Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
Május
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 13058
Linkajánló
 Pályázatfigyelő: Jelige: EXPOLITIO

Arany Opus Díj 2015Az első fölolvasás

Fél órával az indulás előtt már ott  toporgott a peronon. Ritkán utazott, nem akarta lekésni a nagy gonddal kiválasztott járatot. Minden pillanatban az óráját nézegette. A busz időben, bár lomhán indult.
   Verőfényes tavaszi délelőtt volt.
   Lágy  mezők és virágzó fák suhantak el az ablak előtt. Hosszasan bámészkodott, gyönyörködött  a fehér-zöld tájban. Csupa zsongást észlelt kívül-belül: várakozás és reménykedés  bizsergette minden porcikáját egész úton.
   Egy fölolvasásra igyekezett.
   Hányszor végiggondoltam már, tűnődött magában, a két és fél évtized alatt, hogyan is lesz, ha egyszer végre meghívást kapok. Egyszer féltem, azt gondoltam, vissza kell utasítanom, máskor meg majd szétpattantam az akarástól, igenis el kell mennem, meg kell mutatkoznom. Hiszen ez életem értelme, kielégülése: a soká késlekedő dicsőség. Ahogy várnak az autóbuszállomáson, egy fiatalember, a gimnázium lelkes tanára vagy inkább a művelődési ház ifjú előadója a szívélyes üdvözlő szavak után előzékenyen kiveszi kezemből a csomagot, még ha gurul is a bőrönd, legalább nem nekem kell vonszolnom magam után. A fiatalemberen kívül két hölgy is nyújtja a kezét, nyájas könyvtáros kollégák, rémlik, már találkoztunk, de lehet, hogy tévedek, az arcmemóriám nem a legmegbízhatóbb, kerültem már miatta kellemetlen helyzetbe nemegyszer. Aztán beülünk egy elegáns étterembe, háromfogásos ebédet eszünk, a tyúkleves tetején aranykarikák úsznak, a hajszálat sikerül észrevétlenül kipiszkálnom, a virágáruslány módjára készült szűzérmék viszont kifogástalanok, és igazán megható, hogy desszertnek somlói galuskát hoznak, mintha tudnák, hogy ez a kedvencem, és divatos rosét kortyolgatunk a kellemes csevegés közben. Aztán megmutatják a múzeumot, a frissen felújított iskolát, a patinás városházát, a barokk templomot belülről és a romos zsinagógát kívülről, a patikát, amelynek tulajdonosa 150 éve ugyanaz a család, a padot, ahol egy híres zeneszerző csókolózott  gyerekkori szerelmével, a lepusztult nyilvános vécét, amit a köztiltakozás miatt nem lehet bezárni, a kórházalapító mellszobrát, egy különleges hangulatú  kapualjat,  a háborús hősök emlékművét,  s mivel látják, hogy még nem vagyok fáradt, és érdeklődésem is lankadatlan, a kálváriadomb messze földön híres stációi előtt is végigvezetnek, ahogy eddig én is végigvezettem minden egyes  íróvendégemet a kálváriadomb stációi előtt, megmutattam  a háborús hősök fonnyadt koszorús emlékművét, a kórházalapító egykedvű mellszobrát, a főtéren éktelenkedő nyilvános vécét, a padot, ahol egy híres zeneszerző ábrándozott gyerekkori szerelméről, a másfélszáz éves patikát, a zsinagógát belülről, a katolikus templomot kívülről, a városházát, a frissen felújított iskolát és a múzeumot, hadd ismerjék meg a helyet, a genius locit, ne legyen hiábavaló a kiruccanásuk, hiszen egy porfészeknek gondolt település is tartogathat meglepetéseket. Aztán vendéglátóim elszállásolnak, majd elkísérnek a fölolvasás színhelyére, a könyvtár olvasójába, a gimnázium  aulájába vagy a városháza dísztermébe, ahol ugyan nem vár zsúfolt nézőtér rám, de azért tisztességes létszámú közönség gyűlik össze, hogy meghallgassa nem túl kalandos  élettörténetemet, az irodalom felé vezető  kacskaringósan göröngyös vagy inkább kátyús utam s a regényem legfelkavaróbb részleteit. Ezután vastaps tör ki, hosszú percekig az az érzésem, szűnni sem akar,   majd miután mégis csillapodik kissé, kérdések áradatát zúdítják rám, szerencsére főképp költői kérdéseket, amelyeket  az élet prózaibb oldalának ismeretére hivatkozva hárítok el, majd miközben minden nyájas olvasóval váltok néhány gondolatot olvasási szokásokról és  az irodalom presztízsének rohamos csökkenéséről, a fiatalok tunyaságáról és a világgazdasági folyamatokról, a hackerek pimaszságáról és az új