Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
Július
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 15013
Linkajánló
 Pályázatfigyelő: Jelige: yetinyoma

Arany Opus Díj 2015Jonathan         


- Jaj, de hiszen ez Henike! Drága kis bogaram!
- Ő bizony, anyuka. Tegnap küldte a fotót Bécsből.
- Na és mi ez a sötét folt itt mellette?
- Ugyan má´, anyuka! Ő Jonathan!
- Jonatán? Az nem egy alma?
- Nem, anyuka. Jonathan Henike vőlegénye.
Kovács néni hitetlenkedve emelte még közelebb pápaszeméhez a fényképet, majd amikor végre felfogta, mit lát, döbbenet ült ki az arcára.
- Szűz anyám, segíts! De hisz ez egy szerecsen!
- Néger, anyuka. Néger.
- Édes istenem! Egy néger meg az én kisunokám? Ha ezt a papa megtudja ....
Hát, így előzte meg a híre Jonathan Nguwabe-t, a harminckét éves nigériai sportszerárust a kis felvidéki faluban. Henikével egy bécsi szórakozóhelyen ismerkedtek meg. A lány tolmácsként dolgozott egy külkereskedelmi cégnél, így került az osztrák fővárosba. Egy ideje már komoly párkapcsolatra vágyott. Az örökké jókedvű, intelligens humorú, s nem utolsó sorban nagy természettel megáldott ifjú rögtön levette a lábáról. Erősen magyar érzelmű és mélyen református hitű apjának intelmei ott csengtek a fülében: „nehogy nekem katolikus vőt vagy szlovákot hozz a házhoz!” Henike úgy gondolta, ilyen szempontból Jonathan maradéktalanul megfelel a szülői elvárásoknak, hiszen nem volt se szlovák, se katolikus. Öt hónapja, amikor bejelentette, hogy gyereket vár egy nigériaitól, apja azonnal leemelte a polcról a porlepte Akadémiai Világatlaszt, és böngészni kezdte, vajon hol a csudában is van az a Nigéria.
- Na, mit mondtam! - bökött büszkén a térképre. - Ehol van e! Nyugat-Afrika!
Az asszonyt különösebben nem rendítette meg a hír. Tőle akár Hottentottiában is lehetett volna. Sose volt jó földrajzból, na meg a távolságokat sem tudta megítélni, mivelhogy életében Pozsonynál messzebb nem jutott.
- Méghogy Afrika! - mormogta. - Hát bolond ez a lány, apus?
Henike úgy döntött, hogy ha majd itt az ideje, hazajön megszülni a babát. De addig még hátra volt az esküvő. Nehogy már a kicsi zabigyerekként jöjjön a világra! A lagzi hírére felbolydult a falu. Nagy volt a várakozás, hiszen fekete bőrű embert addig csak a tévében láttak. Voltak, akik már előre sajnálták Kovácsékat, amiért ekkora szégyen érte őket, a többiek meg kárörvendően hajtogatták Henike apjának címezve: „úgy kell az álszent, mellveregető magyarjának, most jól megkapta”. Kovácsné minden este sírt egy sort, aztán imádkozott, hátha a Jóisten meghallgatja, és valahogy visszacsinálja az egészet. Férje szótlanságba burkolózott. Titokban a német szótárt lapozgatta a budin, hogy majd alkalomadtán jól odamondhasson lánya elcsábítójának.
 Aztán egy júliusi este begördült az udvarba az osztrák rendszámú Opel. Egy koromfekete, szikár, nem túl magas alak szállt ki belőle. Fülig ért a szája. Ő volt Jonathan. Kisegítette a kocsiból Henikét, aki - lévén már a nyolcadik hónapban járt - elég nehézkesen mozgott.
