Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16148
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Bódis Attila versei

Fiatal Írók (nem véleményezett) művei

Mottó

A kerge fájdalmat őrületre cserélni
S a kerge tébolyban gyönyörködve élni
A gravitációtól szimbólummá ázva
Folyékony erdőben erőre vadászva


Cím nélkül

A Nap gyémántot szór a vízbe,
Ami lehagyja a telet!
Majd egy frissen tetovált érme
Hadba szólít és emberek

Cikáznak utak grafikonján,
S újra himnuszt ír a Tavasz!
Mord hidak geometriáján
Felhő ember-pöttyöket havaz!

S a vizet-mely csapdába ejtette
A Napot-felszippantotta az Ég,
Ami a Földet szokatlan rengette
És lenullázta hitelét.


Cím nélkül

A történelem: mennyi vér, mennyi dal!
A fény bűze dobol a szerelem makettjén
Költők storyzgatnak s a szél elhadar
Egy IGEN-t, s a győzelem tüze hamis beszédén

Dolgozik ájulva, révülve dalol,
S leszavazza a legnagyobb árva csillagot,
a testéből villanykörtéket rabol,
S letépi ruháját-a meztelen illatot.


Cím nélkül

Egy fakó erdő mellett,
Hol ágyat kaptál a réttől,
Hátrafekszel térmerészen,
S biceg szived erénytől.

Sörte hajad vígan festi
A csendélet hangjait.
Kéjcsípte fürge ujjad
Erdődben zsongjon angyalit.
Cím nélkül

Azt mondják, hogy a csúcson magányos az ember.
Csakhogy ott lenn a mélyben még magányosabb.
-„Majd én nemes célokkal felkenlek ezennel,
S hitelbe adok hétköznapi álmokat.”

-„Adj inkább céltalan háborúkat. Égni
Akarok s vezetni jóízlés forradalmát.
A Most!-szerelem találmányát levédni
Az egész világon s utazni hatalmát!

Kést hegeszteni az Akarat fogai közt.”
-„Az agyad lehangolt gitár zongora mögött,
Hol lefénymásolom gondolatod nyomban.

Egyetlen látomást se látsz majd a Nőben.
Fantáziád trágyázom elefánttemetőben.”
-„Csak adj még egy napot a Paradicsomban!”



Ars Poetica

,,Egyfolytában dolgozom: ha ebédelek,
ha színházban vagyok.´´, werkmozi maszkja közt
legendákat boxolok, lengő mondakört,
a fenyő-ujjak mellett basszuskulcs-hegyet.

Rímeket sétáltatok, szinkópát bérlek,
A líra-tőzsdén bukméker-szambát táncolok,
A Múzsáknak ingyenkonyhán költőket árulok
S hűbérbe adom e romantikus étert.

Költségvetést nekem egy kubista gránit
Habzsol, mártírrá feszítem a Parnasszus honatyáit,
Vers-igába fogok főnix-légiókat.

Végül özönvízbe fojtja egy radír-isten,
Aztán gyermekivé zsugorítja lelkem
S énekórát tartok ab-Szurdok rigónak.



Shakespeare betépve

Őrségben a gyöngy-pázsit, erénnyel varrt lombok.
Vékony panelháza neonból építve.
Kedves szavait őrületté szépítve
Behunyom szemét és ujjával mosoly-foltot

Rajzolok trill eksztázisom kastélyának.
Formás halmai akár egy G-kulcs lebontva,
Hajtűkanyar fürtjei arannyal beoltva.
Zátonya lehetnék friss monitorának.

Tündöklő ajkain szájformájú pecsétek,
Szemhéjába mérgezett dárdákat mesélnek
Bohém csordák s egy könnyű, pipázó vadász.

Léptei bús avarban borrá erjednek,
Must-összetörnek prizmái savas heteknek:
Könnyes hullócsillag és szerelem-parázs.



A gyűlölet himnusza

Tervezzem bár újjá a pokol remekművét,
Ha gyűlölet nincs bennem,
Céltalan vagyok és töprengem csupán.
Csurogjanak bár rímeim szivekből vérezve,
Lelkem ovációja robbantson logikátlan forradalmat zsibbadó agyakba,
Ha gyűlölet nincs bennem,
Hogy igázzam le érzelmi karamboljukat.
Hordjak bár egybe minden legendás kincset
S a pusztítás pompájával gyújtsam magamra,
Ha gyűlölet nincs bennem,
Mítoszom nem pattog izgatóan.
A gyűlölet türelmes, a gyűlölet építő,
Nem féltékeny a rombolásra és
Együtt örül a pusztítással.
Élteti az alacsonyabbrendűt és
Nevetteti a felsőbbrendűt.


