Tudósítás a vonatból
Két fiú, 22 év körüliek, meg egy 20 év körüli lány – elöl nincsenek fogai vagy csak a cigitől és ápolatlanságtól – feketék. Amint leülnek mellém, az egyikük, a legaktívabb rögtön a kivágásomra tesz megjegyzést. Majd szexuális légyottra invitál. Ekkor még csak sejtem, pár perc múlva viszont beigazolódik megérzésem, miszerint a lenőtt, festett szőke hajú lány a barátnője. A Harmadik, a legszótlanabb fiú pár hónapos kislányához igyekszik – rózsaszín kis sapkácskát visz neki ajándékba. A nagyon aktív – hiperaktív srácnak mindenki felé van megjegyzése. A kupéban mindannyian lapítunk, igyekszünk neutrálisak maradni, nehogy bármivel is kilépjünk szürke magatartásunkból okot adva Máriónak bárminemű társalgás indítványozására. Mint ahogy nekem sikerült egy mélyebb lélegzetvétellel felhívni magamra a figyelmet. Ő, Márió természetesen kokettálásnak vette. Szembe velem egy író vagy egyetemi tanár ül. Ismerős az arca, mégsem tudom hova tenni. Olvas. „Álolvas”, mint én. Közben néha egymásra nézünk. Valójában mindketten információt gyűjtünk. Két megállóval a hármas felszállása után, megérkezik Harry Potter – HP (18-20 év körüli). Ő, Márió is csak így hívja: HP. A hasonlóság szembetűnő. Szemtelenül őszinte. Szegény leül velem szemben, Márió mellé. Még nem tudja, hova is ült valójában. Márió konverzálást kezdeményez. Megkérdezi füvezik-e a srác, mert ő látja, hogy van füve. A srác mosolyog az orra alatt.
Szégyenlősen, s talán őszintén mondja, hogy nem szív. Márió elárulja, hogy a petralkai – ligetfalui lakótelepről származnak mindketten HP-vel. A felismerés örömeként Márió megkérdezi van-e 40centje. HP-nél nincsen pénz. HP válaszára úgy reflektál Márió éles eszének bizonyítékául, hogy emlékszik ő az előző válaszra, melyben HP bevallottan sörözni indult: Márió – „Sörözni? Pénz nélkül? Öcsém, te hülye vagy…És cigid, az van-e?“ Van és okos ligetfalusi fiú lévén elővesz a zsebéből egyet. Ezzel a barátság megkötettett. Közben a szőke, fogatlan lány párbeszédbe elegyedik a Harmadikkal, aki szintén fogatlan.
Hallgatásukból Márió mellett, miatt is: érződik – ők rokon lelkek. A szőke ecsetelni kezdi mit is fog venni Pozsonyban, ahelyett, amit Márió egy hónapja ellopott tőle, miután megverte. Mindezt teljes nihillel és közönnyel közli, mintha a közértben vásárolandó listát sorolná. Amikor a felaljzott Márió érzelem és értelem nélkül elemi ösztönnel párzás céljából, magához rántja a lányt. Tesztoszteronok szabadulnak fel M.-ban. Mihelyst azonban megérzi, hogy fogatlan barátja, a Harmadik, a lábához ért – a felaljzott fenevadból dúvaddá válik s támad. Verekszik, vagyis apró ütésekkel tanítja móresre barátját, hogy egy életre megjegyezze: vele nem packázhat! A lány hallgat, unatkozik, sokszor látott már ilyet. A vagonban mindenki lapít. Márió megunja, folytatja a kötözködő beszélgetést HP-el. Megkérdezi tőle van-e baja a cigányokkal, mert ő az, és büszke is erre. HP mondja, hogy ő nem az, de baja sincs velük. Majd rákérdez, milyen zenét hallgat HP? Mindent, csak a kereskedelmi zenéket nem kedveli. Márió nem érti mi az, Ő csak a rappet ismeri (el) és szereti. Segítséget kér festett szőke barátnőjétől, de a választ ő sem tudja. HP ügyesen elmagyarázza, hogy az, amit a rádiókban játszanak. Nem hinném, hogy megjegyezte, pedig ma is tanult valamit, és szerzett egy barátot HP személyében. Pozsonypüspökibe érünk. Leszállnak mindhárman. A vagonban a többiek között a csevegés felélénkül. Elmúlt a veszély. Én is olvasni kezdek.
