Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
December
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28655
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: 16 tavasz

Arany Opus Díj 2011Baleset

Az asszony belépett az ajtón és a pulthoz ment. 
- Egy szabad székre volna szükségem, amire leülhetnék – mondta. 
A csapos szemöldöke a magasba szökött, tekintetét a nő arcára szegezte. Kíváncsian fürkészte a fáradt, elgyötört vonásokat. 
A piszkos, színét vesztett falon délután kettőt mutatott az óra. A kocsma, mint általában ilyenkor mindig, szinte teljesen néptelen volt. A véletlenül betévedt vendég értékes színfoltként hatott, még ha szokatlanul szürkének is látszott az első pillanatban.  
- A székek bármelyikére leülhet. Válasszon egyet, és foglaljon helyet. Ha inna valamit, szívesen felszolgálom az italát – mondta egy félpercnyi hallgatás után, miközben a kezében lévő konyharuhát egy vízcseppektől foltos üvegpohárba gyűrte. A nő furcsa viselkedése a csapost is nyugtalanná tette: idegesen törölgette, nézegette a poharat, forgatta benne az agyonhasznált anyagot.   
Az eldugott kocsmában üres volt az összes asztal. Egyet kivéve. Egy fiatal nő és egy nála alig idősebb férfi ült a sarokban, hanyagul az asztalra könyökölve. Egy-egy korsó sör, egy doboz cigaretta és egy lila színű öngyújtó hevert előttük az asztal lapján. Lusta közönnyel méregették az idegent. A férfit alig néhány percre kötötte le a látvány. Kis idő múlva az ablak felé fordult és nézelődni kezdett. 
- Egy pohár citromos limonádét, ha volna szíves – mondta a nő, azután hátrafordult, hunyorogva a párra nézett, majd bizonytalanul elindult a tőlük legtávolabb eső asztalhoz. Kihúzta a széket, kabátját a támlára terítette és leült. 
A pohár párás volt a hideg italtól. Ahogy a csapos a nő elé tette, oldalán nyomot hagytak a férfi ujjai.  
- Egészségére - mondta.
- Megtenné, hogy csatlakozik pár percre? – kérdezte a nő, a limonádéra szegezett tekintettel.
A csapos szabadkozott: 
- Sok dolgom van, nem tehetem.
A nő szomorú hangon így válaszolt:
- A kocsma szinte üres. Csupán jó szándék kérdése, hogy szán–e rám pár percet.
A férfi kelletlenül leült, várakozón fürkészte a nő arcát.
Vendége percekig hallgatott. A csapos tanácstalanul szorongatta a tálcát, az asztalra tette, aztán ismét az ölébe ejtette azt. Mikor látszólag megelégelte a várakozást és nagy lendületet véve felemelkedett az asztaltól, a nő váratlanul megszólalt. Továbbra sem nézett a férfira, a ruháját babrálta az ujjaival, tekintete a szoknya ráncaiba veszett.
- Elpusztult a kutyám – mondta színtelen hangon.
- Sajnálom – válaszolt a férfi, és lassan visszaereszkedett a székre.
A Nő ismét hallgatott. A szürke kardigán gombjairól a szoknya durva anyagára csúszott a keze, gyűrte, forgatta a szegélyt, idegesen matatott rajta, mint aki kínos vallomást próbál kicsikarni magából.
- Szerettem. Hűséges volt és alázatos – szólalt meg ismét. - A kapuban várt, ha a boltba mentem. Értett a szóból. Az emberek mások. Némelyek az alázatra és az engedelmességre is képtelenek. 
A csapos tanácstalanul vakarta a tarkóját: mit is mondhatna ennek a nőnek, ami nyújthatna némi vigaszt? Aztán ránézett a nő előtt árválkodó üres pohárra.
- Hozok még egy limonádét. Vendégem az italra – ajánlotta megkönnyebbült lelkesedéssel, mintha legalábbis a megváltást kínálta volna azzal a pohár limonádéval.
A nő lassan, ráérősen felemelte a fejét és kimért, hideg tekintettel a férfi szemébe nézett.
- Megvagyok a szánalma nélkül – mondta nyersen. – Velem szükségtelen jótékonykodnia!
- Nem volt szándékomban megsérteni – szabadkozott a férfi. A mosoly hervadtan, színét vesztve folyt le az arcáról.
Hallgattak megint. Csak a másik asztaltól érkező zajok zavarták meg időnként a csendet: söröskorsók koccanása, az öngyújtó ritmusos koppanása az asztal kemény lapján, ideges vihogás, mély, monoton ásítások, sziszegő, alig hallható suttogás. 
A csapos várt. Fészkelődött, látványosan unatkozott, de nem állt fel, hogy visszatérjen a pult mögé. Gorombaságnak érezte magára hagyni a nőt. Mondanivalója azonban nem nagyon akadt, így maradt a néma várakozás s a bizakodás, hogy előbb vagy utóbb a nő újra megszólal. 
- Évekkel ezelőtt történt – buktak elő a nő keskeny száján ismét a szavak. – Késő délután Kálmán, a férjem a kelleténél nagyobb sebességgel hajtott az udvarba a kocsival. A kutyát észre sem vette, csak száguldott egyenesen be, a nyitott garázsajtón. Még előttem van az értetlen képe. Látszott rajta, hogy elképzelni sem tudja, mitől ugorhatott meg annyira a kocsi. Kis híján a falnak vágódott a vadonatúj kabriójával.
