Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28617
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Szívdobogás

Arany Opus Díj 2017Az öregasszony halála

                  
Öreg, elhasznált testében már fészket rakott a halál. Mozdulatlanul feküdt az ágyán. Végtagjaiban erős lüktető fájdalmat érzett, ha mozdítani akarta testét. Egy hete rózsaszínes, liláskék foltok jelentek meg talpán és lábujjain. Ez már a halál előjele volt. Vizelete és széklete az ágyékára szorított papírpelenkába csorgott, amelyben néha öntudatlanul kotorászott. Az egyik szemhéja lefittyedt, egészen betakarta a szemét, míg a másikat egyáltalán nem tudta lecsukni. Bőre olyan volt már, mint az aszalt körte, amelyet a kemence melege sárgásbarnára, ráncosra aszalt össze.
Egész nap egyedül volt, csak reggel, délben és este nyitották rá az ajtót pár percre.  Akkor egy kis bögrében langyos tejet hoztak, és kanállal belecsorgatták a szájába, amely úgy zubogott le gyomrába, mint szikláról lezuhanó vízesés. Kicserélték a pelenkáját, aztán magára hagyták. Néha próbált valamit mondani, de a hang, amit a torkán nagy nehezen kipréselt, csak alig hallható suttogás volt. Feladta, már semmit sem akart mondani.
Régi emlékei egyre jobban előtörteka magányban.Gondolataiban, érzéseiben vissza- visszatért a múltba, mintha valaki állandóan a fülébe súgta volna lepergett életét. Mennyasszonysága egyre erősebben jött elő az emlékeiben. Milyen szép volt mennyasszonyként, fején a hófehér, pártaszerű koszorúval. Vigyázva, óvatosan emelte homlokához a jobb kezét. Igen, itt volt a koszorú, mirtuszággal díszítve. De ott csak az izzadságtól összetapadt ősz hajtincse volt. Megtapogatta, hogy hátrasimítsa. S ekkor ujjai csodálatosképpen nem az izzadságtól összetapadt ősz haját, hanem a fiatalkorit, a selymesen simulót tapintották, amit lánykorában hátul copfba összefonva hordott, és majdnem a derekáig ért. Lelke megvidámodott. Kidugta lábát a takaró alól, és nem érzett fájdalmat. Hirtelen visszatért fiatalos, ruganyos erejével kipattant az ágyból. Csodálkozva nézett végig a testén. Bőre nem volt már összeaszott, hanem rózsaszínű, bársonyos simasággal feszült a testén. Odalépett a szoba sarkában álló nagytükörhöz, és félve, majd egyre nagyobb bátorsággal belenézett. Egy tizenhét éves, fiatal, szép, ovális arcú, nagy, dióbarna szemű leány nézett vissza rá. A kezét végigsimította a testén, és ujjai fehér, selymesen suhogó mennyasszonyi ruhát tapintottak. A szépen ráncolt szoknya kiemelte karcsú derekát. Hófehér szoknyája fölött csipkével szegett fehér selyem kötény volt. Végignézett magán. Lába szárán fehér, páva mintával kötött harisnya. Az ágya előtt fekete, gombos mennyasszonyi félcipők álltak. Felhúzta a lábára, és koppantott a cipők sarkával. Vidáman megperdült a tükör előtt. A forgás erejétől szoknyái magasra csapódtak, és látni engedték szépen ívelt lába szárát, formás térdét és bársonyos, fehér combját.
Szép vagyok– gondolta és önelégült büszkeség töltötte el. Körülnézett a szobában, és meglátta az ágyára helyezett hófehér csipkés mennyasszonyi blúzát. Óvatosan megfogta, majd ráterítette melle két halmára. Az egyik tenyerével magához szorította, míg a másikkal végigsimította szabadon hagyott csupasz vállait és nyaka bársonyos bőrét. Érezte, hogy egyre hevesebben kezd dobogni a szíve.
- Jaj, sietni kell az öltözködéssel, mert jön a vőlegény!
Ekkor valaki felemelte a mirtuszkoszorúját, amelyhez hosszú tüllfátyol volt erősítve, és a fejére szorította. Még egyszer végignézett a termetén, és elégedett volt önmagával. A fiatal, szépséges mennyasszony, aki a tükör előtt állt, ő volt teljes valóságában. Büszkeséggel vegyített félelem járta át, valamilyen érthetetlen, megfoghatatlan érzés. Büszke volt fiatalságára, szépségére, de félt az ismeretlentől, ami majd az esküvő után várja.


                         



Hirtelen jött szépsége és fiatalsága mögött azonban alattomosan ott állt a vizeletszagú ágy, testének fájdalma, gyomrának éhsége, kiszolgáltatott nyomorúsága. Egyre csak ott kavargott körülötte, de mindezt elhessentette magától, mert amit a tükörben látott, fogva tartotta.
- Elég volt a fájdalomból, a szenvedésből, szép és fiatal akarok lenni, mennyasszony akarok lenni! Férjhez akarok menni, mindegy, hogy kihez, csak asszony lehessek!
Egyszer csak meglebbent az ablak függönye, és hirtelen mellé állt a vőlegény. A tükör hirtelen homályba borult. Végtagjaira ólmos fáradság nehezedett, lábai nehezen tartották, és azt hitte, hogy összecsuklik, de ekkor az a valaki a karjába kapta, és megcsókolta nyakának pihés hajlatát.
-Enyém vagy, magammal viszlek, ne félj! – suttogta a fülébe.
Egyszerre könnyűvé vált a teste, nem érezte földi testének nehéz súlyát, szinte lebegett.  Rátekintett a vizeletszagú, a beteg testtől összenyomódott piszkos ágyra, és boldog volt, hogy oda már nem kell visszamennie. Érezte, hogy ennek az ismeretlennek a karjaiban szeretne repülni, valahová a végtelenbe.
Átkarolta a férfi nyakát, és szerelmesen hozzábújva suttogta: Vigyél, veled megyek!
Az ismeretlen vőlegény a karjaiba szorította, és együtt léptek ki a szobából, hogy könnyedén repüljenek a csillagos égbolt felé. A mennyasszonyi fátyol, mint tejút fehérsége lebegett utánuk. Valahol fent, az égbolt sötétjében, a sziporkázó csillagok közelében a mennyasszonyi fátyol lassan szétfoszlott és páraszerű felhőként vette körül az ezüstösen fénylő holdat. Csak most, az ezüstös fényben vett bátorságot, hogy ránézzen az ismeretlenre, aki szerelemre lobbantotta a szívét. Ránézett és elborzadt. A szemek helyén csak feketén tátongó ürességet látott. Tudta, ez a rideg halál.
Másnap reggel nyitották rá az ajtót. Élettelen testén nagy nyugalommal ült a halál. Övé volt már az öregasszony, akinek ráncos arcán békés megnyugvás ült. Szája kitátva, mintha még utoljára valamit mondani akart volna.
- Kiszenvedett – mondták a körülötte állók, és szétosztva a feladatokat intézkedni kezdtek a temetés felől.






 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2017
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2017:

Jelige. Vahur

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2017





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.12 másodperc