Salvia divinorum

Összetört szemüvegek szikráin lépkedtem éppen.
Átvágtam gyanútlan egy pszichedellikus regényen.
Üres pénztárcák üldöznek végig egy ezredéven.

A zongorabasszus reszket kozmikus izmaimban,
Könnyű habfürdőt veszek a savas nikotinban.
Ólom-eső vagyok trópus-szafarimban





1909

Kozmikus, világelőtti, hófehér csendben
Neonfény csurog a friss hollywoodi hóra,
Természet fölbiceg Greenpeace dobogóra,
Mit az északi fény szelíden odaperzsel.

Egy színtelen asztallapokkal borított
Páncélzatú, esetlen, bogaras titánnal
Pörgettem a Földet, kosaras kapitánnyal,
S glóriát festő csillag rámhunyorított.

Gályarabtól vércsókos lapáttal kezemben
Sózott húson éltem, nyolcvan napig eveztem,
Geocentrikusan:,, Milyen eredeti!"

Sebesség istene vízimalom-lázzal,
Nyolc zsebemben ugatva husky-kabalával,
,,Ó ezek a Mickey Mouse gyermekei!"




Sakk

Mint egy porhanyós focilabda,
Földgolyónk asztalterítéken.
Bajba kerül robot-térképészem,
Mert a tengereket kihajtja,
S csak a szabad sivatag marad egészen.

64 táj vacog, mezők tisztasága
Egyik felén az éjszaka virágzik,
Másik felén fényözön kacarászik,
Közben két hadsereg imádsága
Senki földjén a visszhangzásig

Pirítja rohamra e lovagokat.
A parasztok fejéből kihúnyt
Az aratás izgalma, kigyúlt
szénakazlak közt hajtja őket vonat
a frontra, melynek égboltja kitisztult.

Furcsa egyenruhájuk, zsold a zsebükben,
Énekük egyenes sorban dorombol,
Mikor a kürtszó riasztása tombol.
Harcigáz könnyezik szemükben,
S mindegyikük a túloldalra gondol.



Mögöttük a tisztek bágyasztó kara,
Melynek nyugodt, csöndes készültsége,
Véletlenszerű, ábrándos ébredése
Visít, mint a civilizált vadak
Ceruzával égő, szórványos bégetése.

A bástyák ódon kőfalai-
Melynek lusta vészharangja kondul-
Odébb csúsznak szívesen s ágyúik bolondul
Sisteregnek. Szobáik kacatjai
Táncolnak királylány-rabon túl.

A lovasság-ahogy oldalba kapja
Balszárnyát lomha ezredeknek-
Erdő szélén nyergel, ténferegnek.
Nemes vérüket ha méreg harapja,
Bandériumuk fellélegezhet.

A futárok hadijelentései,
Mint elátkozott angyalszárnyak tova-
Libbennek, akár a mítoszok lova,
Mikor mocsárban lépked e kései
Tavaszban, mint a hírhozó harsona.

Asszonyi vezérük mindenütt jelen
Van, s akár a bölcs amazonok
Mindig a felderítőkkel mozog.
Úgy beszél, mintha színházjegyen
Vitatkozna, melynek ere karján lobog.

S a király-kinek testőrsége
Udvari bohócok szintjén áll-
Reszketve a csatától, odébb áll.
Remeg lába s fűrészpor-verejtéke
Friss arany és ezüst közé száll.

Mind az óra nyitányát lesik,
Melynek idegtépő keringője
A dinamika hercegnője.
Fejüket izzadó ujjak eszik
S 64 táj lesz a sereg temetője.









Cím nélkül

Szeretem, ahogy a dühöngve mozdulatlan
Bútorok vakon támolyognak kontúrjaik alatt.
Egy elektromos gyertya szemét öntudatlan
Sárga homokkal hinti a gépies pirkadat.



E hasznos füzet hátát az asztalra feszítem,
S ő széttárja combjait erotikusan.
Hamvas bőrén mocskos tollamat végigrepítem,
S teremtmények bukkannak fel a semmiből, vagy huszan.

Nyomda-börtönből szabadult józan testvérei
Térdelve bámulják görbe szertartásunkat.
Fiatalkorukban voltak ilyen élményeik,
De már por-tengerben úsznak s kérik áldásunkat.

Egy pálma integet a ventillátor-viharban,
Levélből font hájakkal megrakodva üget.
Most jön a holt költők tánca rímes zivatarban,
Cseszd meg! a lehető legjobbkor jött az áramszünet.



Csáth Gézának

Mindegy, hogy elveszetten a tengeren,
Vagy bezárva a város szívében,
Szerelmes vagy-e a szavak ízébe-
Az első gyilkosság felejthetetlen.