Etűdök utazásra I.
Otthon, édes otthon
A navi lány az Avatarból leszáll a Földre. Épp az ellenkező szituáció, melyet tapasztal egy nem éppen falusi környezetből érkező lány – még csak turista, Pesten: egy kövér hangya a Holdra pottyanna, ha lenne gravitáció, de mivel nincs, csak úgy lebeg Hold és nem Hold között, miközben a nem létező autók kipufogógázai veszik körül csöpp kis testét. Elindul a megadott úton: „Sík mezőben hármas út, Jobbra, balra szertefut, A középső célra jut.”(Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde) Modern időket élünk: szükség van utazó engedélyre, vagyis papírra, mellyel a fedélzetre szállunk. De egy biztos forrás szerint a levegő tiszta. Elindul hát a lány a hátán iskolatáskával. Felszáll az elsőre: az egyesre. Körülnéz, pásztáz, mivel nem falusi lány ő. Biztosra akar menni, hogy tiszta a terep. Vele együtt egy hajléktalan kinézetű, kissé sötét bőrű egyén is a villamosra lép, megnyugszik: „ő csak jártasabb ellenőr ügyben”. „Elindul a vonat, s a szíve majdnem megszakad”, mert látja, hogy két vele egykorú lány összenéz. Rossz megérzése támad, nő létére megérzései elég biztos alapokon állnak, a hatodik érzék alapjain, ami bár tudományosan még nem bizonyított. Mégis tényként könyveli el a közvélemény. A lány odalép a sötét bőrű fickóhoz, félreértés ne essék, román az illető. Valamit motyog, egyezkedik. Nem jutnak dűlőre. A következő tíz másodperc: míg kiszemeli, közeledik és megszólítja őt a Lány, nem egy örökkévalóságnak tűnik. Olyan, mintha akarata ellenére letaszították volna a bungee jumpingról. Zuhan, tódul agyába az adrenalin. Ilyen módosult tudatállapotban az embernek olyan gondolatai támadnak, melyeket meg is valósít, majd később nem emlékszik rá. Mint a gondatlanságból vagy felindultságból elkövetett gyilkosságok nagy részénél megesik, hogy az elkövető pillanatnyi tudathasadása következtében kihagy az agya, vagyis nem emlékszik arra a bizonyos öt percre. A mi lányunk emlékezik nagyon is tisztán, bár megismételhetetlennek tartja e két percet. Élete gyöngyszeme. Bátorságtesztből és szemtelenségből ötös. Odalép az ellenőr, majd kedvesen elkéri a jegykezeléshez a jegyet vagy bérletet. Tisztán és érthetően. Lányunk néz bambán, mintha Krokodil Dandee csöppent volna New Yorkba. S ekkor támad a gyors ötlet: „Ne szólalj meg, hisz nem érted. Nem érted?” – megszólal a kisördög. Az angyal ebben a percben épp nem volt otthon. Hallgat a lánykánk. Megint kérdez az ellenőrnő. „Beszélj idegenül, csak ne úgy, hogy bárki is megértse!“ Két nyelv merült fel: az egyiket még olyan haloványan beszéli a lánykánk, hogy még módosult tudatállapotában sem meri bevállalni. „Prepáčte, som turista. Prichádzam práve zo Slovenska. Hlavným mestom Slovenska je Bratislava. Neviem ako sa tu chodí. Nevedela som kde si mám kúpi lístok. A nemysli si, e ti zaplatím pokutu, lebo som prisla len teraz a mám dokopy 3000...“(Elnézést, de turista vagyok. Szlovákiából jöttem. Szlovákia fővárosa Pozsony. Nem tudom, mi itt a járás. Nem tudtam, hol tudnék jegyet vásárolni. Ne gondold, hogy megfizetem a büntetést, hiszen csak most érkeztem és összesen 3000-em van…) Megállás nélkül szövegelt, gondosan ügyelve arra, hogy érthető szó ne hangozzék el a szájából, mert még ide is kiterjedt figyelme. Csak az állította le, hogy az ellenőrnő továbblépett. Ő pedig, mint aki gyilkolt, s most nyomait hátrahagyván igyekszik kisurrani a tett helyszínéről, az ajtóhoz állt várva a felmentő megállót. A vér visszatódult agyába, mihelyst aszfaltot érzett a lába alatt. Az ellenőrök is leszálltak, a háta mögött büntettek épp egy angolul beszélő turistát. De jó, hogy az angyaloknak is van kimenőjük néha.
