme élettelenül fordult befelé fehér csipákkal vastagon teleragadt szemgödrébe. A másik alkoholmámortól csillogott ugyan, ám az értelem fénye nem tükröződött benne. Lefittyedt alsó ajka látni engedte szuvasodó fogait. A sarki házban lakó mérnök rövidszőrű vizslái már messziről kiszagolták őt, ami nem volt nagy teljesítmény, a jelenség ugyanis meglehetősen penetráns bűzt árasztott magából. A  vadászkutyák teli torokból ugattak, mikor Zsiga a karó végét pattogva végighúzta a rácsos vaskerítésen, az őrjöngésig fokozva a ház őrzőinek indulatát. Aztán a fekete kéz orvul meglendült, és az egyik tenyészszuka szűkölve menekült a terasz biztonságába. Pofáját a lécből kiálló szög a szemétől a füléig végighasította.
A társasház előtt Olga szolgálati kocsija parkolt. Zsiga kényelmes tempóban elsétált mellette, vaksi szemét alattomosan hunyorgatva. Fém csikordult a fémen, ahogy a szög végigkaristolta az autó fényes lakkozását. A fülsértő hangra az összes utcabeli ebet elfutotta a pulykaméreg.
A kanyarban benzinkút üzemelt. Ez volt Zsiga kedvenc helye, itt mindig akadt valami jó fogás. Potyacigaretta, félig kiürült sörösdoboz, más egyéb ritkaságok. A kutas a pult alatt tartott gumibottal rövid úton kitessékelte, ám ő nem keseredett el. Hozzá volt szokva az elutasító viselkedéshez. Alaposan átnézte a szemetesbe dobott kávéspoharak, flaskák alját, némelyiket meg is szaglászta, hogy megállapítsa, mi lehetett bennük eredetileg. Kifinomult orra tévedhetetlenül megkülönböztette az italos üvegeket a fagyállót és ablaktisztítót tartalmazó flakonoktól. Egy jégkrémes papír került a kezébe, melyre némi csokoládé ragadt. A szája elé emelte, és jóízűen lenyalogatta a finomságot. A hamutartóban matatva váratlan zsákmányra lelt. Két félig elszívott szivarka, meg néhány vaskos csikk várta, hogy valaki rájuk fanyalodjon. Zsiga a zsebébe tömte az értékes kincset, aztán tovább kutakodott. Négykézláb mászva tapogatta végig a járda kövét, még a lábtörlőt is felemelte, de semmi érdemlegeset nem talált alatta. A benzinkút takarítója jó munkát végzett. Az őslakos cigányok, akik büszkék voltak származásukra, nagy ívben kerülték ki a büdös oláhot, akit nem tartottak fajtabelinek.
A kutak mellett a különleges áru foglalt helyet. A gázpalackokat vasrács védte, de a faszén, és a grillezéshez használatos kellékek szabadon hozzáférhetőek voltak. Zsiga addig lézengett fel-alá, mígnem sikerült elemelnie egy kisebb üveget. Suttyomban a kabátja alá dugta, aztán elégedetten  indult vele hazafelé. Pontosan tudta, merre vezet az út az otthonáig, melyen nem osztozott senkivel. Nem is csoda. Ha ivott, még a  saját családja sem volt képes elviselni a társaságát, ezért anyja a menyével, és annak pereputtyával inkább a másik házban szoroskodott.