Lekötözve fekszik a reszkető test,
A félelem istenei zabálják agyát.
Lassan felhasítod mellkasát
S ritmusra verdeső vörös angyal lejt

Kezedbe. Elrontod a billentyűket.
A vér eszedbe juttatja a nőket,
Akikkel vérszerződést kötöttél.

Kiveszed a szájából a pecket:
Ringató fájdalomdal és percek
Múlva a halálért csöngettél.





Ars Poetica 2

Mikor írok, a béke és a nyugalom
Vörös boltozatú szigetére költözöm.
A dagály birkanyáját álmokkal öntözöm,
A fák közt regényes örvényeim kavarom
S a partra sietve zúzmarának öltözöm.

Ölemben a nyughatatlan csendet dajkálom.
Óriás vagyok. Talpam alatt az Idő tánca,
Feszültség hullámai, bölcsek kövér ránca.
Az első napsugarat nekik ajánlom
Az eső golyózáporát vigyázva.

Részeg cserjék és szerelmes-mérgű liánok
Leveleit nyomtatom az erdő örömére.
Megbotránkozik a világ isteni vegyésze,
mikor a szelíd, digitális virágok
közt megszólal egy csöppség barna ABC-je.

Halhatatlanokat szülök a tisztás
Közepére, ismeretlen színekkel riasztgatok,
Levendula ízű hangokat kongatok
Lomha bársonyok között. Kristály-
Kezemben a versírás bibliája, tollamban
A parancsolatok.



Dunaszerdahely

A kirakatokbó eszmék szülésének sikolyai
Utazzák körbe a váratlan lámpa-dorongot.
Perzselő léptek zsibongnak: a hivatal koldusai.
Egyenlőtlen emberek közt bolyongok.

Új éttermek ajtaján a körözési listák:
Kutyák, macskák-a névjegyüket étlapokra vésték.
A patkányok az ígéret földjét vándorolják,
S a láthatatlant délibábnak nézték.

Már nem a Nap a leg fényesebb csillag,
Mert sugárhajtások festik korong alakúra.
Hangrobbanásokkal süket folttá csitítja,
Éjsötéttel okádja, mint egy karika-túra.

Az utak felszakadt erei az utas álmát
Szaggatják a végtelen vadászat szárnyain,
Mely szívesen mutogatja rosszullét-szabadalmát
A végállomás szánakozó, de büszke árnyain.

Kirabolt postaládák, megkéselt panelházak,
Hempergő futballpályák, riadt templomok,
Kergetőző csatornák, párzó, dohányzó gyárak,
S magukban motyogó, öltönyös angyalok.

Megszólít egy eladó: ,,Melyik káoszt parancsolja?"
Aa narancsszínűt kérvényeztem tele bátorsággal.
Fizetnék, de tíz Miatyánkért odaadja,
S a ház figyelmességeként körbetáncol ijedt fákkal.

S a parkok-tele tavasszal és allergiával-
Rámszabadítják ritka mézesheteiket.
Pofon vágnak egy csokor fetrengő virággal,
S butítva ontják rám kóros verseiket.

Botránkozva libbennek szét a jólfésült pázsitok.
Dideregve robbannak fel a fagylalttölcsérek,
Míg a padon a megkopott, hízelgő kárpitok
Elájulnak a bűztől, mint a rozsdás edények.

Temperafesték ízű a csókom.
Ezzel hintem be a megfakult vásznakat,
Melyek ugyan reklámokhoz szoktak, ó, én hóbortom!,
De azért visszaköszönnek aranyló ágakat.





Lady Omega

Egy bolygó- 48, 72 órás napokkal.
Ízletes éterből eklektikus jazz szól.
A csőcselék életet cserélt a papokkal=
Összehányt, vérgőzös Olympos+ isten-gettó.

Egy nő: a szemét nyeli süket sötétség,
Hosszú haja avantgárd TV palettája,
A másik szeme tehetséges csillagfény.
Ezt a lányt még senki se katalogizálta.

Öregebb mint a tér s autót vezet bája.
Még szép, hogy ő a friss pokol propagandája-
A Sátán felejtést iszik s maszturbál a képén.

Utókor?: újságfecnik, e-mail palackban.
Győzelembe menekül-de csak nyuszi a kalapban-
Végül lehúzza a szivárványt a WC-n.