A csapos elmélyülten figyelte, ahogy a beszűrődő napfény vékony csíkokban világítja meg a nő arcát: az apró egérszemek alatt a feltűnő, szürke karikákat, a külső szemzugból induló, hálószerű szarkalábakat, melyek - valahányszor a nő felnevetett -, zavaróan hivalkodóvá váltak. A nő folyamatosan meglepetést okozott a férfinak. A legváratlanabb szófordulatoknál hallatott ideges, zavart, oda nem illő vihogást. 
- Szerette az erdőt. Azon az eldugott ösvényen is gyakran járt-kelt, ahová temettem. Mély gödröt ástam, nehogy a kóbor kutyák kikaparják - mondta elégedett, jóleső mosollyal.
- Remek nyugvóhely az egy ebnek – bólogatott a csapos.
- Nem a kutyát! – csattant fel a nő. - Kálmánt, a férjemet. 
A férfi mozdulatlanná dermedt. Elsápadt. A másodpercek – míg arra várt, hogy a nő harsány kacajjal az orra alá dörgölje: csak egy goromba tréfa volt az egész -, hideg izzadságcseppeket kényszerítettek a homlokára. Bár vendége komoly és kimért maradt, a férfi kis idő elteltével alig láthatóan elmosolyodott. Lassan de határozottan csóválta meg a fejét. Épp szólni készült, amikor a másik megelőzte:
- Így is megtalálták. A rendőrök. Addig szimatoltak, míg a nyomára bukkantak. Két hét sem kellett nekik. Az a nagy seb meg ott éktelenkedett a fején, mikor kiásták. Tizenöt évet ültem miatta a börtönben. Ma szabadultam – a faliórára nézett -, alig egy órával ezelőtt. Tizenöt év alatt szinte minden megváltozott ebben a városban. Ismeretlen utcákon kóborolva bukkantam a maga kocsmájára. A szabadulásomat ünnepelhetném most magával meg ezzel a citromos limonádéval, de fogalmam nincs, hogyan tovább. Mondja, nincsen egy szabad szobája, ahol meghúzhatnám magam pár napra?
A csapos riadtan rázta meg a fejét. 
A nő megvonta a vállát, majd így folytatta:
- Az embernek visszafordíthatatlanul berekesztik a múltját. A játszótér helyén, ahol kölyökként csimpaszkodott a mászókán, ma egy szupermarket áll. A szobájába, amint kihúzta a lábát beköltözött az öccse, vagy a szülei csináltak belőle vendégszobát. Eltűnnek, átváltoznak azok a helyek, melyekhez emlékek kötik. Többé nem lehet visszamenni. Nosztalgiázni otthon, a konyhaasztalnál kell. Csukott szemmel, vagy kifelé bámulva az ablakon. De ehhez nem árt, ha az embernek van konyhája, na meg otthona. – Ujját szórakozottan végighúzta a pohár oldalán. - Tudja, rajongtam a citromos limonádéért. De a börtönben a tizenöt év alatt egyszer sem juthattam hozzá. Most meg, ahogy belekortyoltam rám tört a felismerés, hogy már nem is ízlik. Így a citromos limonádé is a múltam emléke maradt. 
- Miért ölte meg azt a szerencsétlent? – vágott a szavába a csapos.
A nő tekintetét - mely a bő félóra alatt a kocsma minden zugában megpihent már -, most a férfira emelte. A sértődöttség vagy az indulat - mely joggal uralhatta volna -, teljességgel hiányzott belőle. Nagy levegőt vett, csak azután válaszolt:
- Miből gondolja, hogy én öltem meg?
- Elítélték – ingerelte tovább a csapos.  
- És ez ugyan mit bizonyít? 
A férfi gúnyos mosolyra húzta a száját. A nő mit sem törődve vele, folytatta:
- A férjem befolyásos ember volt. És remek színész. Ahol mosolyogni kellett, ott mosolygott, ahol egy kedves szót vártak el tőle, ott kettőt préselt ki magából. Az emberek szerették. Senki nem értette, hogy vagyok képtelen boldognak lenni egy ilyen remek ember mellett. Azt pletykálták rólam, hogy még a kutyámmal is többet törődöm, mint Kálmánnal. A fél város meg volt győződve róla, hogy én öltem meg. Bosszúból, hogy elütötte a kutyámat. 
A csapos rezzenéstelen arccal nézett a nő szemébe. A gúny oldódni látszott a tekintetéből. Testtartása azonban merev marad. Egyértelműen látszott, hogy még mindig kételkedik. 
- A valóság annyira abszurd néha, hogy a józanész képtelen befogadni. Az ember esélytelen a sors cinizmusával szemben – mondta a nő egy nagy adag iróniával a hangjában. 
- A kocsi a garázsba hajtott és a polcnak ütközött. A nyitott tetőn át Kálmán fejére esett egy tégla. Kálmán öntörvényű ember volt. Az építkezési téglát nem a fal mellett, hanem a polcon tartotta. Ezenkívül erőszakos volt és kötözködő. Gyűlöltem a férjemet. Sokszor kívántam a halálát, hogy végre szabadabb, boldogabb életem lehessen. De nem lettem volna képes őt meggyilkolni. 
Elmosolyodott és hátradőlt a széken.
- Ezt vallottam a bíróság előtt. – Kis szünetet tartott. – Mit gondol? Maga hitt volna nekem?




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2011
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2011:

Jelige: liszt

Hír értékelése
Értékelés: 2
Szavazat: 3


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2011

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.10 másodperc