szőlőfajták telepítésének szükségességéről, a napelemek gyártási technológiájáról és az esztétikai műtétek felesleges voltáról, a császármetszés és az aranymetszés párhuzamairól, valamint a rókalepkék násztáncának aggasztó változásáról, csaknem másfél óráig dedikálom a könyvem. A könyvem, amin húsz kemény esztendőn át dolgoztam. Átdolgoztam, igen, pontosan hétszer, mert nem adhatok ki a kezemből holmiféle fércművet. Meg hát a kiadók is sorra ezt tanácsolták, mire végül az egyik nagylelkűen vállalta, hogy megjelenteti. Nemhiába hordtam, dajkáltam, babusgattam hát a mondatokat a szívemben, különböző papírfecniken és noteszokban, végül a notebookom titkos rekeszeiben. A potenciális olvasók sem hiába vártak és vágytak rájuk annyi időn keresztül...  Az estem másnapján pedig újdonsült tisztelőim ott álldogálnak majd a szálloda halljában, tolonganak az utcán, elkísérnek az állomásra, és könnyekig hatódva integetnek utánam, amikor kikanyarodik a busz a peronok közül. Milyen szép is lenne, sóhajtott. Ha élni lehetne még sokáig. Ezzel a lehetőséggel.
   Két óra felé járt, megigazgatta a haját, lesimogatta öltözékét, bedobott egy nyugtatót, szigorúan gyógynövényalapút, erre az utóbbi időben orvosi javallatra szokott rá, s valóban segített. Hiszen annyi a stressz, amit az ember nem tud önerőből felszámolni…
   Az autóbuszállomáson nem várta senki. Ám alighogy néhány tétova lépést tett a kijárat felé, megszólalt a telefonja. Egy elég kellemetlen színű, feltehetően női hang kimérten elnézést kért, amiért nem tudott kimenni elé egy fontos értekezlet miatt, gépiesen megkérdezte, hogyan utazott, majd választ nem várva elmondta, hogyan jut el a szálláshelyig. Nagyjából olyan módon, mint egy GPS. El is indult az utasítások szerint, s a fiatal, épp leveleiket bontogató platánokkal övezett, gyakorlatilag nyílegyenes úton csakhamar elért a lencse alakú főtérre, ahol nem volt nehéz megtalálnia a kopott külsejéhez mérten kissé hivalkodó nevű panziót, az Aranyszarvast.  
   A recepciós pult mögött egy kislány ágaskodott, nem lehetett több tíz évesnél. Készségesen nyújtotta a kulcsot anélkül, hogy megkérdezte volna a nevét. A kulcskarikán egy aranyozott szarvas is fityegett.
   Ez elvezeti a szobájába, mosolygott biztatóan a kislány, mintha valami új otthont ajánlana neki, nem pedig egyéjszakás átmeneti szállást.  Majd elkísérte a felvonóig. Ezen elcsodálkozott, hiszen az épületnek csupán egy emelete volt.
   Az idősebb, a mozgássérült és a lustább vendégeink kedvéért, kuncogott a kislány, amint észrevette a meglepetést az arcán. Amikor rácsukódott az ajtó, baljós érzés fogta el. Nem alaptalanul. Miután megnyomta az egyes gombot, a lift akkorát rándult, hogy a torkába ugrott a gyomra, majd három másodperccel később hirtelen megakadt. Kicsit kivárt, hátha nyílik az ajtó, bár azt sejtette, hogy ilyen rövid idő alatt nem érhetett fel az emeletre. Újra megnyomta az egyes gombot, de semmi nem történt.  Aztán a nullásat is, hátha visszatérhet a földszintre. Miután a lift továbbra sem moccant vagy döccent, a csengőgombbal próbálkozott. Az irtózatos csörömpölés váratlanul érte, de meg is nyugtatta: ez a zaj bizonyára fellármázza nemcsak az épületet, hanem az egész környéket. Nagyjából fél óra múlva a csörömpölés abbamaradt, csak a füle csöngött még hosszú percekig. Aztán nagy nehezen meghallotta a portás kislány kiáltozását, aki azzal az információval igyekezett eloszlatni aggodalmait, hogy már úton van a szerelő. Csekély húsz perces várakozás következett, aztán tompa robajjal kivágódott az ajtó, s ott találta magát két emelet között. Mint akit derékban kettészeltek.
   Szemmagasságban egy acélszürke nadrág övcsatja.  
   Előbb a csomagot adja, mordult rá odafentről az acélszürke nadrág tulajdonosa.  A köszönés elmaradását némi rosszallással vette tudomásul, de engedelmesen kihúzta a rejtett fogantyút, majd a nyílás felé tolta a bőröndöt.
   Ki tud mászni? a hang  továbbra sem volt túlságosan udvarias.  