A vonaton, nyáron

Cigányok terpeszkednek szét az üléseken nyelvjárásukkal
Nyakukban 4-5 áruház
Füttyszó, az indulás láza=
Életem első orgazmusa ismétlődik
Az ajtófolyton kicsapódik a haldokló sebességtől valami elmebeteg ciklus perceit jelezve
Odakinn balra nedves kalászok aranyat susognak
              Jobbra az eső száradó óceánjainak tükörtermében a narcisztikus Nap pózol
Idebenn laptopok, iPodok, Mp3-asok zakatolnak a benn kavargó szúnyogoknak süketen
Füttyszó, az érkezés láza=
az első halálom ismétlődik


Cím nélkül

A felnyílt szemű betontömb barlanglakójaként
Átbotorkálok egy kavics-óceánon,
Az éjszaka bőre alatt, vírus-álmon,
Rossz gyermekek érthetetlen fogalmaiként.


Egy autó szuszogva mágikus kert alatt:
Vadászattól elsimulva bőre
Sovány lelkét fogja szenvedőre,
Feje búbján vakarom e házőrző hadat.

Tömjénhalom-illat ajtajára bilincset,
Csillagok egymásnak adják a kilincset,
Lábtörlőként tapossák testem orgonáit.

Fénytüsszögésük alatt újjászületek,
Kavics-óceánban három királyként megyek
S a betontömb leoltja redőny-pupilláit.







Paranoisztika

Egy hisztérikus család frusztrált ablakán
Az utcalámpa fény-szemetet köp be,
Rovarok zabálják álmaim hörögve
Riadt táncával az ingerszegény halál
Kívülről mutat rám sebesen röhögve.

Esztelen szemével vallásokat gyúrva
Máglyaként tombol Lézer-Nap imája.
Megolvad minden krisztusok hibája.
Görög hűséggel görög borban úszva
Lobban kósza lelkem reconquistája.

Otthonnak becézett téglalapba zárva
Hófehér pokolban gázolni szerényen,
Túladni a tőzsdén minden reményen,
Lángoló hajjal látomás-bazárba
Gyújtogatva betörni tüzes regényen.

Napfogyatkozás, földrengés határában
Fertőz a dühös költészet ragálya.
Skizofrenetikus érzelmek dagálya
Ijesztő hangulatok ruhatárában
Könnyelmű mámor nekromantikája.

Őrült templomokkal vígan párbajozni,
S azonnal letépve gyilkos szirmokat,
Seszínűn csókolni hepciás partokat,
S a győztest legyőzöttel hírbe hozni
Részegen utánozva lassú hangokat.

Minden versemben a zenét áldozom fel
S vérdíjjal a fején disszidál a ritmus.
Érzelem-bombákat gyárt e katekizmus
Jaj, Próféta, mi értelme, mondd el!:
Idealista materializmus.


Randevú

Vártam. Többet mint mások Godot-ra várva.
Unalmamban már kocsmákat ostromoltam.
A remény paripái közöttem cikáztak,
S nomádként felpattanva neonfényt raboltam.

Vigasz-kontúrok a ködben szétdarabolva
Utcalámpák acélhúrján hegedülnek
Emberszabású pillantásokat koldulva,
S barbár ritmusú idegeim Hahó! üdvözülnek.
Elindulunk. Aszfalt-folyókban halászunk
Apró kontinenseket. Vadászó csillagra vigyázunk,
Meg ne fagyjon, míg metrózik űrön át.

Matróz-cipőink sártengerben eveznek.
Minket éjszakánként veszettnek bélyegeznek,
Ahogy ujjaim tincsei közt fűzöm át.

Modern Múzsa

Ismerek egy lányt, aki világokat habzsol.
Talpa bélyegét a tengerparton hagyva
Lenyugvó Nap koncertjén hisztéria-tapsol
A dagály durva hódítását lehagyva.

Könnyei a várost szentelt vízzel öntik,-
Digitális szkarabeuszok hajában-
Messiások szobrait költészettel döntik,
S megnyugodva álmokat igáz le a dicsőség táborában.

Anyakönyve szerint Parnasszuson született,
Babilon kertjében, lerombolt Colosseumban,
S kitudja tejével hány költőt etetett.

Újraéled majd egyszer tékozolt hamukban,
Leborul majd előtte betegség, áhitat,
S átvet a Styx-ön egy szerencsés ponthidat.

Hasból

Bátor lábakkal végigszánkázom
Verssorok között önfeledten.
Hol nyaral a pizsamás december?
Egy nyers dallam bányáit kiaknázom
Kövér tollal félénk szonetten.


Az ihlet három pille csókja:
Tinta-álommal sistergő herceg
Nyelve égő lombokat perget
Ajka cseppjén kurtizán bókja
Regényes harcokat feledtet.

Gyönge, pénzverte folyamokban fürödve
Pazarul hinti az éjszaka telkét,
Érmékkel szórja be mágikus percét,
Majd habzsolva partnak dühödve
Huncutul megszárítja lelkét.