- Tschüss mama, tschüss papa! - örvendezett a vőjelölt, majd minden átmenet nélkül átölelte a két meghökkent szülőt. Közvetlen volt és udvarias. Mosolygott, ajándékokat osztogatott, és csak mondta és mondta .... Vacsora után asztalra került a szilvórium, ami láthatóan nem okozott különösebb gondot neki. Hét éve élt már Európában. Aztán szóba került a foci. Kiderült, hogy öccse egy belga elsőosztályú csapatban futballozik, meg hogy Jonathan tisztességesen megél a sportszerbizniszből, hogy apja középiskolai tanár Nigériában, anyja meg háztartásbeli. Éjfél körül már együtt dúdoltak egy afrikai népdalt, de aztán annyira belefáradtak a mekegésbe-makogásba, hogy inkább lefeküdtek.
- Apus, láttad, mennyivel világosabb a tenyere? - suttogta Kovácsné az ágyban. - A foga meg úgy fehérlik, mint a porcelán.
- Az unokánké is úgy fog - mormolta Kovács félálomban.
Kovácsné akkor éjjel apró, fekete bőrű, fehéren vigyorgó ördögfajzatokkal álmodott.
Egy héttel később tartották az esküvőt. Az utolsó pillanatban befutott Belgiumból Jonathan öccse is, Simon, tanúnak. A szertartást a helyi református templomban tartották szűk családi körben. Elvileg. Gyakorlatilag azonban a falu apraja-nagyja ott tolongott a templomkertben, hogy saját szemével lássa a község első színesbőrűjét, akit nemes egyszerűséggel csak Ramba Szambaként aposztrofáltak. A násznépből csak nagypapa hiányzott. Fél éve, amikor megtudta, ki az ő legdrágább leányunokájának szíve választottja, végső elkeseredésébe nekivágott a határnak. Csak másnap találtak rá a bozótosban, túl a patakon. Vén szíve meg is sínylette a világgá menést, szívszélhűdés gyanújával ágynak dőlt, és igazán azóta sem jött rendbe. „Pogány világ!” ismételgette napjában többször is a dunna alól, de már senki sem figyelt rá.
Jonathan, hogy teljes lojalitásáról biztosítsa gömbölyded arája családját, úgy döntött, felveszi a Kovács nevet. Ettől kezdve Jonathan N. Kovacsnak hívták. Úgy gondolta, ez  a név megkönnyíti majd az európai közösségbe való integrálódását is.
Harmadnap az újdonsült férj öccsével együtt búcsút intett a falunak, Henike viszont maradt. A nyár végére várta a gyermekáldást. Hogy a sors kegye, vagy fintora-e, de a kis N. Kovács Annamária Krisztina éppen augusztus 20-án látta meg a napvilágot. Az öreg Kovács természetesen égi jelként értelmezte a születés dátumát, és még ott, a bölcső fölött megfogadta az Úrnak, hogy ha addig él is, igaz magyar református leányt nevel ebből az aprócska, tündöklő Fekete Gyémántból.
Hónapokkal később, karácsony táján üzenet érkezett Bécsbe, hogy Henike nagypapája a halálán van. A kis család azonnal útra kelt, hogy még láthassák őt utoljára élve. Nagypapi kifejezéstelen arccal, mozdulatlanul feküdt ugyanabban az ágyban, mint világgá menetelekor. Meleg leheletként hagyta el a száját az a két szó, amit azóta is megállás nélkül hajtogatott: Oá iá, oá iá. Végelgyengülésében a mássalhangzókra már nem futotta az erejéből. Henike fogta alig négyhónapos kislányát, és oda ültette a dunna tetejére, nagypapival szembe. Az öreg ugyan folytatta a tátogást, de szemmel láthatóan meglepődött, főleg amikor a kis Krisztina is rázendített: oá iá, oá iá.... Nagypapi elhallgatott. Fürkésző tekintetét le nem vette volna a pici fekete gombócról. Aszott arcán egy alig észrevehető cinkos mosoly jelent meg.




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2015
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2015:

Jelige: EXPOLITIO

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Pályázatfigyelő

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.10 másodperc