   Miért, maga ki tudna innen mászni, pattintotta vissza a labdát némi indulattal.  
   Volt már rá példa, dünnyögte az acélszürke nadrág gazdája. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, elcsoszogott.
   Ne tessék félni, guggolt az arca elé a recepciós kislány, mindjárt kiszabadítjuk.
   Gyakran megtörténik ilyesmi, kérdezte, csak hogy elüsse a várakozás idejét.
   Nem túlságosan. A vendégek inkább a lépcsőt használják.
   Nekem is azt kellett volna.
   De hát ekkora bőrönddel elég nehéz lett volna megmászni az emeletet.
   Igaz, igaz.
   Már jön is a bácsi.
   Az acélszürke nadrágos nagy szuszogások közepette leereszkedett a kislány mellé, és egy fémlétrát engedett le a liftbe. Három fokot lépett fölfelé, s amikor már nem volt mibe kapaszkodnia, jobb kezét a kislány, balját a szerelő ragadta meg.
   Köszönöm, mondta kimérten, és találomra elindult a folyosón. Amerre ment, sorra gyúltak ki a tündérrózsát mintázó szenzoros lámpák, s amint elhaladt alattuk, rögtön ki is hunytak. Ez egy kicsit zavarta. Itt a szobája, mutatott egy bordó ajtóra a kislány, aki végig szorosan a nyomában járt.
   A szoba közepére húzta a bőröndöt, és körültekintett. Egy nagy tükröt látott, oldalt az ágyat, szemben egy hintaszéket. A bordó szín dominált: a tapéta és a szőnyeg mintája, az ágytakaró, a hintaszék kárpitja és az asztalkán a terítő gondos összhangja arra utalt, hogy a szálló tulajdonosa vagy fenntartója ad a részletekre.
   Ha szüksége van valamire, csak tessék szólni, mondta készségesen a kislány, majd magára hagyta. Az ablakhoz lépett. Sokáig nézte a lencse alakú tér házait, melyek innen felülről kifejezetten ismerősnek tűntek. A házak előtt körös-körül mélyrózsaszín virágfürtöktől roskadozó díszfák pompáztak. Ettől jókedve kerekedett. Benyitott a fürdőfülkébe, ahol kellemes virágillat fogadta. A sárga csempe a kinti verőfényt juttatta eszébe. Fürge mozdulatokkal zuhanyozott, ügyelve, hogy haja ne legyen nedves. A víz zubogása ellenére is meghallotta a szobatelefont. Kirontott a zuhany alól.  Nagy tócsákat hagyott  a fürdő járólapján. A szoba bordó mintájú szőnyegére lépve  akkorát csúszott, hogy  egyensúlyát vesztve teljes hosszában végigvágódott a földön. A tükör elé esett, szerencsésen elkerülve  az asztalka sarkát. Hosszú másodpercekig élettelenül hevert. Amikor óvatosan felemelte a fejét, megrökönyödött a tükörképtől: ilyen perspektívából még sose  látta magát.  Idegen teste szélesnek és súlyosnak tetszett,  arcán bordó árnyékok kóvályogtak.
   Hívok orvost, ígérte a kislány, aki a zuhanás okozta zaj hallatán szolgálatkészen benyitott a szobába, majd a meztelenség látványától megdöbbenve rögtön ki is hátrált. Mielőtt még tiltakozhatott volna.  Óvatosan feltápászkodott, majd bosszúsan visszacaplatott a fürdőbe. A jobb válla és a csípője furcsán sajgott. Előbb forró, majd hideg vizet zúdított magára.  A fogason bordó törölköző és ugyancsak bordó köntös várta.
   Bőröndjéből egymás után rebbent elő a zakó, a nadrág. Kis töprengés után a szoknya is, a mélyrózsaszín blúz, a finom mintájú selyemsál, a fekete tűsarkú. A sminkkészletével visszament a fürdőfülkébe. Sápadtnak tűnt a bordó köntös fölött, ezért az erőteljesebb púdert rakta fel az arccsontjára. A szem körüli ráncok és a sekély, ám nyilvánvaló árkok eltüntetésével sokáig bíbelődött.  Váratlanul megszólalt a szobatelefon, mire úgy összerezzent, hogy a szemhéjtus megugrott a kezében, és bizarr kacskaringót húzott egészen a halántékáig. Visszasietett a szobába, ezúttal vigyázva a szőnyegen. A vonalban a GPS-hangú nő újabb eligazítást adott, megjelölve a fölolvasás pontos helyszínét és időpontját, miközben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az értekezlet még mindig tart. Megnyugtatta, hogy tájékozódási képessége még sosem hagyta cserben, kiváltképp hogy csak a tér túlsó oldalára kell átsétálnia, és egyáltalán nem veszi zokon, hogy kíséret nélkül fog megérkezni.
   Telefonálás után ravasz púderezéssel is csak nehezen tudta eltávolítani halántékáról a rászáradt fekete kacskaringót. Épp a szempilláival foglalkozott, amikor kopogtak.       