Betört mozaik meg egy ködös mosoly
Áthatolva könnyek palettáján
Vihar zihálva dzsungel ajtajánál
Sípoló tüdővel virágszirmot kotor
Viola-szemmel csittegő-kábán.




Majd lovaggá üt depresszió-karddal
Utána zsíros árnyak közt hempereg
Szavakba szerelmesen vakációt pengetek
S natúr és ösztönös ritmusokkal
Újra divatba hozom a rímeket.




Modern Múzsa 2

Lassú monitor-szemei most is dühöngnek bennem
Legyilkolva mindent a régi dalok fegyelméből.
Mindent, ami megakadályoz remegnem
S mindent a múlt-énekelte gyengeségből.

Nevetek, ahogy édesen téglákkal építőkockázik.
Nevetek, ahogy lassú, lomha vírusokat ír.
Nevetek, ahogy kódolja csókjait kifáradásig
S ahogy körüludvarolja egy operációs szatír.

Sírok, mikor pénzéből részegedek le.
Sírok, mikor érthetetlen hírekben látom őt.
Sírok, mikor információk legyeznek

S mikor olcsó szőke-viccekkel bántom őt.
Nem szólok semmit, mikor újrateremt engem,
Csak fáradt szemeim miatt optikushoz kell mennem.



Alkony

Még tartott a szorgos napsugarak bálja
Hullámvagdosta macskakő-tengeren,
Mikor dallamos légszomjam kergetem.
Még véreztek a cigaretta szálak
S felhőfoszlányokat hejhó! pöfékelem.

Az isteni küklopsz érintése mentén
Levadászom selymes aranyfolyóit,
Mely tündökölve árul bolondos bóvlit.
Lába lecsúszik a sárga folyó kertjén
S játszadozik tengerbe-zuhanósdit.

Elvakít, mint egy karácsonyi csillag.
Alatta bigott ajándék dobog.
Bevilágít a meztelen ikonok
Garázsába, hol szemérmetlen nyílnak
Mobil-csörgő-lelkű szoprán zarándokok.

Mammontól telivér arcomon
Utolsó mámoros csókja pihen.
Ultraibolyája kivégzi hitem,
Míg a bucskázó árnyak monoton
Bombatölcséreiben hisztizem.





Modern Múzsa 3

Ma hajnalban a Divatot lapozta,
Mintha élete ocsmány tragédiák
Mintaképe lenne. Kegyetlen ostorozta
E verset, mit a bohém kisdiák

Tetemes hajnalon összekóborolt.
Bulvárlapokkal takartam be vállait,
Míg képzelete pletykás médiát porolt,
S énekelve zengtem holdkóros álmait.

Részegen ébredt vad ritmusok között.
Legyőztem ígéreteim rózsa-ágya mellett.
Szívembe furcsa méreg költözött.

S míg Ő képzelet-rongyai közt lengett,-
Hideg vízzel álmait gyötörve-
Álmom látogatta meg szivárványt hörögve.


Cím nélkül

Egy jó nyáron –a Napisten hosszú ünnepén-
Harsányan gomolygó tűzimádó lettem.
Egy lassúcska napsugár gyerekes zsenijén
Sötétséget és igazhitet temettem.

Billentyűkké lettek a sáros lábnyomok.
Ott tocsogtam, s az ördög segédtisztje voltam.
Tüzet raboltak a városi villanyok,
Közben államcsíny volt a zendülő pokolban.

S a nyár végén, mikor a Napisten aranyát
Beitta földünk, a fekete sivatag,- bár
Mézes volt lelkem tőle- minden romba dőlt.



Lelkeimben fehér lavinák hörögtek.
Renegát agyamban téveszmék dübörögtek,
S a tintába zuhant Hold azt mondta: MALŐR.


Bolondok napja

Kiömlött boroshordók kerültek az égre,
Hatalmasak, és szárnyak hajtották őket.
S lám mindegyiknek hatalma, nedves fekélye
Áztatott odalenn bolond ünneplőket.

És ezek a termékeny könnycseppek végül
Óriási tóvá dagasztották a várost,
Mely a széttört szivárványt hívta vendégül-
A temetőben hunyorgót, a színes álmost.

S a zenés tavon bujdosó apró tüzekben
Akkordok korcsolyáztak bátran, önfeledten,
S leszállt az acélszörny, mit úgy hívnak: óra.

A tavon azóta egyfolytában köd van.
Lehet, hogy a halálnak egy kerékkel több van?
Ez volt április egy meditációja.




