Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16164
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Nagy Csilla prózája (mentor: Csapody Kinga és Szabó T. Benjamin)

Fiatal írók rovata 2010/2011
Mentor: Csapody Kinga




Mi csoda
Költözzünk össze, javasolta hirtelen, minden felvezetés nélkül, a kedvetlenül gőzölgő vaníliás puding fölött. Mert hát nem mindegy?...
Nem is arra akarok utalni, hogy meggyőzött volna, csupán hirtelen nem volt szalonképes ellenérvem. Szerettem volna beledöngölni azt az állandóan bonyolító fejét egy kis tál töltött káposztába, de oly gyengéden nézett rám, hogy végülis könnyebb volt mosolyogva vállat vonni. Ez nálunk az évek során egy biztató „oké”-vá nőtte ki magát, így, virágnyelven törődtünk bele egymás szarságaiba.
Tehát most együtt lakunk. Viszonylag tiszta albérlet, viszonylag rendes környék, viszonylag rothadt világ. Minek a felhajtás, mondd?
Mosógépünk nincs, ránéztem mélán, mikor felmerült, de azt már nem, ezt tudja ő is. Sarkon a mosoda, papucsba járok le, ez néha az idegeire megy, de az ő sörtéi belepik a mosdót, úgyhogy ez a veszekedés is szexbe fulladt. Mert amíg mi egymás alatt fulladozunk, a problémák a küszöb előtt besöprik magukat a szőnyeg alá. Ez így járja.
Tévénk van, inkább csak dísznek, bár néha megnézzük az esti filmet, ha nincs más ötletünk. Úgy hetente felvetem, hogy tegyünk bele halakat. Vállat von és azt mondja, úgyis kifogná. Sosem horgászol, nevetek a vállgödrébe, de bizonygatja, hogy ha egyik nap arra ér haza, hogy betelepítettem halakkal a tévéjét, és olyankor már az ő tévéjét, úgy mondja, mert már dühíti őt a könnyedségem – szerintem csak irigyli –, szóval ha megteszem, akkor ő istenbizony vesz egy horgászbotot, méghozzá egy hosszút, beül az ablakba, és onnan lógatja majd a kukacát a halak közé. Értsem, ahogy akarom, teszi hozzá vészjóslón. Kissé idegesít, de azért csak nevetek, mert ha mindketten elkezdenénk fenyegetőzni azzal elrontanánk a film hangulatát, bár csak egy eseménytelen csöpögős szar megy, de azért mégis jobb, mintha ide-oda úszkáló halakat bámulnánk, kedvesem, nem?, kérdezi valamennyire reménykedve, és ekkor ellágyulok, mert tetszik, amikor így nekem szegezi azokat a kis sunyi, bocicsoki szemeit. De igen, drágám. Nem teszek halakat a tévébe, ne félj.
De azért egy hét múlva megint felhozom, mert össze vagyok zárva vele, olyan ez, mintha nagyobb térbe helyeztem volna a fejemet, azt a belső világot, amit egyedül úgysem értek, meg nem is érdekel, ezért közölnöm kell vele a legbutább ötleteimet is. Ő pedig meghallgatja, mert a fejemből nem menekülhet, azt nem.
Egyszer hozzávágtam egy vázát. Az volt közös életünk legszebb pillanata. Úgy kezdődött az egész, mint minden normális veszekedés, én utáltam benne valamit, ő utált bennem valamit, de igazából mindig magunkban is egy kicsit, aztán elszabadultak az indulatok, ott volt mellettem az ocsmány, alaktalan, babakék váza amit az anyjától kaptunk, nem gondolkoztam, csak felkaptam és hozzávágtam. A mellkasáról a földre hullott, vizes lett a szőnyeg, helyes kis lila virágok között állt, egy pillanatig bambán nézte a picinyke káoszt maga alatt, aztán rám vigyorgott. Elszállt minden más közöttünk, hozzászaladtam, felkapott, megcsókolt, vagy én őt, sok kis puszit kapott az arcára két oldalról, elkerülve ajkát, ő meg körbe-körbeforgatott, és szorosan tapadtam hozzá, hangosan kacagva, mert szűk helyen voltunk, de elszédült és ráestünk a fotelre. Pihegve a mellkasához szorítottam fejemet, adott egy csókot a fejbúbomra, és ott, úgy, engem ölelve, én meg rajta kimerülve, pár perc halk mosolygás után elaludtunk. Szerettem, akkor, nagyon.
Most szeretem-e? Kézenfekvő kérdés, de ne tedd fel.
Imádom, de például a vaníliás pudingot is. No meg a friss őszi avart. Igenis, valahogy úgy imádom őt is, mint azt a bizonyos zizegő, fanyar-barna levélhalmot, az avart ugyebár, szeretek benne elterülni, ide-oda nyúlni csodát keresve a zizegő levelek között, máskor lomha testén, aztán ő szereti cirógatni a vállamat, hátamat, fenekem vonalát, mellemet, bármi mást, ahol ér, de tényleg.
Tudod mit? Nem szeretem őt. Esetleg egyenletesen nyirkosodó, kíváncsiskodó, puha ujjbegyeit. De azt őrületesen. Pont úgy.

