A Szlovákiai Magyar Írók Társasága ebben az évben is folytatta országos
rendezvénysorozatát a költészet napja alkalmából. 2011. április 11-én a
pázmányosok krónikája újabb két autogrammal gazdagodott. A délelőtt
folyamán a vendégek Versbetörés címmel rendhagyó irodalomórát tartottak
négy osztálynyi diáknak.
Z. Németh István az olvasók felelősségéről beszélt, hiszen hiába a szerző igyekezete, az elkészült mű mindaddig félkész, amíg az olvasó be nem fogadta. Balázs F. Attila nicaraguai élményeit mesélte el, ahol a karnevál részeként hatalmas tömegek előtt olvassák a költők verseiket – ő a magyar lírát elsőként képviselte tavaly. Ezt követően mindkét költő saját verseiből olvasott fel.
Arról is faggatták közönségüket, vajon köztük akadnak-e kezdő tollforgatók, hiszen az újvári gimi mindig is büszkélkedhetett tehetséges költőpalántákkal: Pénzes Tímea, Szűcs Enikő, Salgó Viktória… Jelenleg Reczai Lilla nevezett be a Pegazus alkotópályázatra, és Vanya Dorottya is bevallotta, hogy novellaírással próbálkozik. Bár kapásból kéziratot nem tudtak mutatni a lányok, a Mi ONE? című diákújság legújabb számából készségesen olvasták fel mindketten egy-egy írásukat. Balász F. Attila saját kötetével ajándékozta meg őket.
(forrás: a gimnázium honlapja)