Rekviem a rímekért

    Bandukoltam. Utitársaim az évszázadok voltak. Mögöttünk a súlyos és ijesztő halálnemek tolongtak. Tudtam, hogy én is sorra kerülök és rettegtem: egy üveg sör és egy földrengés volt a szívemben.
    Minden költö lángtüdejében ott viháncol egy töltőtoll, s amíg tinta folyik benne, addig tart a varázslat. Ebben a fehér mágiában a zenét szerettem mindig, ahogy a szavak egymáshoz simulnak: mintha pornófilmet néznék. Szavakba szerelmesen születtem, lebegve, terjengve. Ahogy a rímek rohamra indulnak a hangszerek gőzmozdonján: mintha a Holt-tengeren ringatóznék. Ahogy a színes betűk erőszakos folyamként a papírra torlódnak: mintha mindenféle mennyországok húznának magukhoz, mert az istenek a rímek ringatta lelkeden veszekednek.
    De ezt az aranykort már csak a tankönyvek őrzik, ez az én tragédiám. Letűnt idők álomhőse vagyok. Talán le kéne fagyasztatnom magam. Nem. Akkor még nagyobb csodabogár lennék. Régen ezt akartam, de most...

Régen, a rímek hajnalán
A fantörpikus kéjboszorkányok
Ott táncoltak szívemben
Friss szerelmek dallamán,
S betakartak minket a suta félhomályok.



Hajnal Komáromban

    Áll a levegő. A rabszolga-fák nem legyeznek: lázadás. Az utcák még a tervezőasztalon henteregnek. A fények langyosan kapálódznak. A digitális órák éppen lenullázódnak. Kifakulnak a város kosztümei: csöndes, fekete farsang. Néha egy-egy autó festéket prüszköl a járdára. A szemaforok mindenütt a napfogyatkozást majmolják. A Hold beteges vigyorral fogadja a szentjánosbogarak invázióját.
    A szűk utcák félelmet fecskendeznek belém. A parabolák hűvös vizelete végigfolyik az ereszeken, majd a fejemre permetez színes álmokat. Hirtelen egy állványzatba botlok, melyet reggel munkások tákoltak össze. Szakavatott mozdulatokkal megmászom ezt a mesterséges acél-hegyet. A tetejéről csodálatos a kilátás: valahol messzi világok hajnalát ünneplik, de nem ér el hozzám. Véletlenül belerúgok egy vödörbe. Megcsörren benne valami és apró fénycsóvák csapnak ki belőle. Mégegyszer belerúgok: ugyanaz. Belenyúlok a vödörbe: elmerül a karom, majdnem belezuhanok. Hirtelen remek ötletem támad. A vödörbe markolok és kiszórom: a nappal sebhelye a város testén. Mostmár hisztérikus vagyok. Körberohanok a városban a vödörrel a kezemben, az világítja utamat.
    Betévedek az erődbe és találok egy öreg ágyút. Telitöltöm a vödörből, majd megcélzom a templomtornyokat, a bevásárlóközpontokat, az iskolákat, a kollégiumot. Végül az egész város egyetlen hatalmas, fényes fekéllyé terebélyesedik. Megijedek ettől a furcsa hatalomtól, és visszavonulót fújok. Megsokszorozott léptekkel hazaindulok. Talán még alhatok egy kicsit. De a vödröt előtte visszacsempészem az állványzatra. Még nem keresi senki.