Javitott változat:

Költözzünk össze, javasolta hirtelen, minden felvezetés nélkül,[a hirtelen és a minden felvezetés nélkül, ezek ugyanazt jelentik, felesleges újramondani, az egyik elég - utóbbit javaslom] a kedvetlenül gőzölgő vaníliás puding fölött. Mert hát nem mindegy?... [a hárompont nem kell, lebeg a jelentés, a hang enélkül is]
Nem is arra akarok utalni, [ez a szerkezet itt körülményes, az utalás szó ráadásul mást jelent - elég lenne talán valami egyenes szerkezet, amitől nem döccen a mondat, pl. nem mintha meggyőzött volna, csupán] hogy meggyőzött volna, csupán hirtelen nem volt szalonképes [jó ellenérvem] ellenérvem. Szerettem volna beledöngölni azt az állandóan bonyolító fejét egy kis tál töltött káposztába [ügyes kép!], de oly gyengéden nézett rám, hogy végülis [végül is] könnyebb volt mosolyogva vállat vonni. Ez nálunk az évek során egy biztató „oké”-vá nőtte ki magát, így, virágnyelven [ez nem virágnyelv, az oké itt inkább fedőszó] törődtünk bele egymás szarságaiba.
Tehát most együtt lakunk. Viszonylag tiszta albérlet, viszonylag rendes környék, viszonylag rothadt világ [a világ hogy jön ide? előtte konkrét dolgokról beszélsz, pozitív konnotációval, a rohadt világ kiugrik innen]. Minek a felhajtás, mondd? [narrátor ne kérdezzen ki a szövegből, nem mutat jól]
Mosógépünk nincs, ránéztem [néztem rá] mélán, mikor felmerült,[pont, és új mondat] de azt már nem, ezt tudja ő is. Sarkon a mosoda, papucsba [papucsban] járok le, ez néha az idegeire megy, de az ő sörtéi belepik a mosdót, úgyhogy ez a veszekedés is szexbe fulladt.[papucs, sörte, veszekedés, úgyhogy szex? az úgyhogy a magyarázó utótagú mondatok kötőszava, itt nem nyilvánvaló a következés, az, hogy következne a főmondatból a mellék (értelmileg), valami még kéne bele, az úgyhogy szó meg nem] Mert amíg mi egymás alatt fulladozunk, a problémák a küszöb előtt besöprik magukat a szőnyeg alá. Ez így járja. [a mutatószó felesleges, a járja túl archaikus. Így működik. ennyi legyen a mondat]
Tévénk van, inkább csak dísznek, bár néha megnézzük az esti filmet, ha nincs más ötletünk. Úgy [nem kell az úgy] hetente felvetem, hogy tegyünk bele halakat. Vállat von[,] és azt mondja, úgyis kifogná. Sosem horgászol, nevetek a vállgödrébe [mindig a vállgödrébe? mivel hetente ismétlődő jelenetről van szó, lehet, jobb lenne, ha ilyen részletet nem rögzítenél] de bizonygatja, hogy ha egyik nap arra ér haza, hogy betelepítettem halakkal a tévéjét, és olyankor már az ő tévéjét, úgy mondja, mert már dühíti őt a könnyedségem – szerintem csak irigyli –, szóval ha megteszem, akkor ő istenbizony vesz egy horgászbotot, méghozzá egy hosszút, beül az ablakba, és onnan lógatja majd a kukacát a halak közé. Értsem, ahogy akarom, teszi hozzá vészjóslón. Kissé idegesít, de azért csak nevetek, mert ha mindketten elkezdenénk fenyegetőzni azzal elrontanánk a film hangulatát, bár csak egy eseménytelen csöpögős szar [második szar - sok; valami szinonima?] megy, de azért mégis jobb, mintha ide-oda úszkáló halakat bámulnánk, kedvesem, nem?, kérdezi valamennyire reménykedve, és ekkor ellágyulok, mert tetszik, amikor így nekem szegezi azokat a kis sunyi [azokat a bocicsoki szemeit - a kis sunyi itt nem árnyal, hanem rontja a képet, érdemes kiszedni  - (zöld: Kinga)a bocicsoki különben tök jó itt, egyedi], bocicsoki szemeit. De igen, drágám. Nem teszek halakat a tévébe, ne félj.
De azért egy hét múlva megint felhozom, mert össze vagyok zárva vele, olyan ez, mintha nagyobb térbe helyeztem volna a fejemet, azt a belső világot, amit egyedül úgysem értek, meg nem is érdekel, ezért közölnöm kell vele a legbutább ötleteimet is. [ezt a mondatot nekem nem sikerül levenni; szétbontva esetleg? nemtom; és pontosítani a képet: a fej a nagyobb térbe, az hogy is? –(zöld: Kinga) ezt én sem értem] Ő pedig meghallgatja, mert a fejemből nem menekülhet, azt nem.
Egyszer hozzávágtam egy vázát. Az volt közös életünk legszebb pillanata. Úgy kezdődött az egész, mint minden normális veszekedés, én utáltam benne valamit, ő utált bennem valamit, de igazából mindig magunkban is egy kicsit, aztán elszabadultak az indulatok, ott volt mellettem az ocsmány, alaktalan, babakék [„anutám kedvenc színe a babakék „- hülye szőkeandrás ezt már hozzákötötte mickey o'niel-hez, gyakorlatilag szállóige, inkább másféle kék legyen - (zöld: Kinga) bilikék? ] váza amit az anyjától kaptunk, nem gondolkoztam, csak (zöld: Kinga) felkaptam és hozzávágtam. A mellkasáról a földre hullott, vizes lett a szőnyeg, helyes kis lila virágok között állt, egy pillanatig bambán nézte a picinyke [nem picinyke, de egyáltalán nem is kell ide jelző] káoszt maga alatt, aztán rám vigyorgott. Elszállt minden más közöttünk, hozzászaladtam, felkapott, megcsókolt, vagy én őt, sok kis puszit kapott az arcára két oldalról, elkerülve ajkát (zöld: Kinga)[ez itt picit körülményes, nekem az ige is kilóg, után elég a körbeforgatott, vagy ha azt akarod hangsúlyozni, hogy hosszan, akkor szerintem forgatott körbe-körbe], ő meg körbe-körbeforgatott, és szorosan tapadtam hozzá, hangosan kacagva, mert szűk helyen voltunk (zöld: Kinga)[ itt a mert nincs jó helyen, nem azért kacagtunk hangosan, mert szűk helyen voltunk, hanem azért tapadtál] , de elszédült és ráestünk a fotelre. Pihegve a mellkasához szorítottam fejemet, adott egy csóko t a fejbúbomra, és ott, úgy, engem ölelve, én meg rajta kimerülve, pár perc halk mosolygás után elaludtunk. Szerettem, akkor, nagyon.
Most szeretem-e? Kézenfekvő kérdés, de ne tedd fel. [ennek a kérdésnek itt mi a funkciója? és kitől kérdezi, aki kérdezi? és kinek mondja, hogy ne tedd fel?]
Imádom, de például a vaníliás pudingot is. [ügyes mondat!!] No meg a friss őszi avart. [ez már sok, a puding elég] Igenis, valahogy úgy imádom őt is, mint azt a bizonyos zizegő, fanyar-barna levélhalmot, az avart ugyebár, szeretek benne elterülni, ide-oda nyúlni csodát keresve a zizegő levelek között, máskor lomha testén, aztán ő szereti cirógatni a vállamat, hátamat, fenekem vonalát, mellemet, bármi mást, ahol ér, de tényleg. [helyére egy pudingos futam?]
Tudod mit? [a kérdés nem kell, nélküle nagyobbat üt a kategorikus negác] Nem szeretem őt. Esetleg egyenletesen [a nyirkosodó, a módhatározó itt felesleges, ráadásul nyávog a magas hangrend miatt: esetleg egyenletesen, a sok e kiveszi a mélységet belőle],  nyirkosodó, kíváncsiskodó, puha ujjbegyeit. De azt őrületesen. Pont úgy.

