SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA - Balogh László versei (mentor: Z. Németh István)

LÉGY A MÚZSÁM!

Légy a múzsám! Adj nekem ihletet!
S máris rímekbe szállhat feléd a verselet.
Szóljon szívből a dal, bár énekelni nem tudok,
Egyszerű ceruzámmal verssorokat faragok.

Légy a múzsám! Most kérlek újra,
Hisz nagy szükségem van az igaz szóra.
Kell, mert nekik is volt: Adynak Lédája
Petőfi Júliája, Csokonai Lillája.

Légy a múzsám! Harmadszor mondom!
Segíts, és életem máris el nem rontom!
Újra élek majd, s írom a versemet,
Nevethetek, és semmi sem szegi a kedvemet!

Volt mát múzsám. Én nem adtam rá okot,
De nem érdekeltem, szó nélkül otthagyott
Ezt mondta: A költők sorsa ez, megérdemelte;
Miért irkált emez?

Sajnálom! Csak ennyit mondhatok,
Kinek tetszem, kinek ocsmány vagyok.
Te aminek látsz, csinálj velem úgy,
Múzsám lehetnél, de ha nem, ne sirass amúgy.

ÁRNYÉK

A sárga falon egy árnyék,
Egy árnyék, ami kettőnké.
Enyém s Tiéd.
Újra együtt, újra Veled.

Felnézek az égre, ahol már
Könnycseppeket ereszt a nyár.
Elment a nyár, elment a madár,
De Te nem mentél el, itt maradtál.

Hozzád bújok hogyha, jön a tél,
Hisz régi emléked még bennem él.
Milyen jó veled, csak ennyi jut eszembe,
S csak Te tudod egyedül, hogy mi jár a fejembe.

Tudom, így hamar elmegy a tél,
S helyette visszajön a nyár.
És a sárga falon újra egy árnyék,
Ki másé? Mint az enyém s Tiéd.

A TÚLSÓ PART

Megsúgták nekem, hogy a túlsó part létezik,
S majd e fiatal lélek felhőn érkezik.
Élvezem, ahogy suhanhatok, mint egy madár,
Aki sok tanulás után, szabadon kószál.

A part másik felén felhőket kergethetek -
Szerelmemmel, együtt élhetek,
Hol csak béke, és nyugalom lesz,
S a felhőn nyugodtan nyugovóra térhetek.

Ezen a helyen szivárványt fonnak a tündérek
Pont úgy, mint Petőfi híres nagy költeményében.
És az én kedvesemmel leszünk a királyok és királynék,
Hatalmuk csak jót, nyugalmat és békét ígér.

S majd hazarepülök, amikor felhőm megerősödött,
Hazafelé menet, a régi világra gondolok
Titkon remélem, hogy a világ megváltozott
De ha nem, újra visszarepülök.

ÉRINTS MEG!

Érints meg még egyszer, utoljára,
De tiszta szívvel, s ne csupa bánattal,
Hallhassam, hangod selymét utoljára,
Mert elmegyek, a hajnal hasadtával.

Hogy hova? Kérlek, ne kérdezd!
Elmegyek, s tán vissza se térek.
Hogy miért? Kérlek még egyszer,
Ne kérdezz, csak érints meg!

Zengi dalát a fiatal pacsirta,
S virul a fű a felkelő napban,
A fűzt a szellő lengeti,
Így próbál a napnak bókolni.

Az utolsó érintéseddel a szívemben,
Útnak indulok a szellős reggelen,
Szeretnék még egy legeslegutolsó érintést,
Szeretném hallani utoljára hangod selymét.

Tudnom kell, hogy örökké szeretsz-e,
Tudjam, érdemes lesz-e visszatérnem,
De ha elfelejteni készülsz, kérlek, közöld,
Én ott maradok, az utolsó érintéseddel együtt.

Balogh László verseiről

László, az elküldött verseidből arra következtetek, hogy nagy hatással volt rád a XIX. század költészete. A tanórákon hallott-olvasott lenyűgöző szépségű versek bizony sok fiatal lelkét megérintik, nem csoda, ha sokan közülük megpróbálnak hasonlóakat világra hozni. Miért is ne, hiszen látszólag minden kellék adva van hozzá: akad múzsa, ihlet, egyszerű ceruza is megteszi (bár sokan a laptopra esküsznek), s máris szólhat a dal.
Ám, mielőtt könnyelműen „a húrok pengetésihez” kezd az ember, nem árt, ha formai és tartalmi dolgokat is megfigyel a versekben. Kezdjük a formaiakkal. Ha már kötött forma, a verssorok szótagszáma megegyezik. Meg kell, hogy egyezzen. Te erre sem ügyelsz, hol 10, hol 13, hol 14 a szótagszám, így aztán ritmusról sem beszélhetünk. A másik a dolog a rímképlet, amit a versben végig be kell tartani. Már alapiskola harmadik osztályában megismerkednek a gyerekek a páros rímmel, a keresztrímmel, a bokorrímmel, és a későbbiekben ezen tudásuk csak gyarapszik. A te rímelésed, mint egy rossz óra, össze-vissza jár (az Árnyék című vers első és utolsó versszaka például sehogy sem rímel). És ha már a rímekről esett szó, nálad a szó végén nem a szavak csengenek össze, csupán a végükön a ragok, vagy még azok sem.
A formánál persze sokkal fontosabb a tartalom. Ugye, te sem gondolod komolyan, hogy az „Elment a nyár, elment a madár, / De Te nem mentél el, itt maradtál”, „hamar elmegy a tél, / S helyette visszajön a nyár”-féle és hasonló sorok bárki számára is versként, líraként értelmezhetőek? Ha jól megfigyelted, az általad tanult-olvasott versek is (bármelyik században is írták őket) azért többet mondta puszta megállapítások (közhelyek) felsorolásánál…
A szövegeidben is megemlített Petőfi, Csokonai után ismerd meg a XX. század költészetét is, juss el egészen a kortárs alkotók műveihez, majd hagyd a béklyóba kötő kötött formát, az egyszerű ceruzád cseréld le modern golyóstollra, s olyan gondolatokat vess papírra, amelyek egyediek, maiak, csak rád jellemzőek, elgondolkodtatóak, meghökkentőek.
Z. Németh István