 | Év Irodalmi Alkotása: Jelige: rúzs |
 életcafatok
nulladik
születésedkor anyádnak nem fájtál
az arcára emlékszel
ijedt volt
félt, hogy egyedül marad
hogy teste megváltozik
hogy nem érzi többet a faszt
örült, hogy mellei nagyobbak lettek
születésedkor anyámnak nem fájtál
az arcára emlékszel
gyűlölt
érezted ahogy a levegő szétárad tüdődben
napok
nem emlékszel az első emlékedre
nem is igazán fontos
jobb nem emlékezni
valószínűleg egy járókában ültél
(üvöltened is fölösleges volt)
egy koszos csörgőt ráztál
három óránként
szádba tette mellét
átpelenkázott
újabb három óra csend
nincsenek emlékek
példa
új házba kellett menned
kertje is volt
sok szoba
egyikben lakott anyád
másik kettőben két nő
neked is volt egy szobád
konyha, kamra és hatalmas kert
iskola után itt üldögéltél a parkban és híztál
a pénzen amit anyád adott mindig édességet vettél
később egy kiskutyát hoztak neked
ő volt a barátod
tavaszi nap volt
csintalanságon törted a fejed
két kisebb tégladarabot vittél anyád ablaka alá
bekukkantottál
megijedtél
nem értettél semmit
lementél a pincébe
kutyád is ment utánad
behúzódtál a sarokba
felhúztad a pólódat
és elzsírosodott növésben lévő melleidet
a kutya szájához tetted
nyalogatni kezdte
anya is ettől boldog
hit
kiszöktél a kapun
templom felé vetted az irányt
nem mentél közel
láttad, ahogy osztálytársaid
szépen felöltözve haladnak
a számodra mindig is ijesztő épület felé
miközben nagymamájuk kezét fogják
miután bementek leültél lépcsőre
hallgatóztál:
„Jézus szeret! Jézus mindenkit szeret”
soha nem mentél be
nem sokat értettél a beszédekből
de azt tudtad, hogy valaki szeret
néha még imádkoztál is esténként:
„Köszönöm, hogy szeretsz!”
„Ugye még szeretsz?”
sokat jártál ide nyáron
elfeküdtél a lépcsőkön és hallgattad
az orgonát és az ismeretlen szavakat
elaludtál
mise után az öregasszonyok
felháborodva kiabáltak
„Ez nem a kurva lánya? Mit keresel itt?
Takarodj innen!”
azóta minden este számon kérem Istent:
„Miért nem szeretsz?”
csali
a tested volt a célpont
a lélek itt sem számít
csak a lelógó has és a zsírpárnák érdekelték
fogadásból ceruzát szúrtak beléd, hogy
megnézzék meddig süllyed el
a menő csajokkal rád mutogattak
kézen fogva jártak előtted jólfésült barátjukkal
ők szépek egymásra találtak
egy nap nem vettél melltartót a fehér pólód alá
aznap nem szóltak hozzád
bámulták átlagosnál sokkal nagyobb melled
kézen fogva jártak előtted
ők szépek egymásra találtak
a szerelmes jóéjt sms-ek után
a jólfésült szívtiprók a te melleidre verték ki
őskert
örültél a csendnek
voltak éjszakák, amikor egyedül voltál a házban
sétáltál a némaság boltívei alatt
semmi nem járt a fejedben
úgy érezted magad mint
Éva teremtése előtt
az Isten fejében
szinte csak lélek voltál
egyedüli könnyű vidám
később loptál egy-egy szál cigarettát
meztelenre vetkőztél
füstölögve jártál a házban
teliholdkor megláttad magad a tükörben
megtaláltad ujjaidat
kiléptél az őskertből
első
megtört a táj
halkan potyogott a vakolat
az Isten alkotta
ember renoválta
szerkezetről
a reggelen apró repedések
a délről már hatalmas darabok potyognak
az este megszűnt
kettényílt a tér
csak mi vagyunk benne
neked adom
vigyázol rá
bokor alatt
összedőlt a táj
nincs sem isteni
sem emberi
elszakítva a test
neked adom
zsebedbe gyűröd
találkozás
a hosszú téli estéken
maszturbációk után
verseket olvastál
gondosan ceruzával bejelölted
melyik az ami tetszik