   Megvizsgálhatom?, hallatszott az ajtó mögül.
   Előbb felöltöznék, tört fel a torkából egy ismeretlen hang. Minden szempillára külön ügyelt. Sokat válogatott a rúzsok közül is. Az összhatás elégedetté tette. Diszkrét parfümöt fújt a test zugaiba.  Nem kapkodta el az öltözködést sem. Tiszta bugyit húzott, melltartót cserélt, ami ugyan nem volt kényelmes, de még előnyösebben mutatta egyébként is kerek idomait. Egy dobozból új harisnyát vett elő, kéjesen húzta fel a friss gyantázástól kifogástalanul sima lábszárára, eligazgatta kissé már megereszkedett combján, fenekén. Amikor a blúzba bújt, ismét érezte a sajgó fájdalmat a jobb vállában. Előbb állig gombolta, majd a dekoltázsnál, ahol csaknem tökéletes a bőre, két gombot kigombolt, így a gyöngysor is jobban érvényesülhet.  Aztán hosszasan hezitált, nadrágot vegyen-e vagy szoknyát. Végül a szoknya mellett döntött, hadd  látszódjon a szép vonalú lába. Mielőtt a zakót magára öltötte volna, megigazította a frizuráját, amivel szerencsére nem volt különösebb tennivalója, hiszen reggel a fodrász alaposan rögzítette, még a zuhanyozás sem ártott neki. Felkerült a lábára a tűsarkú is. A tükör előtt hajladozva boldogan észlelte, hogy nem látszik rajta a kora. Sőt egészen mutatós, ha időt áldoz a részletekre. Meg is feledkezett az orvosról. Amikor ismét kopogtak.
   Jól van?, firtatta az előbbi, nem kellemetlen férfihang.
   Igen, minden rendben, tárta széles mosollyal az ajtót.  Csak kicsúszott a lábam alól, mutatott a bordó mintájú szőnyegre. Sajnálom, hogy fölöslegesen idefáradt.
   A látványtól a jólöltözött, kissé köpcös, gondozott szakállú orvos lába alól egy pillanatra kicsúszott a talaj. Az ajtó azonban máris becsapódott.
   Kosztümjével harmonizáló retiküljét, melybe pontosan belefért a sminkkészletének egy redukált változata, valamint a regénye, vállára akasztotta, a tojáshéjszínű tavaszi kabátot, amire, úgy gondolta, talán nem is lesz szüksége, lazán átvetette a karján, majd  bezárta maga mögött az ajtót. Az aranyozott szarvas vidámat koppant a bordó műroston.
   Lia, lépett oda hozzá a portán a gondozott szakállú orvos.
   Ismerjük egymást? nyílt tágra a  sűrű pilláktól sejtelmesen sötétkék szem.
   Lia, ismételte szenvedélyesen a férfi.
   A lágy bariton megindította.  Egy folyosószeglet, egy kapualj, egy kovácsoltvas pad a juhar alatt, fényszilánkok az arcon, ánizsillat, ágyéktájt forró hullámok. Megszédült.
   A fölolvasóest vendége, csilingelte a kislány, aki alig látszott ki a recepciós pult mögül.   
   Lia, Kornélia, ismételgette a férfi. Láttam a plakátokat. A név nem volt ismerős. Férjhez mentél?  
   Nevet változtattam.
   Miért pont Pesthy?
   Szeretem azt a várost. Ott szerettem volna élni. Aztán… És te?
   Nem tudtam, hogy író lettél.  
   Nem tudom, az lettem-e. Majd most elválik. Ez lesz az első fölolvasásom.
   Tartasz tőle?  
   Talán nem halok bele.
   A biztonság kedvéért átkísérlek a kávéházba, határozott a férfi.
   És ha kell, megmenti az életét, biztatta kuncogva a kislány, majd kiment velük a térre, és hosszan bámult utánuk.
   Szél támadt, bele-belekapott a díszfák koronájába, rózsaszín szirmok pilinkéztek mindenfelé.
   Égi rendelés, szellemeskedett a férfi.
   Virágkoszorúsan léptek a néptelen kávéházba.
   Van még tíz perc kezdésig, vigasztalta, plusz negyedóra általános késés, helytelen helyi szokás. A kudarc késleltetett siker, tette hozzá tűnődve, bár nem a saját gondolata volt.  Addig megiszunk valamit, és közben elmeséled az életed.
   Pesthy Kornélia finoman festett arcán átvillámlott egy kacér mosoly.
   Nincs mit mesélnem. Hiszen most kezdődik.

 





                                






 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2015
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2015:

Jelige: EXPOLITIO

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2015

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.10 másodperc