Kedves Csilla!
 
Elolvastuk mindketten a szövegedet (mellékelem). Tibi pirossal -ami szerintem azokon felül kimaradt, vagy én máshogy gondolom, -azokat én írtam bele zölddel. Ne ijedj meg a színektől, tudod,csak javaslatok, gondolatok, te döntöd el, hogy mit fogadsz  el és meg belőlük. Ahogyan eddig is, ezután is  beszélhetünk az átgyúrás után is róla.




Kifejezetten tetszett az írás - ahogy látni fogod a színekből is, az eleje picit döccent itt-ott - de tényleg jó!

Továbbra is vallom, hogy a rövidpróza jól áll neked, tetszenek a szövegeid. Szeretem azt  a prózahangot, amit próbálgatsz, érettebb, mint korodból adódhatna, és valahogy úgy tud női lenni, hogy nem lesz túl feminista, s nem veszi át a női lapok nyávogós,vagy  túlságosan keménykedő "trendiségét". Szerintem te is érzed, hogy nagyon fogékony vagy, érdemes minél többet olvasni, nagyon hasznos ez a játék, ahogy próbálgatod a neked tetsző stílusokat, hangokat, aztán mindegyikből beépül valami.Hidd el így találja meg az ember a saját hangját - újra és újra, jobb esetben.

 

Javasolnék olvasnivalókat (tematikában kapcsolódót), szerintem tetszeni is fognak, és már beszéltün kis  arról, hogy tisztában kell lenni a kortárs szerzőkkel, szövegekkel.

Tehát : Tóth Krisztina: Vonalkód, Magvető, Budapest, 2006

Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó? Magvető, Budapest, 2009


Tahát mi csak bíztatunk, írj, és küldd továbbra is!
Várom válaszod és a szövegeket is!
Puszi:

Csapody Kinga




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2010/2011
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2010/2011:

Hajtman Kornél versei (mentor: Z. Németh István)

Hír értékelése
Értékelés: 4
Szavazat: 1


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2010/2011

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc