Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28617
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Kannanász

Arany Opus Díj 2010
Ámen a rengetegben


1.
Fertelmes bűz csapja meg az orrát. Valamelyik taknyos már megint megkarcolhatta azt a kurva dévédét, se kép, se hang -- mondtam nekik, ha kiveszik tegyék vissza abba az átkozott tokba -- csak ez a szörnyű bűz, semmi más. Előre kéne tekerni, csak nyújtsd ki a karod, ott kell hogy legyen a távirányító a kis asztalon, hacsak nem hagyták már megint a földön, hogydögölnénekmeg... De hol van a karom??? Nyugalom, semmi értelme a hisztériának, már megszokhattad, hogy semmi sincs a helyén, főleg ha az ember ilyen furcsa állapotban van... Mert igen, valami határozottan nincs rendben. Nagyobb itt a baj, mint első ránézésre (sötét van, emlékszel?) gondoltuk, talán nem is kölykök voltak? Nem, sokkal nagyobb dologról van itt szó, ez már biztos. Talán maga az Úr karcolta össze az ő személyes, egzisztenciális dvd-lemezét odafenn (mindenkiről tartanak egy ilyet, az övét épp tegnap este vette ki a Mennyei Videotékából, Hitleré és II. János Pál pápáé között volt a polcon), mintha nem tudná az ő mindenttudásával milyen sérülékenyek ezek az aprócska lézerdiódák, egy apró karc és máris elment még a felirat is... De hoppá, úgy néz ki odafent épp elkezdte valaki letörölni a karcolásokat, mert érzékelésabakuszának szétszóródott golyói valami láthatatlan erőtől hajtva szépen sorjáznak vissza kicsavarodott drótmekkájukra: előbb a fájdalom, majd ez a hang, nyüszítés, ordítás, sikoly mind erőszakosabb crescendo-ja, tompán, nyilván idő kell, míg az 5.1 is visszajön, és végül a kép: alkalmasint valami amerikai történelmi film, úgy tűnik épp véget ért a háromnegyed órás csatajelenet. A kamera épp tájképet vesz, mozdulatlan. Napsütötte hullahegyek szelik át a képet horizontálisan, némelyikből vérfolyók erednek, furcsamód szinte tengerként, majd ahogy tovafolynak egyre szűkülnek, patakká, szánalmas csermellyé, alvadt medrekké. Szólhatna róla vasárnap pár szót a gyülekezet előtt, hogy ezeknek az araboknak nem volt elég visszafoglalni Acra-t, majd giroszozót nyitni a főutcában, most még a folyók szent genézisét is a visszájára fordították. Persze igazából nagyon jól tudja, hogy ők sem többek egyszerű marionettbábuknál, a szálakat ő mozgatja, ő tehet mindenről, a keresztes háború is miatta tört ki, bizony, és -- ami jelenleg a legfontosabb -- miatta fekszik most törött lábbal egy lótetem alatt, kapálózva, hátha valaki észreveszi és kihúzza. A képbe hirtelen sisakos férfi hajol be, a tájképet egy csapásra portrévá transzformálva -- micsoda snitt! -- és ha jobban belegondolunk, feje bolygóra emlékeztet, körülötte gázburokkal, így csak másféle tájképet kaptunk, ráadásul a jelenet is univerzumi nagyságrendekre emelkedett.
- Ez itt még él! - harsan fel a galaktikus szimfónia, és ebben a pillanatban profán csillagközi konstellációnak lehetünk szemtanúi: egyszerre nem kevesebb mint négy bolygó éri el magányos röppályájának azon pontját, ahol bizarr együttállásukban nem csak, hogy egyszerre láthatók, de még egy jó kis napfogyatkozást is előidéznek. Nem tart azonban sokáig, kirángatják őt a ló alól, ketten  vonszolni kezdik valamerre, a másik kettő tovább keresi a túlélőket, de az is lehet egyszerűen megunták a játékot, mindenesetre felszívódnak.    
A sátorban elviselhető a hőség, véres rongyokon fekszik, mellette már csak egy lovag.
- Marha nagy mázlista maga, ugye tudja? Ha ma nem találjuk meg, akkor soha...
- Ezt meg hogy értsem?
- A király kiadta a parancsot, holnap visszavonulunk. Vissza, haza.
- De...
- A tegnapi rajtaütés után nem maradt elég emberünk egy újabb csatához sem... nem hogy Acra  ostromához... Vége van.
Vége van? De hát hogy lehetne már vége, ha még nem érték el, amiért ide jöttek? Tovább kell harcolniuk, a Szent Célért, az utolsó szívdobbanásig, az utolsó szempillarebbenésig, mígnem örökéletű lelkük végleg felszabadul szánalomra méltó porhüvelyükből és ezzel egyidejűleg  emberlétük rektális hattyúdalaként jól összeszarják magukat. Nem tudni miért tartotta Isten fontosnak közbeiktatni ezt a kellemetlen kis intermezzo-t, főleg egy ilyen magasztos zárójelenet közepébe, ha Scorsese rendezte volna még ki is prédikálja a templomban, de így blaszfémia lenne, ugyebár. Szóval film vége, jöhetnek fel a betűk, - rendezte: az Úr, - forgatókönyvet írta: az Úr (ezt utólag néhány svájci filmkritikus megkérdőjelezte), - fényképezte: az Úr, - producer: Jézus Krisztus, - főszerepben: Kovács János.

2.
Szóval már csak arra kéne rájönni, ki ellen is vívják ezt a kurva Szent Háborút, az arabok ellen, persze, hogyisne. Mocskos egy népség, meg kell hagyni, de te ennél jóval messzebb látsz. Tudod jól, hogy ez az egész egy átkozott konspiráció, egy pókháló, melynek közepén ott pöffeszkedik ő, a keresztespók, micsoda istentelenség, hogy van pofája így nevezni magát. És fordul feléd, mindjárt meglátod az arcát, láttad már, egyszer régen, talán egy másik életedben. Szemedbe néz, tekintete lelked legmélyéig hatol, éget, arca tizenhat éves lányé, ismerős bizony, talán egy kifinomult álomból, mely oly valóságosan hatott... Vagy talán most is álmodsz, nincs más valóság, csak a nagy bestiális ő, ez az egész ál-egzisztencia az ő álnok kreatúrája, (az égbolt közben neonlámpává változik) hogy elhomályosítsa tisztánlátásod. Uram, miért hagytál el engem??? Ó, hányszor érezted már, hogy az élet nem más, mint egy furcsa illúzió, mint amikor másodpercenként huszonnégy képkocka suhan el a fénynyaláb előtt, hogy a vászonra gyilkosságok, szerelmek, háborúk, mutáns robotkezek ábrándja vetüljön? Hányszor gondoltál arra, ha ő nemlenne, felszállna létezésed lila köde és ott állnál, teljesen, de teljesen egyedül?

3.
Csörtetés. Rejtett lámpásokból felszálló por- és kiáltásdzsinek. Lámpa le, égbolt fel. Aláhulló sátorvászon, még mindig álomszerű, de milyen kellemes, egyre sötétebb van, mintha tóban merülne alá, fotonok episztemikus magányban, de jó itt lenn, szubverzió, szubmergencia,  szubmisszió, szubordináció, kicsi világítós halacskák. Amikor kicsi volt, anyukája gyakran vitte el a sarki kisállatkereskedésbe, már akkor szerette őket, habár kicsit máshogy, mint anyukája gondolta, szerette volna őket megenni, méghozzá élve, savanyúnak képzelte őket, kivéve a guppikat, hiszen mindenki tudja, hogy egy guppi sós. Mi lehet ennél nagyobb szeretet, mint a totális eggyé válás a hallal, megemészted ugyan, de a lelkét azt nem szarod ki, nem, az beépül a tudatodba, a DNS-szerkezetedbe, vagy kit érdekel midbe, hiszen hét éves vagy. És onnantól kezdve egyek vagytok, mindahányszor éhes vagy, egy nagyon kicsit halkajára éhezel, mindahányszor szomjas vagy egy nagyon kicsit arra gusztustalan átlátszótlan algaszirupra szomjazol, nemmegmondta anyukád, hogy cseréld ki rendszeresen, most visszaütött, látod, a karma, a sors, Isten vagy ki tudja mi, pont leszarod, hiszen hét éves vagy. De nincs vége ennyivel, lesz ugyanis hal-lelkiismereted, és ehhez járó hal-lelkiismeret-furdalásod, ha szociopata vagy, akkor pedig nem is lesz másod. Ezen ritka esetekben halálosan rosszul érzed magad a legkisebb hazugságodtól is, mégoly halkan mondtad is ki, vagy akár csak simán halgattál vagy halandzsáztál. És ehhez ajándékba kapod a további hal-emóciók teljes tárházát: hal-szégyenérzetet, hal-kíváncsiságot, hal-megbántottságot, és juj, most jön a meglepetés, szexuális hal-fetisizmust. Bizony, hiszen most már lelkileg részben hal vagy, nincs mit csodálkozni ezen. Bármily szomorú, egyszerű mosónő lévén az anyukája nem értette meg, sőt, meg is botránykozott rendesen, amikor Jánost a gömbakváriumba lógatott pénisszel találta, amint az aranyhal végre épp rácuppant... A gyermekpszichológus tanult ember volt, némileg kontrasztban János esztergályos-alkoholista-rasszista-kovácspista apjával, aki amikor az orvos közölte vele, hogy fiának Louis Bonouir szindrómája, másnéven visszafordíthatatlan hal-skizofréniája van, nem csak, hogy betörte az orrát, de törött orrcsontja felső részét szépen-módszeresen (ami munkájára egyébként általában nem volt jellemző) felnyomta egyenesen a doktorúr agyába, ezzel elnyerve majd a börtönben a roppant megtisztelő "Csontospista"  epitheont. Később neve új jelentéstartalommal bővült, miután először kérdezték meg tőle ízes székely tájszólással, hogy "volt-e már seggbe szexuálva", a kérdésre adott nemleges válasza által egyensúlyából ok-okozatilag kibillentett univerzumot pedig cellatársai billentették vissza, heti kétszer, csontig. János pedig mindezt már akkor is egy nagyobb sémába látta illeszkedni, amelynek jellegéről azonban nem sokat tudott, gyanította ugyan, hogy köze lehet a Retributív Mindenhatóhoz, meg alkalmasint a közel-keleti történésekhez. Akár mi volt is a háttérben, a család egyetlen megmaradt férfitagjaként már egészen fiatalon magára vállalta a háztartásban elvégzendő férfiúi feladatok oroszlánrészét, különös tekintettel a karácsonyi ponty elkészítésére. Jó mulatság, férfimunka volt. Ez utóbbit egyébként mindig egyedül végezte, kínosan ügyelve rá, hogy meg ne zavarhassák, és erre egészen a paplakba költözéséig különösen háklis maradt.

4.
Kimászik a valahavolt sátor alól, maga után húzva törött lábát, milyen furcsa, már nem is fáj annyira. Megpróbál felállni, sikerül. A többiek még mindig a majmot kergetik, most néhány sátorral odébb. A majom, Abu (Abu?! Ez komoly?!) beszalad egy sátorba, majd ki a másik végén, és fel a következő tetejére, üldözői bénán csörtetnek utána, ponyva- és merevítőrúdromokat hagyva maguk után. Rejtély, hogyan szökött meg a ketrecből, persze az is lehet, sosem volt ketrec, nagyon képlékenyek manapság ezek a határok, amik egykor még oly tisztán látszottak. És különben is, ha volt is ketrec, honnan tudhatnánk melyik felén voltunk mi? Akárhogy is volt, úgy látszik ő itt az egyetlen igazi keresztes harcos az eszüket vesztett majmok lármás piaci forgatagában, őt nem lehet átbaszni mindenféle körülményesen megkonstruált álmagyarázatokkal, áltörténelmi körülményekkel, álvalóságokkal, álmokkal, állatokkal. Emlékszik most már, miért jött ide, úgy villan be az agyába, mint egy apró Hiroschima, hát persze, hát persze... Én voltam a vak koldus, Uram, de most már látok! És hangos kacaj hagyja el torkát, baljós, luciferi. Hát persze! A zsidók. Azok a kibaszott zsidók. És ott áll, a megvilágosodás teveszarszagú fényében, oly magasan és erősen, mintha maga Freulein Riefenstahl fényképezte volna, testéből fényesség árad, elméje egycsapásra kitisztul. A zsidók akarják őt megölni, mert Ő tudja. Mert a halak tudják. És ha a halak tudják, Te is tudod. Nem mindenkinek adatik meg persze. Évekig kell együtt élned a benned rejlő hallal, szerető iszapnak kell lenned, melyben kikelnek az ikrák, majd apró ebihalként úszkálnak benned, simogató folyónak kell lenned, hogy felserdülhessenek benned transzcendens csukává, keszeggé, bálnává. Szimbiotikus belső fejlődéseteknek ez lesz az az utolsó lépcsőfoka, amiről beléphetsz hal-öntudatod tiltott városába, ahol filmként tárul eléd évmilliók kollektív hal-emlékezete. Emlékezni fogsz mindenre, ami valaha volt és lesz (mi van, faszikám, azt hitted az idő lineáris?), hiszen a halak ott voltak, és látták. Ott voltak a tengerekben, folyókban és tavakban, ahol lankadatlan hallgatták és dekódolták a felszínről, mint hatalmas adóvevőről érkező hanghullámok rezgésit. Ott voltak az állatkertben, és hallgatták, ahogy káromkodni tanítod a fiadat. Ott voltak az otthonodban, és abból a kibaszott kis akváriumból nézték, hogy éled le azt a szánalmas hatvan évedet. Ott voltak a vécédben, csak nem láttad őket, mert annyira azért óvatosak, hogy ne dugják elő a fejüket... Alázatos nép a Hal, a pofájukba vizeltél, a szájukba szartál, de ők ott voltak, és csendben hallgattak téged. Ott voltak már akkor is, amikor a Pantgea kettészakadt, ott voltak, mikor mi még csak először fogtunk csontot fegyverként kezünkbe Strauss Zarathustrájára, és ott voltak, mikor egy apró etruszk törzs meghódította fél világot. Ott voltak, és döbbenten figyelték, amikor az emberek egymásnak Káinjai és Ábeljei lettek és ledöntötték Bábel tornyait. És ott voltak akkor is, amikor a zsidók elpusztították a földet. És utána is ott voltak, kettesben a zsidókkal. De addig akadtak számosan, akik felfedezték magukban a halat, és látni kezdtek. Már az ókori görögök úgy tartották, Afrodité a habokból jött elő, szexuális vonzalom a tengerből, hmm, értik, ugye. Fordulnia kellett azonban párat a történelem kerekének, míg a Látók elkezdtek szerveződni. Mivel akkorra már a zsidók is tudták, (a Római birodalomat pedig tulajdonképpen ők tartották a kezükben) árnyékba kellett burkolózniuk, különben kegyetlen üldöztetéssel számolhattak. Nem sokkal később történt, hogy hal-öntudatukat elkezdték Szentléleknek, magukat pedig Kereszténynek nevezni. És ők emlékeznek még a keresztelés eredeti aktusára, ők látták, amikor Keresztelő Szent János sikamlós compót csúsztatott fel a mi Jézus Krisztusunk végbelébe annak a bizonyos tónak a partjánál, ő pedig látni kezdett, a jelek szerint hal-öntudatra így is szert lehet tenni. Jézus pedig attól a naptól kezdve nem is prédikált mást, minthogy halakat dugni természetes, illetőleg, hogy a zsidók el fogják pusztítani a földet. És ahogy bámult fel az égre a keresztről, nem látott mást, csak azt a kibaszott univerzumot, üres volt és hideg és csendes, mint általában, majd megszólalt, csak annyit mondott, HÜLYEGYEREKNEK ANYJA PICSÁJA, a zsidók ezt is átírták persze, meghamisították a többi tanításával együtt, nem volt nekik elég, hogy letöröljék a föld színéről, nem, ők a történelemből is kitörölték, csúfot űztek egész létezéséből, melyre már csak a Halak emlékeznek. És vajon ha egy ember létezésére már senki sem emlékszik, létezett-e egyáltalán? És ha egy férfi mond valamit egy erdőben, és egy nő sem hallja, akkor is téved?


5.
Vágás. Pálcával halszimbólumot karcol a kavicsos homokba. Vágás. Lovat csutakol. Vágás. Az óceán partján áll, belepisál. Vágás. Levágja a saját ujját. Vágás. Osztrigákról álmodik. Vágás. Kifüggeszt valamit egy várkapura. Vágás. Megerőszakolja a feleségét. Vágás. Besül az M44ese. Vágás. Ünneplő tömeg előtt szónokol. KI KELL RITKÍTANI.  El kell gázosítani. Vágás. Leparkol a hetesbéemvével a paplak elé. Kiszáll, bevágja az ajtót, a kelleténél erősebben, a bejáratnál ugyanis megint ott vár rá valami taknyos, hogy felebaráti szeretetről kérdezzen és megbocsátásról és alázatról meg efféle szarságokról. Tenyerével eltakarja szemeit, megpróbál elmenni mellette, de a kölyök így is felismeri, okosak ezek a kis gnómok, az már biztos.  Tanácsot szeretnék kérni, tiszteletesúr, here we go again. A kölyök tíz percig rabolja az idejét, míg kiböki, hogy otthon molesztálják, erre közli vele, hogy JÉZUS SZERET TÉGED és otthagyja a paplak bejáratánál, megvolt a napi jócselekedet, még egy elveszett lelket sikerült megmenteni. Úgy tervezte a prédikáció előtt átnyálazza még a napi sajtót, a napilapok már az asztalán hevernek, meg egy példány a helyi iskolaújságból, aha, ezt is biztos azok a rohadt kölykök hagyták itt. Felveszi az ügyetlenül összefércelt lapokat, belelapoz. Negyedik oldal, horoszkóp.

HALAK:
A HAL JEGYÉBEN SZÜLETETTEK ERŐS KÉSZTETÉST ÉREZNEK MAJD, HOGY EMBERTÁRSAIKAT FÉLREVEZETVE JUSSANAK ANYAGI ELŐNYHÖZ, MÉG HA EHHEZ A KÉPMUTATÁS BŰNÉBE KELL IS MAJD ESNIÜK. KAPCSOLATAIK TERÉN A LEGJOBBRA SZÁMÍTHATNAK, VIGYÁZNIUK KELL AZONBAN, NEHOGY MÁSOK IS TUDOMÁST SZEREZZENEK PERVERZIÓIKRÓL, HISZEN EZ JÓHÍRNEVÜK ROVÁSÁRA MEHET.

Nem gondolta, hogy ez megtörténhet vele. Nem gondolta, hogy egy mocskos tinédzser így megalázhatja őt, és az egyházát, ráadásul nyilvánosan. És most már a Halak is tudják. Az a kis kurva sáros lábbal táncol az ő lelkén, épp most, és előtte is, és mindig. És a Halak rajta nevetnek. A tisztánlátásnak eme legmegdöbbentőbb pillanatában tudja már, ki is az igazi ellenség, de nem bírja tovább, térdre hull, és sugárban okádja ki a szavakat: A názáreti Jézus nevében, távozz tőlem, hal! Vágás. Kórterem antonioni-s minimalizmussal berendezve, neonlámpa, a vaságyon kórlap, valaki megdöbbentően gusztustalan kézírással hányt rá megdöbbentően ismeretlen szavakat, mint paranoid skizofrénia és klinikai depresszió és kényszeres-rögeszmés elmezavar. Az ágy mellett kis asztalkán gömbakvárium, apró, szintén ismeretlen halacskákkal.




 



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2010
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2010:

Jelige: János

Hír értékelése
Értékelés: 4.04
Szavazat: 46


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2010

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.14 másodperc