Zsófi lapozott egyet a naptárban, míg Csaba a reggelijét falta. Péntek volt, április elseje. Az időjárás több, mint egy hónappal elmaradt az ilyenkor szokásostól. A hó ugyan olvadozott, ám az orkánerejű szél csak nem akart csillapodni. Egész éjjel dühöngött, süvöltve tépázta a díszbokrok kopár ágait. Reggelre újabb hidegfrontot hozott magával.
-Isten éltessen Csabikám!
-Köszönöm, szívem! Ma későbben jövök, ha nem bánod. Műszak után összeülünk egy kicsit a kollégákkal, hogy megünnepeljük a  szülinapomat. Ne aggódj miattam, feküdj le nyugodtan! Ígérem, utána az egész hétvégét együtt töltjük!     
-Hát persze, érezd jól magad, Csabikám!
Estefelé Zsiga lecsavarta a lopott flakon tetejét, és alaposan meghúzta. Ép szeme kigúvadt a meglepetéstől. Soha életében nem ivott még ilyen ocsmányságot... Nagy levegőt vett, és a folyadékot a földre köpte. Az üvegben valami égésgyorsító anyag volt. Az a fajta, amit kandallók, tábortüzek begyújtására használnak. A széthulló cseppek a kupacokban felhalmozott ruhákra,  hanyagul szétdobált papírhulladékra is bőven jutottak. Zsiga görcsösen harákolt, ám a száját maró érzéstől nem tudott szabadulni. A  vízvezetéket már rég lekötötték, ezért úgy döntött, inkább elszív egy cigit. Az majd segít. Kerített egy csikket a zsebéből, és rágyújtott. A tűz olyan váratlanul lobbant fel, hogy gondolkodni se maradt ideje. Üvöltve kapott az arcához, koszos bajuszának jó része azonnal leperzselődött. A parázsló cigaretta a sarokba pottyant, a mohó lángnyelvek sisteregve átterjedtek a ruhákról a  szemétkupacokra, onnan meg a bekészített tüzifára. Zsiga a földre vetette magát, meghempergőzött a talajon, hogy égő kabátját eloltsa, mielőtt még az olcsó műszálas anyag ráolvadna a testére. A fényesség teljesen elvakította, nem is látta, hogy már minden lángol körülötte. Az elviselhetetlen forróságot viszont érzékezte, és egy oktalan állat természetes ösztönével lelt rá az egyetlen járható útra, amely menekülést kínált számára. Lobogó fáklyaként rontott ki a házból,   a kertek felé száguldott, átugrott egy alacsony drótkerítésen, és a mérnökék ponyvával letakart úszómedencéjébe vetette magát. A hangos csobbanás senkinek sem tűnt fel. A  háziak nem tartózkodtak otthon, sérült kutyájukat vitték állatorvoshoz.
Zsófi könnyű vacsorát készített. Nem érezte álmosnak magát, ezért elhatározta, hogy ébren marad, amíg Csaba haza nem ér. A kanapéra telepedett egy újsággal a kezében. Javában olvasgatott, mikor csípős füstszag ütötte meg az orrát. Magában elmosolyodott.
,,Nahát, Tünde megint odaégette a vacsorát! Nagyon kedves lány, de a konyhaművészethez egy fabatkát sem ért.“
A füst egyre erősebben marta a szemét. Már a folyosó felől gomolygott. Zsófi a faliórára pillantott. Fél tizenegy is elmúlt már, minek főzne valaki ilyen későn? Az ablakhoz lépett, és sarkig kitárta. A hirtelen feltámadó szélroham akkora fekete felhőt fújt be rajta, hogy majdnem megfulladt. Az orrfacsaró bűz a cigányputri felől terjengett egyre fenyegetőbben. Az elburjánzott örökzöldek részben eltakarták előle az alacsony épületet, ám a sötétben táncoló lángnyelvek fényét lehetetlen volt nem észrevennie. Falhoz támaszkodó tenyerével a saját házukon is gyanús meleget érzett. Rémülten hajolt ki a nyitott ablakon, és felfelé kémlelt. Hallani vélte, hogy a tetőn is recseg-ropog valami. A falat borító külső szigetelés halkan pattogott a fehér vakolat alatt. A telefonhoz rohant, és reszkető kézzel tárcsázni kezdett.
-Járási tűzoltóság. SOS vonal. Segíthetek?
-Te vagy az, Jutka? Itt Szűcs Zsófia...
-Szia Zsófikám! Hát te még nem alszol?
-Csabát keresem! Ott van a közelben?
-A társalgóban ül a barátaival. Üzensz neki valamit?
-Jaj, rettenetes! Azt sem tudom, hol kezdjem...
-Csak nyugodtan. És magyarul, ha lehet!
-Jajjaj! Ég a házunk!
-Ha-ha-ha! Áprilisnak bolondja felmászott a toronyba. Nem is gondoltam, hogy ilyen jó humorérzéked van, Zsófikám. Na, jó éjszakát!
Zsófi kezében a kagylóval megütközve hallgatta az üres tárcsahangot.  
A kint tomboló vihar hangjához furcsán doromboló zaj társult. A tető gerendái kezdtek kiszáradni a  hatalmas hőségtől. A konyhákba beépített gőzelszívó csövekben az állandó légmozgás gyorsan táplálta a megállíthatatlanul terjedő tüzet. Zsófi felpattant, és kiszaladt a lakásból. A lépcsőházban még aránylag tiszta volt a levegő. Teljes erejéből dörömbölni kezdett Tünde és Zdenka ajtaján. Attila nyitott ajtót pizsamában, kócosan.
-Mi a baj, ég a ház?
-Ráhibáztál! Siessetek!
Két perc múlva Zsófi már Zdenkánál zörgött, aki egyedül maradt a gyerekekkel, mert Jakubnak muszáj volt visszaindulnia a munkahelyére.
-Nyisd ki, vagy berúgom! 
-Jó, jó! Nyitom már!
Zdenka a zárral szöszmötölt. Nem értette, mi olyan veszettül sürgős a szomszédasszonynak, hogy nem várhat egy percig sem. Álmosan pislogott az ajtónyílásban, és értetlenül bámult a mózeskosárral lefelé rohanó Tündére. Egyik kisfia felsírt a hálószobában.
-Kapj magadra valamit, aztán hozd a kicsiket! Meg a macskát! Siess! Addig én felverem Olgit!
Olga nem  válaszolt.
-Itthon van! Itthon kell lennie! A kocsija kint áll a ház előtt!
-Állj félre, betöröm! – kiáltott Attila egy baltával a kezében.
A zár alá sújtott, mire a vékony funérlemez recsegve adta meg magát. A lakásban vágni lehetett  a sűrű fekete füstöt. Vastagon áradt a konyha felől, ellepve a szobákat. Maró szag társult hozzá, mintha műanyag elektromos kábelek olvadoznának a falban. Olga békésen feküdt az ágyon.
-Nem lélegzik! Gyere, segíts! – kiáltotta Zsófi fuldokolva.
A folyosóról gyereksírás, aztán Zdenka sikoltása hallatszott.
Attila kiejtette kezéből a nehéz fejszét. Olga konyhájába bámult, melyet lassan már elemésztettek a mohón fellobbanó  lángok.
-Tűnés innen! Kifelé! 
Megragadta Zsófi köntösét, és durván maga után rántotta.
-Futás!!!
-Neem!!! Nem megyek! Nem hagyhatom itt!
-Olga gázpalackot használt a főzéshez! A légelszívó panelje épp mellette van! Fel fog robbanni!
Attila kettesével vette a lépcsőfokokat, kézzel-lábbal tiltakozó szomszédasszonyát cibálva a háta mögött. Zsófi  kapálódzó lába alig érte a talajt. Már a földszinten jártak, mikor az eget-földet rengető robbanás alapjaiban rázta meg az épületet. Attila zuhanó teste egyszerűen magával sodorta. Zsófi visszanézett a sistergő pokolba, és majdnem sóbálvánnyá változott a látványtól. Forró levegő csapott az arcába. A megrogyott mennyezetről vakolat potyogott a fejükre.
A ház előtt Zdenka toporgott egy szál vékony hálóingben, karján a két bömbölő gyerekkel, meg a  vállába kapaszkodó macskával.  Lucifer tágra nyílt szeme hűen tanúskodott feldúlt lelkiállapotáról.  Éles karmai gazdasszonya bőrébe mélyedtek.
-Istenem! Odabent maradt mindenünk! Még egy takarót se sikerült kimentenem...
-Hívtad a tűzoltókat? – fordult Attila Zsófihoz.
-Igen...
-Akkor meg hol a fenében késlekednek?
-Hát...kiröhögtek. A diszpécser azt hitte, valami ízetlen áprilisi tréfa áldozata lett...
-Micsoda??? Úristen! Hol van Tünde?
 -Beült a kocsiba a picivel, mert nagyon fázott  – fejével Attila autója felé intett, ami közvetlenül a fal mellett parkolt. Az izzó tetőről nehéz cserepek kezdtek hullani, hogy nagyot csattanva porrá törjenek a járdán.
Attila ész nélkül rohant az Opelhez, és feltépte az ajtaját. Halálra vált felesége ott kucorgott a hátsó ülésen testével a kis Krisztinkát melengetve.
-Azonnal el kell tűnnünk innen! Túl közel vagyunk a falhoz! Hol a slusszkulcs?
-A ... kulcs? Hát az fent maradt...
-Akkor te hogyan nyitottad ki?
-Már nyitva volt. Szerintem valaki feltörte...
-Szállj ki azonnal, futás az utcára! Minél messzebbre! Fogd a kicsit, ne mondjam kétszer!
A második robbanás az alagsorból hallatszott. Sokkal nagyobb ereje volt, mint az elsőnek. A forró törmelék, meg a hihetetlen erejű légnyomás kitörte az összes ablaküveget. 
-Volt még odabent több gázpalack is? – kérdezte Zdenka a záporozó üvegszilánkokat söprögetve magukról.  
-Nem hiszem. Csak az az oxigén, amit hegesztéshez használtam... – nyögte Attila sápadtan.