Ősfasizmus

A vér nedvessége és szédítő illata- az első, amit érzek. Állatias sikolyok, nyirkos sötétség; fényfoltok táncolnak a szememben. A Sátán koncertezik a fejemben. Be vagyok zárva önmagamba.
    Aztán hirtelen a második felvonás: szétprüszkölöm lábnyomaimat a barlang előtt, majd valamiféle folyóhordalékban hempergek meztelenül a meztelen fák között. Esténként megmosom a kezem a tűzben vacsora előtt. Aztán primitív ritmusok ringatnak álomba.
    Minden reggel úgy érzem, mintha múzeumban ébrednék. Elsodornak a hétköznapok. Nézem a földet, ami néhány éve beitta anyám magzatvizét; nézem a falakat: rajtuk a nyers erő, az energia graffitije, mely mindennap izzó gyűlölettel tüzel a természet ellen, nyomot hagyva a barbárok után. Reggelente látom a vadászokat elmenni. Ők a sebesség istenei, a veszély kolosszusai, izmos gigászok, valóságos rocksztárok. Csak ez az elit élte túl a korgó gyomrok forradalmát. Mégsem vágyom utánuk. Én kalandor vagyok!, elég idős már, hogy elhagyjam néhanapján a törzsem. Ilyenkor bevonulok a természet templomába és imádkozom. Békémet csak az töri meg, hogy végigkóstolom a növényeket. Vitaminok és hashajtók rejtvénye: kiütések és jézusi gyógyulások. Igazi felfedező vagyok! Nagyobb mint Colombus, nagyobb mint a Nobel-díjasok! Árnyékom a halál- azzal bújócskázom-, nyelvem a lucullusi lakomák logikus előzménye. Társaim közül- akikkel nekirontottunk már ezer bokor-lovagnak- sokan estek el, de ez nem riaszt minket. Az első hippik. A hús ellen lázadók. Rettentő munkások ijesztő mechanizmusokkal az agyban, mint akik először használtak rímeket. A vér zenéje hangtalanul rajzik bennük, és vonaglik a húsuk: micsoda dinamikus testek. Súlytalan dicshimnuszokat susogunk róluk kitépett gyökerek között.
    Hiszünk ezen háború minden eszméjében. Hisszük, hogy az utánunk jövőkért köszöntjük névnapjukon a mérgeket és a gyógynövényeket. Mi vagyunk a láthatatlan nemzedék! Jóval több vagyunk, mint a húspirító gengszterek! Mi vagyunk a modern jólét avantgarde-ja! Mégsincs szobor állítva nekünk, nincsenek emléktábláink, csak a jelöletlen sírok, ahova nem zarándokol el senki. Hullák dagálya. Férgek élvezkednek ott, ahol a lelkünknek kéne viháncolnia. Nincsenek már követőink, pedig új vallás akartunk lenni.
    És a tunyaság szobrai a harmadik évezredben! honnan tudják, hogy még mindig mérgező a légyölő galóca például? Gyáva a szivük, elfajzott az elméjük, a lelkük deformált; kívülről pedig olyanok, mint egy elhízott tábornok! Már nem is értenének minket, a szertartásainkat. ,,Túl korán vagy túl későn születtem, s közben átrendeződött az ég? Egy isten, melynek szeme nem Nap s nem Hold, mégis mindkettő fényével ragyog?!’’
    Engem egy vérpiros hajnalon a dzsungel és a sivatag határán szabadítson ki a hús börtönéből a lassú mérgek költészete.



Cím nélkül

Lomha ajtók, sperma-festékes ablakok,
Kígyóbőr-markolatú ereszek. Bent vagyok.

Kádból ömlik a víz, belépek a folyóba.
Lelkek felakasztva a falon, lefotózva.

Varázslatos lázadás a hálószobában.
Holnap el kell hagynom a várost a parazsak és bársonyok korában.

Éhesen zabálom festmények lehelletét.
Bezárt a mennyország. Nyílik a Kokain-büfé:

Az egyik szobában fegyverek és hó pereg.
A másikban dohányt kóstolnak a tengerek.

Rajtam becsület-érmékből font ruhák gyúlnak.
A szoba kihányta a gravitációt, fejemen Isten ujja.

Furcsa táncot járnak a szeplőtlen selymek.
A Hold és köztem görbe teret ütöttek.

A gyertyaláng nyár volt a jégcsapok között.
Hófehér szeretőm odáig üldözött.

Lovasok és jácintok vihogtak a meztelen éjben.
A szülőszobán feküdtem, elcserélve, gyümölcsfacsart-épen.




Séta egy iparosodó mezővárosban


Kizártam az évszakot: leengedtem a redőnyt
Undorom megfertőzte az eget
Egy sétát terveztem még hajnal előtt
Nézegettem hát a városi térképeket.

De nem boldogultam néhány ábrával-
Mégse vagyok Napóleon talán?-
Úgyhogy megpakolva mobillal és pénztárcával
Kizúgtam hangtalanul vers-gyáram ablakán.

E függőleges temetőről- hol lakom-
Nem is beszélek tovább, mert még megárt.
Helyette itt vannak soraim, a vagyon,
Melyet elherdálok. Valaki üvöltsön Megálljt!

Az üres utakon kellemetlen hír vagyok
A friss reklámok allergiásak rám
Körbetáncolnak ostoba angyalok
A lottózóból kirohan egy megvadult prímszám.

Néha kék, néha narancssárga egyenruhában
A szemétkukák sebességet váltnak,
Jót röhögnek teherkocsik torkában
Nyarat üldöző hollók rózsaszirmokat zabálnak.

Egy kocsma kertjéből látom mindezt.
Ez a muskátlikkal tűzdelt varázsló kertje.
De a Nap rubinja italomból intett:
Indulj tovább az újhoz keletre.

A meztelen lelkeknek az a vágya,
Hogy tükröződjön léptük égi terveken,
Röhejes, mert itt lenn audienciára
Körforgalmak hívják vaddisznórészegen.