Tarr Csilla két prózájáról
Kedves Csilla, ez igen, élvezet volt olvasni mind a két rövid prózádat. Mind a „Tudósítás a vonatból”, mind pedig az „Etűdök utazásra” megérdemli a figyelmet és az elismerést. Magabiztos, gördülékeny történetvezetés, gazdag szókincs, mindamellett a témaválasztást külön megdicsérem. Apróbb hibákat persze szóvá lehet, szóvá is kell tenni, de ilyenkor az a fontosabb, hogy a szöveg egésze „rendben legyen”. S ha már a kisebb hiányosságokat említettem, lássunk néhányat.
„Két fiú, 22 év körüliek, meg egy 20 év körüli lány…” – egy kicsit túlbonyolított kezdés. Vajon mi lehet a szemmel látható különbség a 22 év körüli és a 20 év körüli között? Tehát sokkal egyszerűbb lenne mondjuk így: „Két fiú és egy lány, olyan húsz év körüliek…” A történet szempontjából amúgy is teljesen mellékes, hogy pontosan hány évesek a szereplők.
A cigitől talán inkább sárgák lesznek a fogak, mintsem feketék.
„A kupéban mindannyian lapítunk, igyekszünk neutrálisak maradni, nehogy bármivel is kilépjünk szürke magatartásunkból okot adva Máriónak bárminemű társalgás indítványozására.” Megintcsak egy túlbonyolított mondat, ki lehet ezt sokkal egyszerűbben fejezni. Hogy hogyan, rád bízom, biztosan megbirkózol vele. Én a neutrális helyett közömböset írnék, a szürke magatartás helyett közönyt, vagy valami ilyesmit, és a bárminemű társalgás indítványozása is sokkal szebb és egyszerűbb, ha inkább beszédbe elegyedés.
„Szembe velem egy író vagy egyetemi tanár ül” – írod, majd két mondattal később HP ül le veled szemben. Nem ártana tisztázni, hová lett közben a tanár.
„HP válaszára úgy reflektál Márió éles eszének bizonyítékául…” – megint túlbonyolítás.
„…nő létére megérzései elég biztos alapokon állnak…” – írod a másik novellában, ám ha jobban belegondolunk, a megérzés pont azért megérzés, mert nem áll biztos alapokon. Biztos alapokon a tudás állhat.
„..az elkövető pillanatnyi tudathasadása következtében kihagy az agya, vagyis nem emlékszik arra a bizonyos öt percre” – írod, ez megint túlbonyolítás, ráadásul még egy fél mondattal meg is magyarázod, mit jelent, ha valakinek kihagy az agya. Az ilyen és hasonló esetekben egyszerűsíteni kell, újragondolni és átszerkeszteni a mondatokat.
Még talán annyit, hogy a második novellában nagyon gyakran keveredik a múlt és a jelen idő, ez zavaróan hat. Dönteni kell valamelyik mellett és átírni a mondatokat. De az apróságokat leszámítva ígéretes anyag, amit küldtél.
Azt nem álltam meg, hogy apróbb helyesírási hibákat ki ne javítsak a szövegben, máshoz nem nyúltam. Remélem, észrevételeimmel tudtam valamelyest segíteni, várom további írásaidat.
Z. Németh István