Az utca túloldalán a mérnök állt telefonnal a kezében. Mellette a felesége, körülöttük ijedt szomszédok tolongtak, akik könnybe lábadt szemmel bámulták a pusztítást.
-Gyertek át hozzánk melegedni! Főzök egy kis teát a gyerekeknek – terelete be őket a mérnökné ellenkezést nem tűrve, miközben egy vastag plédet borított a sokkos állapotban lévő Tünde nyakába.
Mire Csaba csapata megérkezett, szép új otthonuk, meg a vak Zsiga háza porig égett. Az épületekből em maradt más, csak kormos, üszkös romok. A tűzoltóknak mindössze annyi tennivalójuk akadt, hogy a környező tetőket megőrizzék az erős szélben elharapózó tűztől.
-Miért nem hívtál? – kérdezte Csaba szemrehányóan, miközben magához ölelte remegő feleségét.
-Hiszen hívtalak! A zöld vonalon. Jutkával beszéltem.
-Miért nem beszéltél vele világosan? Mégis, mit kellett volna hinnie? Hogy a tűzoltó háza leég a születése napján? Olyan ez, mint valami rossz vicc.
-Nem is emlékszem, mit mondtam neki. Ne haragudj... minden annyira gyorsan történt... szegény Olgin már nem tudtunk segíteni...
Zsófi elbőgte magát.