szerelmes voltál a költőkbe
Ady kigyúrt felső testtel képzelted
Kosztolányi szerinted kövér de biztosan jó szerető
Tsúszó Sándor egy kalandor
az iskolai könyvtárban már tudták
olyan kötetet kell adni, amin nincs kép
te akartad elképzelni őket
az esti rutin megfordult
versolvasás után simogattad kövér tested
azt képzelted költővel szeretkezel
magányos napjaidba
így oltottál boldogságot
egyszer egy költő jött a városunkba
nevét elfelejtetted
ellógtál otthonról
városi könyvtár megtelt nyugdíjassal
sem jóképű nem volt se fiatal
szövegeit nem értetted
mégis bálványoztad
kötetet is vettél tőle
beszélgetni marasztalt
hajnal előtt értél haza
sajgott a tested
utáltad a költőket
nem olvasol verset
tükör
elköltöztem
anyám tükrének keresem a helyet
az előszobában volt
én is oda akarom tenni
egy rossz mozdulat
ezernyi szilánk a lábam alatt
vasárnap van
ma nem dolgozom
a szilánkokat összeszedem
nem dobom ki
összeragasztom
nem lett tökéletes
felrakom a falra
ott lóg mint régen
csak most széttörve
megnézem benne magam
az arcomat pont nem látni
a hajamat ruhámat igen
ha belenézek
gyakran jut eszembe anyám tisztán
ahogy nézegette magát
ha belenézek
látom magamat, emlékeimet
megrepedve homályosan
tükröm
tükröm
mesélj
megtérés
rám tekeredett a kígyó az éden kertből
fülembe édes dolgokat súgott
aztán megcsókoltam
otthagyott
egy kaktuszra tekeredett
és fejére hamut szórt
megoldás
jó lenne levakarni a napot az égről
apró galacsinokra gyűrni és elpöckölni
de félsz, hogy a ragasztó ott marad
ahogy nagymamád csempéjén a ragasztó
amikor lekapartad a matricát
lángokban állna bolygó
mindenki meghalna
meztelenül járnád be a világot
senki nem erőszakolna meg
soha
néha anyáddal sétáltál a tóparton
kacsákat etettetek, köveket dobáltatok
a békanyálas, szeméttel teli
vízben
mindig miniszoknyát viselt
tűsarkú csizmával
szépnek láttad
soha nem maradtatok sokáig
egyedül sétálsz a parkba
nézed a kacsákat
a meztelen vízbe
dobálod a kenyeret
nézet ahogy lesüllyednek
tűsarkú csizmámmal
anyám képét karcolom
a sóderba
idegen
te voltál az, aki
gyerekként ott állt az előszobában
a tükör előtt
vártál
szeretted volna már magadat látni
de csak álltál
anyád csípőmagasságában
nézted hogy takarja el magát
már te takarod el magad
anyád már nincs
keresel valakit
belenézel a tükörbe
illemtudóan köszönsz:
jó napot!
párterápia
csendéletté merevedett az arcod
pedig csak annyit mondtál: terhes vagyok
aztán vártál
hátha megszólasz
de csak nézel ahogy a nemesek szoktak
a barokk képeken
újra elmondtad a hírt
hátha a villamos miatt nem hallottad
nincs változás
egy pofont adtál neki
arca porcelánként tört darabokra
egy részét elfújta a szél
másik része nagyobb darabokban a földre esett
a legnagyobbat felvettem
- majd rárajzollak- gondoltam
legalább lesz apja
tálentum
hajnalban vége a napnak
lemosod magadról a munkát
ilyenkor vagy ágyba bújsz és alszol
vagy kávét főzöl és ébren maradsz
szereted hajnalban a házat
csend van
az ablakod elé ülsz
próbálod rajtakapni a hajnalt
miközben magadat látod
az ablak üvegén
sok száz arccal
melyek tekintetébe
te vagy
gyerekként
kamaszként
boldog családanyaként
hívnak az arcok
a reggel közben megérkezett
koramájusi sötét ruhájában
pakolni kezdtél
itt hagysz mindent
tükörben megláttad magad
nem lehetek önző
visszatetted cuccaid
most sem sikerült
sose
|
|
|
|
| |
| Kapcsolódó linkek |  |
| Hír értékelése | |
| Parancsok | |
|