A huszonegyedik hős


Az első csodákat szórt a lehetetlenek közé.
A második, a harmadik, a negyedik s az ötödik cézárokkal vitatkozott.
A hatodik, a hetedik, a nyolcadik, a kilencedik sa tizedik új nyelveket, új húsokat fedezett fel, melyek a Nappal együtt zúgtak be keletről.
A tizenegyedik, a tizenkettedik s a tizenharmadik messzire kóborolt Selyem-utakon, kereszttel lelkére tetoválva.
A tizennegyedik százéves csatát kezdett.
A tizenötödik új tájakat, új gyümölcsöket és zöldségeket lopott gyomrunknak és fantáziánknak.
A tizenhatodik s a tizenhetedik új próféta volt s véres vitákkal lobogott.
A tizennyolcadik király volt Napba felöltözve.
A tizenkilencedik polihisztor: költő, festő, hadvezér és aranyváros hercege.
A huszadik gonosz filozófus.
De a huszonegyedik a legnagyobb, mert bár nem utazik, nem fedez fel s nem várja új minden utcasarkon, nem tépi húsát acél és nincs emberfeletti hite, mégis hős: közönyös fekete-fehér papírokkal és pecsétekkel pepecsel, az utakon a lassú kocsik monoton ricsaja, zűrzavar az új étel körül furcsa és hatalmas falak közt, s mindez határtalanul. S Ő kitart és tör előre, a Jövőt vedeli a lassú tudományban, s dolgozik gerinctörésig. De vannak hibái: allergiás a kellemetlen információkra és új vallása a pénz, mely nemességet és szabadságot ad neki.
Nem éppen eszményi hős, de legalább a mienk.



USB


Úgy érzem magam, mint egy futurista, akit elloptak a 20. század elejéből, és száz évnyi szerelmet hegesztettek szívembe, hogy annak gyermekét dicsőítsem.
    Sok van belőle. Sok-sok információ-karaván, melyek sivatagok helyett farzsebekben, pénztárcákban, iskolatáskákban telelik át az éjszaka holdbéli pusztáit. Majd másnap durva ujjak között szökdösnek egyik óriás tenyeréből a másikba, s mindez ingyen, szívességből. Ilyenkor egy pillanatra meghal a pénz, és a cserekereskedelem reneszánsza az ősi piacokat vetíti elénk, ahogy mindenféle ruhák, ékszerek és fegyverek cserélnek gazdát. Anakronizmus az új évezredben, a kapitalizmus csodája.
    Sokan vannak aprók és hűségesek, de az enyém egy kicsit nagyobb és vértet visel mind a hat oldalán. Belül is hatalmas. Nem karaván, hanem tankerhajó, valóságos elektromos vihar. Bordái közé fel van vésve minden csillag neve. Gyomrának falára fénytelen mozikat vetítenek. Gyémánt van a torkában, onnan jönnek a szimfóniák, a gitárok, dobok és énekek egészen a kezdetektől. Játékai is vannak virtuális világokkal, hogy jóllakassák fantáziánkat. Ha tudná, hogy hányszor csábított el az unalom kriptájából. Kábel-indái óriásboáknak tűnnek asztalom dzsungelében. Külső fémlemezéről lekapartam a gyári munkások gőgjét és helyette szimbólumokat véstem rá az elmúlt kétezer évből.
    A Nagy Magány idején- amely nemsokára eljön, s amelyet én előre látok- társként beszélek hozzá: Ha türelmetlen vagyok Veled és túlfeszítem lelked acélhúrjait, szexisen átforrósodsz, Te, fortyogó Titán, Te, Cyber-szerető.
    Nini!, egy forradás van az arcán. Először látom sebezhetőnek, elesettnek, de csak annyira, mint egy nehézpáncélost, melynek bőrét megcsipkedte egy kegyetlen vasmadár.
Fekete angyal a buszmegállóban


Ahogy ültem a padon a tegnapi színes
Álmoktól kiégve, zúgástól éhesen,
Marlboro-piros arccal, ritmusoktól vizes
Szárnyon érkezett meg feketén, fényesen.

Aranyláz robbant ki sivataggá simult
Mahagóni szívemben. Napvihar volt bőre.
Kíváncsi szeme csak engem tiporva virult
A pimasz szerelem illatával belőve.

Ekkor lefejeztem a félelem istenét.
Hallottam sikolyát és vakmerő énekét,
S izzott rajtam a délibáb színű ruha.

Odaúsztam hozzá a beton-folyón át,
Ajkáról csillámlott egy erotikus gyónás:
Egy új telefonszám evangéliuma.



Nekrológ

Bőrökbe és érinthetetlen gyémántokba
Öltözve térdig gázoltam Afrikában
Most extázis-korong és könyvjelző vagyok
A melaszos, dohányfüstös Észak-Amerikában




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal Írók (nem véleményezett) művei
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal Írók (nem véleményezett) művei:

Baka Patrik

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal Írók (nem véleményezett) művei

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.15 másodperc