A szakértők szerint Olga halálának oka szívelégtelenség volt. Már nem élt, mikor a szomszédai rátörték az ajtót. Zsófi hitte is, meg nem is, de legalább a lelkiismerete nem kínozta tovább.
Hanem a felelőst sehol sem találták. Zsiga házában a katasztrófa idején bizonyítottan nem tartózkodott senki. Tűvé tették érte az egész  környéket, még az eltűnt személyek listájára is felvették, mivel beszámíthatatlannak minősült. A rendőrség nagy erőkkel kerestette, mindhiába. Zsigának szőrén-szálán nyoma veszett.

A várva várt tavasz végre beköszöntött, de nem mindenkinek hozott megnyugvást. A nyugdíjas mérnök kiengedte díjnyertes vizsláit a kertbe, hadd futkározzanak kedvükre. A kutyák lobogó füllel kergették egymást a  zöld  pázsiton. Időnként az úszómedencéhez szaladtak, hogy orrukat a viaszosvászon ponyva alá dugva  lefetyeljenek belőle. Az öreg kedvtelve gyönyörködött bennük. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a sebhelyes pofájú szuka kihúzott a vízből valamit. Mire reumás lábain komótosan odaballagott, már az összes állat az ázott rongycsomót marcangolta. A  vénember a zsákmányra pillantott, melynek jól felismerhető emberi vonásait az eltelt néhány hét alatt sem mosta el a hideg klóros víz. Hagyta, hadd játsszanak szegény kutyák még egy kicsit, aztán ketrecbe zárta őket, és a telefonért nyúlt.  





 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2019
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2019:

jelige: Viki története

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 1


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2019

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.15 másodperc